Európa-szerte a fogyasztók továbbra is magas árakkal szembesülnek, jóval azután, hogy a headline infláció enyhült, mivel a strukturális és viselkedési dinamikák miatt sok költség „ragadós” marad.
Az elmúlt években az európai háztartások egyre inkább tudatára ébredtek annak, hogy bár az infláció mérséklődhet, a mindennapi árukért és szolgáltatásokért fizetett árak gyakran hosszabb ideig magasabbak maradnak. Az Európai Központi Bank (EKB) inflációs adatai szerint az euróövezet harmonizált fogyasztói árindexe (HICP) 2025 augusztusában körülbelül 2,0 % volt. Bár ez a szint közel áll az EKB középtávú „2 % alatt, de ahhoz közel” céljához, sok fogyasztó nem érzi úgy, hogy az árak visszatértek a „normális” szintre. Ez a látszólagos eltérés két egymásra ható tényező miatt alakul ki: a kiskereskedelmi oldalon tapasztalható rugalmatlan árak és a fogyasztók lassan változó percepciója.
Az árak rugalmatlanságának megértése Európában
Az euróövezetben végzett empirikus kutatások rávilágítanak arra, hogy a fogyasztói árak általában ritkán változnak. Az EKB egyik munkadokumentuma szerint alacsony inflációs környezetben a fogyasztói árak átlagosan körülbelül évente egyszer változnak. Az ágazati eltérések jelentősek. Például a szolgáltatási szektorban az árak ritkábban változnak, mint az energia vagy a feldolgozatlan élelmiszerek esetében. A vállalatok a költségnyomás hatására inkább felfelé, mint lefelé módosítják áraikat, és lassabban reagálnak, amikor a nyomás enyhül. Ennek következtében, amikor az infláció lassul, vagy akár negatív sokkhatások érik a piacot, sok ár magas szinten marad, ami a fogyasztókban azt az érzetet kelti, hogy „az árak soha nem csökkennek”.
Mit jelent ez a fogyasztók számára
A fogyasztók szempontjából a headline infláció mérséklődése és a relatív árstabilitás együttesen frusztrációt okoz. Annak ellenére, hogy az euróövezet inflációja a gyorsbecslés szerint 2025 májusában 1,9 %-ra csökkent az áprilisi 2,2 %-ról, a háztartások nem tapasztaltak széles körű árcsökkenést. Mivel sok ár alapszintje felfelé módosult (például a 2021–22-es inflációs hullám idején), az új „magasabb normál” lett a referenciaérték. A közvélemény gyakran figyelmen kívül hagyja, hogy az infláció csúcsidőszakában mennyivel emelkedtek az árak, és így alábecsüli a magasabb alapszintet.
Ezenkívül a fogyasztói magatartás a relatív összehasonlításokon alapul: ha a gyakran vásárolt termékek (élelmiszerek, közüzemi szolgáltatások) ára emelkedik, de ritkán csökken, akkor a szabadon elkölthető jövedelem korlátozottá válik. Sok európai országban a látható költségek, mint például a lakhatás, a szolgáltatások és az energia, magasak maradnak, még akkor is, ha a headline infláció lassul. Például az árak kiigazításának profilelemzése azt mutatja, hogy nagy árváltozások (5-10 %-os nagyságrendűek) akkor következnek be, amikor bekövetkeznek, de a várakozási idő növeli az érzékelt terhet.
Az „illúzió” strukturális mozgatórugói
Az inflációs illúziót Európában több strukturális jellemző is alátámasztja:
- Költségátvitel és felfelé irányuló torzítás: Az emelkedő inputköltségekkel (energia, nyersanyagok, munkaerő) szembesülő vállalatok hajlamosak gyorsan emelni az árakat, de elhalasztják az árak csökkentését, amikor az inputköltségek csökkennek. Az EKB mikroszintű adatai megerősítik ezt az aszimmetriát.
- Szerződések és menüköltség-hatások: Míg a klasszikus menüköltség-modellek a árlisták megváltoztatásának költségeit hangsúlyozzák, az empirikus szakirodalom szerint Európában a hallgatólagos szerződések és a stratégiai tehetetlenség jelentősebb szerepet játszanak.
- Sektoriális heterogenitás: Különösen a szolgáltatások árai változnak ritkábban, mint az árukéi. Mivel a szolgáltatások sok európai gazdaságban a fogyasztás jelentős és növekvő részét képezik, ez a tehetetlenség a háztartások költségvetésében is megmutatkozik.
- Magas múltbeli inflációs alapszint: Az euróövezetben 2021–22-ben bekövetkezett inflációs hullám – amely egyes országokban időnként kétszámjegyű rátákat ért el – sok nominális árszintet felfelé módosított. A háztartások számára az alapszint eltolódott, ami azt jelenti, hogy még a 2 %-os inflációhoz való visszatérés is lényegesen magasabb megélhetési költségeket jelent, mint a hullám előtti időszakban.
Miért fontos az illúzió?
Az európai fogyasztók számára az inflációs illúziónak következményei vannak. Aláássa a vásárlóerő javulásába vetett bizalmat, még akkor is, ha a monetáris politika sikeresnek tűnik. Emellett alakítja a várakozásokat is: ha a fogyasztók úgy vélik, hogy az árak nem fognak csökkenni, akkor csökkenthetik a nem alapvető kiadásaikat, ami visszafogja a keresletet és megnehezíti a fellendülési erőfeszítéseket. Sok piacon ez az árképzési magatartással kapcsolatos várakozás befolyásolja, hogy az emberek hogyan reagálnak az „akciókra” vagy „kedvezményekre” – azokat inkább ideiglenesnek vagy stratégiainak tekinthetik, mintsem az áremelkedés valódi visszafordulásának.
Összefoglalva, az inflációs illúzió Európában azért alakul ki, mert az árak ritkán ugyan, de mindig aszimmetrikusan változnak, és mert a közelmúltbeli inflációs hullámok emelték azt a referenciaértéket, amelyhez sok fogyasztó viszonyul. Még akkor is, ha a headline infláció a célszint felé mozog, a háztartások költségvetésében tapasztalt valós helyzet továbbra is kihívásokkal teli lehet. Ennek eredményeként elengedhetetlenül fontos lesz a fogyasztói hangulat és a fizetett árak dinamikájának megértése – nem csak a makroökonómiai aggregátumoké. Ez megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a vállalatok és a politikai döntéshozók felismerjék, hogy a magas infláció vége nem jelenti automatikusan az árak általános csökkenését vagy éppen a fogyasztói percepció javulását.