A változni akarás, a belülről jövő állandó mozgás nagy adottság manapság, ezt már tudjuk. De miért van az, hogy a változást sürgető menedzserek egy részére csak legyint az üzleti társadalom, és hogy vannak olyanok, akiknek a szavára behunyt szemmel, kérdés nélkül nekilátnak a dolgok átrendezéséhez az emberek? Vigyázni kell, mert vannak, akik a változást hajkurásszák. Számukra mindegy, hogy az adott változásra szükség van-e vagy sem, sokszor maga az újszerűség vonzza őket és sétálnak átgondolatlanul a saját csapdájukba. Aztán vannak azok, akik alapvetően építenek, a maximalizmusra törekszenek, és csak akkor cserélnek ki alkotóelemeket egy rendszerben, ha arra egyértelműen szükség van.
A kényszeres változók
A változást sürgető emberek többsége nem tudja elviselni a megszokott helyzeteket, rendszereket, és nem képesek folyamatosan magas színvonalú munkát végezni. Nagyon sok esetben inkább ötletgyárosok ők, és nem erősségük az átgondolt döntéshozatal. Impulzus és interakciók által vezérelt emberekről van szó, akik életük során leginkább azért akarnak továbblépni, mert az ismert már unalmas számukra. Nagy unalmuk közepette viszont képesek jól működő dolgokat elhagyni, sikert hozó rendszereket felborítani csak azért, hogy egy új, ismeretlen világba kerülhessenek. Ráadásul rövidtávon gondolkodnak, mert tudják magukról, hogy a kitartás nem az erősségük. Nem csak hogy követelik a változást, olyan intenzitással és lendülettel teszik mindezt, aminek köszönhetően bizonyos helyzetekben már-már szakmaiságukat kérdőjelezzük meg. Mivel ők a változás szószólói, ezért aztán az inaktív, az újtól félő emberek egy idő után elveszítik a feléjük irányuló bizalmukat. Nem hallgatnak rájuk, hiszen az általuk vázolt gondolat, már megint egy újabb, teljesen felesleges ötlet csak azért, mert nem tudnak egyhelyben megmaradni. Veszélyes a helyzet, amit teremtenek, hiszen nem csak magukról, a változásról is egy olyan képet alakítanak ki, ami az emberek számára kockázatos, az üzlet számára pedig zsákutca. Ők azok, akik előszeretettel váltanak munkahelyet karrierjük elején, majd az idő elteltével inkább egy adott cégnél elégedetlenkednek – mert ugye nem jól mutat a CV-ben az ide-oda ugrálás -, ráadásul egyre nehezebb eladni a teoretikus eredményeket. Mert általában valódi produktummal nem rendelkeznek, legalábbis nem hosszú távon. A kezdeti, általában gyors, tiszavirág életű sikert az apátia, motiváció vesztettség és visszaesés követi. Persze itt is vannak kivételek, akik ha nehezen is, de megtanulják kezelni ezt a nehéz, sikerellenes tulajdonságot. És bár általában nem érzik magukat teljesen boldognak egy munkahelyen, de kialakítanak egy biztos hátteret, megkapják az elismerést, és időről-időre újra kiugrót tudnak nyújtani.
A megfontolt változók
A változás legfontosabb motorjai azok a menedzserek, akik a jelenlegi állapotokat is folyamatosan fejlesztik, a maximalizmusra törekszenek, és jól megfontolják azt, hogy egy már működő stratégiát eldobjanak-e egy ismeretlenért cserébe. Viszont tényeken alapulva döntenek, így ha az objektív értékelés változást indokol, akkor azonnal lépnek. Lassabb a reakció idejük az állandó változásban lévőkhöz képest, hiszen nem szeretnének bakot lőni, így hát minden átalakítást megterveznek, átgondolnak. Ez békebeli időben lassú folyamat náluk, de krízishelyzetben növelik a sebességet. Mivel maximalizmusra törekszenek ezért látják, hogy adott körülmények miatt a maximumot nem lehet elérni, és tudnak váltani a „hozzuk ki a legjobbat a helyzetből” irányra. Pontosan tudják melyik döntés nem volt teljesen átgondolt, mivel kellett volna még több időt foglalkozni – általában a tesztelési időszak az ahol rövidíteni tudnak -, így hát előfordulhat, hogy az új stratégiai irány nem lesz teljesen tökéletes, vagy útközben majd még alakítani kell rajta. A legjobb viszont az, hogy ezt közlik is a stratégiában résztvevőkkel, akik így nem lehetnek csalódottak a folyamat során. Pontosan tudják mire számíthatnak, és azt is tisztán látják, hogy hol vannak azok a pontok, amiket jelen tudással nem lehet előre prognosztizálni. A hit és a bizalom az, ami kialakul az ilyen típusú döntéshozók irányába és ezért van az, ha ők mondják, hogy most akkor mindenki balra, akkor a korábbi tapasztalatokra építve valóban minden balra indul. Van is ebből konfliktus, amihez nem egyszer párosul irigység a kényszeres változók irányából, hiszen ők szeretnének ott állni és megmondani az irányt. Ők azt akarják, hogy a menedzserek egy szóra kövessék őket, de ezt az érzés általában nem kapják meg, és ha ezen a pályán harcolnak, akkor pedig folyamatos kudarcra vannak ítélve.
Az elkövetkezendő időszakban mindkét, önmaga elhatározásából változni akaró és képes típusra szükség lesz. Hogy melyikük mit kezd ezzel az igénnyel, az már rajtuk múlik!