A hosszú tél
Már a tokiói olimpia előtt is tudták, hogy a 2020-as játékok egyedülálló mentális kihívások elé állítja majd a sportolókat. A játékok összességében a szokásosnál kevésbé voltak örömteliek, így a résztvevők sem érezték úgy magukat, mintha ez egy életen át tartó felkészülés szokásos betetőzése lett volna. A dolgok kifejezetten visszafogottak voltak. Az olimpiát megelőzően sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán meg kell-e rendezni, és voltak valódi, megalapozott félelmek, hogy az egész eseményt esetleg törölni fogják. A sportolók származási országától és a vonatkozó korlátozásoktól függően sok versenyző nem rendelkezett a megfelelő felkészüléshez szükséges támogatással és szabadsággal. E problémák miatt egyesek úgy érzik, hogy a tokiói játékok – a „világjárványos olimpia” – érmei valahogy nem jelentettek annyit, mint az előző olimpiák medáljai. Mások pont az ellenkezőjét érezték, hogy többet értek, mert ezekben a sportolók extra szintű ellenállóképességei is benne voltak.
Most, hogy megkezdődött a pekingi téli olimpia, ugyanezek a témák újra napirendre kerültek. Tokió után az emberek azt remélték, hogy a pekingi játékok jó értelemben véve a múltba repíti őket, tehát egy igazi és normális járvány előtti olimpiai élményt nyújtanak majd. Viszont a téli játékokon Kína „Zéró COVID” politikája miatt a sportolók úgy érezték, mintha visszamentek volna az időben, méghozzá 2020 közepére, a nemzetközi zárlatok legsúlyosabb időszakaiba. Amint arról a Financial Times beszámol, a német tisztviselők „a kínai és a NOB munkatársaival együttműködve azon dolgoztak, hogy az izolációs létesítményekben lévő három sportolónak tisztább szobákat, edzésfelszerelést és rendszeres ételszállítást, valamint PCR-teszteket biztosítsanak.” Valeria Vasnetsova orosz biatlonversenyző még az Instagramon is arról panaszkodott, hogy öt napja ugyanazokat az ételeket kapja, amely sima tésztából, narancsos szószból, húsból és burgonyából áll zöldségek nélkül. A szobájában uralkodó körülmények miatt is egyre rosszabbul érzi magát: „Fáj a hasam, nagyon sápadt vagyok, és hatalmas fekete karikák vannak a szemem körül.” – írta Vasnetsova. „Azt akarom, hogy mindennek vége legyen. Minden nap sírok. Nagyon fáradt vagyok.” Összességében a buborékrendszer azt jelenti, hogy ezek a sportolók most a megszokott támogatóik nélkül kénytelenek versenyezni. Nincsenek a helyszínen a versenyzők családtagjai, szerettei, és még ráadásul a lelátókról is hiányoznak a szurkolók.
Ha profi sportoló vagy, akkor a külső körülményektől függetlenül képesnek kell lenned a legjobb teljesítményre. A futballistáktól akkor is elvárják, hogy gólt lőjenek, ha a pályát szakadó eső áztatja. Az NFL-játékosok rutinszerűen játszanak fagypont alatti hőmérsékleten és hóesésben még akkor is, ha nem érzik a labdát a kezükben. Az emberek megértik az anyatermészet haragját, de sokkal nehezebb lelkileg elfogadni a saját magunk által alkotott akadályokat. Ahogy Tokió megmutatta nekünk, a mentális ellenállóképesség fontosabbá vált, mint valaha a sportolók számára. Két év elteltével Pekingben újfajta akadályokba ütközünk, amelyeket le kell küzdeni, és amint azt az elkövetkező napokban látni fogjuk, a sportolók a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség új szintjeire léphetnek fel.
Vajon a streaming-háborúk pirruszi győzelemmel végződnek?
A „pirruszi győzelem” kifejezés az epiruszi Pürhossz ókori királyhoz fűződik, akinek seregei Ausculumnál a rómaiak ellen noha megnyerték a csatát, közben azonban olyan sok embert veszítettek, hogy az már szinte egy vereséggel ért fel. Miközben az Apple, a Disney, a Netflix, az Amazon, a Hulu és számos más vállalat küzd az előfizetőkért – és egyre több pénzt költ tartalomkészítésre -, a szakértők kezdenek elgondolkodni azon, hogy vajon megéri-e ez az egész. Ezek a nagy média szereplők évről évre többet költenek, és még azt is ígérik, hogy az elkövetkezendő években még többet fognak invesztálni a jobb tartalmakra. A Disney például 2019-ben még azt tervezte, hogy 2024-ig 2 milliárd dollárt fog költeni, de azóta ezt a számot több mint 9 milliárd dollárra módosították. Ahogy a The Economist rámutat, „kezd beérni a felismerés, hogy a régi médiavállalatok a rendkívül jövedelmező kábeltelevíziós üzletágból egy egyértelműen kevesebb hasznot hozó alternatíva felé fordulnak.” A kiadások növekedése ellenére az előfizetők egyszerűen nem jönnek. „A Netflix, a vezető streaming szolgáltató előrejelzése szerint 2022 első negyedévében mindössze 2,5 millió új előfizetéssel fog bővülni. Ez lenne a leggyengébb első negyedév 2010 óta, amikor a legtöbb Netflix-előfizető még postán kapta a DVD-ket. A hírre több mint negyedével esett vissza a részvény árfolyama is… Néhány kivételtől eltekintve a növekedés az egész iparágban lelassult.”
Úgy tűnik, hogy a streaming plafon alacsonyabb, mint azt gondolták volna. Amint arra az emberek rámutattak, a streaming cégek alapvetően úgy vannak kialakítva, mintha csak a kábeltelevíziós szoltáltatásokat választanánk szét. Ahogy egyre több streaming cég vált ismertté, a fogyasztóknak minden egyes szolgáltatónak külön-külön kellett fizetniük. Így ha valaki havonta 10-20 USD-t fizet streaming cégenként, az gyorsan összeadódhat, és meg is haladhatja a régi kábeltévé-számláját, ami az USA-ban átlagosan 100 USD havonta. Amit a kábeltévé alternatívájaként hirdettek meg, úgy tűnik, hogy csak kábel lett belőle extra kiadásokkal, ezért a legtöbb ember nagyon gyorsan felmondja ezt a fajta szolgáltatást. Az előrejelzés azt mutatja, hogy a túlélés érdekében a streaming szolgáltatóknak végül mindenképp össze kell fogniuk. Még ha a streaming haszonkulcsa alacsonyabb is, mint a kábeltévéé, a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a fogyasztók inkább a kábeltévét mondják fel és a streaminget tartják meg. Nem tudjuk, hogy ki nyeri meg a csatát, de abban mindenki egyetért, hogy a háborúknak nagy ára lesz, és nincs semmiféle garancia arra, hogy a zsákmány igazán megéri a harcot.