Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

A „még megfelelő anyag” elve az üzleti döntéshozásban – Anyagköltség kontroll az alkatrész- és eszközgyártásban, általában véve az üzletben

Alaptanulmány minden menedzserképzésben, hogy az igazi első számú vezető nem folyik bele az operatív kérdésekbe. Ezzel az állítással nem is lehet vitatkozni. Még akkor sem, ha azt pontosan tudjuk, hogy egy krízis – főként ha világméretű gazdasági visszaesésről beszélünk – bizonyos menedzserelveket felül kell hogy írjon. Bár a stratégiai kontra operatív munkák megoszlásának sikerességében változás nem történt a COVID-19 válság hatására sem, viszont a műveleti döntések stratégiai kontrolljának igénye komoly mértékben növekedett a tulajdonosok részéről. Ennek az egyik igen masszív költségtételként jelentkező területe az anyagköltség, ahol a válság új elveket teremt a döntéshozatalban.

Az aprópénz ellenőrzése

Ha az anyagköltség jelentőségéről beszélünk, általában a publikum számára jobban ismert, szemmel jobban látható anyagok hatását vizsgáljuk, és persze érthető az, hogy válság idején költségcsökkentéshez vezet ennek kontrollja. De ha igazi krízis van – márpedig a COVID-19 időszak egyértelműen ennek nevezhető -, akkor nem csak a szemmel jól látható anyagok kontrollja kerül előtérbe. Ha azt akarjuk bemutatni, hogy milyen szintű operatív kontroll kezdődött meg a pandémia hatására, akkor legegyszerűbb az alkatrész- és eszközgyártás terén bekövetkezett változásokra fókuszálni. Az alkatrészgyártás ugyanis tipikusan az „aprópénz” kategória. Legalábbis ezt gondolják az átlag üzletemberek. Az biztos, hogy nem az a szegmens, amire még a gyártással, termeléssel foglalkozó cégek első számú vezetői is úgy tekintenének, hogy fontos eleme a cég imázsának, profitjának. Még azok, akik mélyebben érintettek a témában sem tudják egyértelműen felmérni azt, hogy milyen konkrét pontokon lehet érdemi megtakarításokat realizálni. Bár ez a terület egyre komolyabban foglalkoztatja a 2008-as világválság óta a döntéshozókat, de leginkább addig terjed a figyelem, hogy a beszerzésnek le kell nyomni az árakat, egyre komolyabb engedményeket kell kiharcolniuk. És mivel a konkrét gyártói oldal szeretne minél nagyobb mennyiségű megrendelést kapni, ezért tökéletesen alkalmazkodik a játékhoz. Megadja a beszerzési szakembereknek azt az árat, amit kérnek, odaadja azt az engedményt, amit azok a cégvezetés felé fel tudnak mutatni, és mindenki boldog. Ez tipikusan az a jelenség, amit nem kell feszegetni, ami jól megy úgy, ahogy már tradicionálisan ki lett alakítva. Más a helyzet azonban azokon a helyeken, ahol a legutóbbi válságnál a termelő cég első számú döntéshozói pozíciójába olyan menedzser került, aki a folyamatokhoz is ért, látta, esetleg részese is volt karrierje során a kialakult játéknak. Nos, ott bizony már évekkel ezelőtt elindult egy igen komoly belső kontroll, melynek a lényege, hogy a belső tervezőket, mérnököket – eszközök, alkatrészek – ellenőrzik, hogy valóban figyelnek-e arra, hogy a tervek a gyakorlatban is megvalósíthatóak legyenek, illetve ha már azok, akkor valóban megfelelnek-e a költséghatékonysági kritériumoknak a gyártásuk. Lehet-e esetleges „ésszerűbb” tervezéssel szignifikáns megtakarításokat eszközölni? Azok a gyárak, akik elkezdtek valamilyen hasonló ellenőrzést döbbenettel tapasztalták meg azokat a „réseket” a folyamatban, melyeket ha betömtek, azzal igen komoly versenyelőnyhöz juthattak saját szektorukban. Az új ellenőrzési folyamatok új elveket hoznak létre általában, és nincs ez másként most sem, nincs ez másként az alkatrész- és eszközgyártásban sem.

A még megfelelő anyag elve

Az első ilyen elv az anyagköltségre fókuszál. A gyártási folyamat költéshatékonyságának megteremtése szempontjából komoly tényező az, hogy milyen anyagot érdemes felhasználni az előállítás során, hiszen egyes alkatészeknél az alapanyagárak növekedésének következtében a végtermék előállítási költségének a 70-80%-át is kiteszi az alapanyag ára. Leginkább arra ügyelve, hogy melyik anyag az, ami a „még megfelelő minőséget” biztosítani tudja. Nagyon sok esetben ugyanis a belső mérnökök a legjobb szándékkal is beterveznek anyagárban sokszor többszörösét jelentő eszközöket, melyeket sokkal olcsóbb anyagokból elő lehet állítani ráadásul úgy, hogy annak funkcionalitása és élettartama is ugyanaz, mint a sokkal drágább anyag tekintetében. Vagy előfordulhat az is, hogy mondjuk minimális mértékben valóban gyengébb végeredményt ad az olcsóbb anyagból előállított alkatrész, de a végső felhasználás során a különbség lényegtelen. És hát aki ebben az iparágban dolgozik az pontosan tudja, hogy leginkább a „még megfelelő, de legolcsóbb” megoldások területe ez. Már kis szériaszámnál is tud érdemi költségkülönbség jelentkezni, de nagyobb tétel esetén a megtakarítás már csak erre a faktorra vetítve is szignifikáns tud lenni. Az anyagköltségnek ebbe az irányba történő elmozdulása természetesen nem csak ebben az iparágban szükséges. Inkább úgy fogalmaznánk meg, hogy ha már az alkatrészgyártás terén is érdemes erre odafigyelni, akkor ez biztosan olyan témaköre a modern, vírusválság utáni menedzsment munkának, amire az első számú vezetői fronton is érdemes figyelmet fordítani. Igaz, erre általában megvannak a belső szakemberek, viszont azzal tisztában kell lennünk, hogy ez az a terület, ahol a dolgozók – még a vezetők is – tipikusan kedvelik a hagyományokat. És még ha jelentős változást is sürget a tulajdonosi kör – mely persze az első számú vezetőn landol -, akkor is a megszokott utakon belül képzelik el a megoldást. De ezzel azok a cégvezetők, akik ismerik ezt a helyzetet, pontosan tisztában vannak. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb igény van a belső folyamatok külsős szakértő által történő ellenőrzésére, mely egyértelműen rámutat ezekre a problémákra és megoldást is javasol. Mivel az alkatrészek és az eszközök gyártásánál sokszor 4-5-szörös szorzókról is beszélhetünk egy-egy nem a „még megfelelő anyag elve” alapján megválasztott anyag esetében, és mivel az anyagköltség jelentős tényező a cégek költségszerkezetében, így komoly hatással van a profittermelő képességre. Tehát egyértelműen kijelenthetjük, hogy ennek kontrollját a legfelsőbb szinten megteremteni ma már nem hobbi, hanem elvárás, már amennyiben cégvezetőként hosszú távú és sikeres karriert tervezünk.