Kína egykor virágzó ingatlanpiaca, amely sokáig a gazdasági növekedés sarokköve volt, most példátlanul nagy zűrzavarban van, amelynek messzemenő következményei a gazdaság egészét fenyegetik. A válság gyökere a tényezők bonyolult összjátékára vezethető vissza, a túlzott hitelfelvételtől és a túlépítéstől a hirtelen szabályozói beavatkozásokig.
Miközben a világ figyel, a kínai ingatlanszektor gondjai a különböző gazdasági ágazatokra és pénzügyi piacokra is kiterjednek, és aggodalmakat keltenek a világ második legnagyobb gazdaságának jövőjével kapcsolatban.
A tigrisboom
Évtizedeken át Kína gyors urbanizációja és gazdasági fellendülése az ingatlanok számának ugrásszerű emelkedéséhez és a kereslet növekedéséhez vezetett. A fejlesztők azonban nem tudtak elég gyorsan korszerű lakásokat építeni, hogy a jobb lehetőségek keresése miatt a városokba áramló lakosságot kielégítsék. Az ingatlanszektor Kína átalakulásának egyik fő mozgatórugója lett milliókat foglalkoztatva, és a háztartások megtakarításainak nagy részét emésztette fel. Csúcspontján az ingatlanszektor az ország gazdasági tevékenységének több mint a negyedét tette ki.
Az ingatlanokra való támaszkodás azonban eszközből kötelezettséggé vált. A túlzott hitelfelvétel és a kockázatos gyakorlatok visszaszorítására irányuló szabályozási lépések kombinációja megingatta az ingatlanpiac alapjait. Ahogy Kína kivezette magát a világjárvány okozta zárlatból, az ágazat sebezhetőségei is kiderültek. A megtakarításokat érintő ingatlanár-zuhanások és a csökkenő munkalehetőségek miatt – amely a lakosságot érzékenyen érintette – az építőiparhoz és a kapcsolódó iparágakhoz kötődő munkalehetőségek visszaesése a gazdaság egészére kiterjedő hullámhatást indított el. A válsághoz hozzájárult többek között az is, hogy a kormány kettős megközelítést alkalmazott az ingatlanszektorral kapcsolatban. A szabályozók éveken keresztül engedélyezték, hogy a fejlesztők jelentős adósságot halmozzanak fel a növekedés ösztönzése érdekében, majd 2020-ban hirtelen taktikát váltottak, hogy megakadályozzák a lakásbuborék kialakulását. A hirtelen irányváltás megakadályozta a könnyű pénzhez jutást, és a legnagyobb ingatlancégek közül sokan készpénzhiánnyal küszködtek. Ennek következtében 50 kínai ingatlanfejlesztő nem teljesítette az adósságtörlesztési kötelezettségét az elmúlt három évben, ami rávilágított az építkezési modell hibájára: csak akkor működik, ha az ingatlanárak folyamatosan emelkednek.
Óvadék
A hatóságok nem reagáltak a problémára nagyszabású mentőcsomaggal, ami eltérést jelent a szokásos intervenciós álláspontjuktól. Ehelyett sokkal megfontoltabb intézkedéseket hoztak, például a jelzáloghitel-követelmények enyhítése és a kamatlábak csökkentése. A politikai döntéshozók kiszámított visszafogottságának a célja, hogy elkerüljék az erkölcsi kockázat problémájának súlyosbodását és egy olyan körforgás kialakulását, amely a kormányzati támogatástól való függést jelentené.
Ez a zűrzavar nemcsak Kína rövid távú stabilitásával kapcsolatos kérdéseket vetett fel, hanem a globális befektetők körében is aggodalmat keltett. Ennek eredményeképpen a hongkongi tőzsdén dollármilliárdokat vontak ki a kínai részvényekből. A rengések az árnyékbankszektorra is kiterjedtek, ahol a pénzügyi trösztök találhatók, amelyek a jóval magasabb árak kereszttűzbe kerültek. E megrázkódtatások következményei túlmutatnak Kína határain, kiemelve a globális pénzügyi rendszer összefonódását. Sorozatunk következő részében a kínai ingatlanpiac kilátásait vizsgáljuk, és a politikai döntéshozók által elfogadott stratégiákat, illetve a lehetséges következményeket Kína gazdasági helyzetére nézve.