A Farmers Insurance úgy döntött, hogy Florida államban megszünteti a biztosítási szerződéseit, amelyek közé tartoznak a lakás-, autó- és kisvállalkozói biztosítások. Ez a lépés több ezer ügyfelet kényszerít arra, hogy alternatív biztosítási szolgáltatót keressen. A társaság közölte, hogy ez egy stratégiai üzleti döntés volt, amelynek célja a kockázati kitettség kezelése a hurrikánveszély miatt fokozottan érintett államban. A Farmers mintegy 100o000 ügyfelet szolgál ki Floridában, de a szerződések megszüntetése nem érinti azokat, akik a Farmers tulajdonában lévő leányvállalatokon, például a Foremost Signature-n és a Bristol West-en keresztül rendelkeznek érvényes biztosítással.
Trevor Chapman, a Farmers Insurance szóvivője által kiadott közleményben kijelentette: „Az ilyen kötvények továbbra is elérhetőek lesznek a floridaiak biztosítási igényeinek kielégítésére. Az érintett ügyfelek értesítést kapnak arról, hogy mikor szűnik meg a biztosításuk, és tájékoztatni fogják őket a helyettesítő lehetőségekre vonatkozó alternatívákról”.
Extra kockázat
Florida a hurrikánoknak fokozottan kitett régió lévén egyedi kihívások elé állítja a biztosítótársaságokat. A nemzeti biztosítók korlátozottan vannak jelen az államban, mint a Farmers is, ami a floridai biztosítási piac szűk 2%-át birtokolja. Az ügyfelek megfelelő tájékoztatása érdekében a floridai szabályozás előírja, hogy az érintett biztosítottakat 120 nappal előtte ki kell értesíteni arról, hogy a szerződésük megszűnik.
Mark Friedlander, az Insurance Information Institute szóvivője szerint az elmúlt 18 hónapokban számos hazai biztosító moratóriumot rendelt el az új szerződések kötésére Floridában. Ezenfelül négy biztosító kijelentette, hogy önként kivonul a piacról, míg hét társaság fizetésképtelenséggel nézett szembe. Ennek eredményeképpen az állami szabályozó hatóság 18 lakossági biztosítót helyezett megfigyelő listára a pénzügyi stabilitásukkal kapcsolatos aggodalmak miatt.
A szélsőséges időjárási események okozta kihívások mellett a floridai biztosítók az állam jogrendszerére is rámutatnak, amely szerintük elősegíti a peres visszaéléseket és a túlzott kárigényeket. Friedlander azt állítja, hogy „ez egy ember okozta válság”, amely vizsgálatot igényel. Bár a biztosítási ágazat sikeresen kiállt a jogi reformok mellett az észlelt visszaélések mérséklése érdekében, a biztosítók kilátásai változatlanok. Ez részben annak köszönhető, hogy az új törvény bevezetését közvetlenül megelőzően jelentős, közel 300 000 pert indítottak. Florida földrajzi elhelyezkedése és alacsony tengerszint feletti magassága miatt különösen érzékeny a hurrikánok okozta károkra. A Nemzeti Óceán- és Légköri Hivatal (NOAA) előrejelzése szerint az atlanti óceáni hurrikánszezon az idén a szokásos tartományon belül marad, 30% esélyt adva a szokásosnál rosszabb évszakra, és 30%-ot az átlag alatti számú hurrikánra.
A tavalyi év különösen pusztító volt Florida számára, a szeptember végi Ian hurrikán 114 milliárd dolláros inflációval kiigazított kárt okozott. Ezzel az állam történetének legköltségesebb viharává vált, és az USA történetében is a harmadik legdrágábbá a 2005-ös Katrina és a 2017-es Harvey hurrikán után. A Floridával kapcsolatos döntésén kívül a Farmers Insurance a magas költségek és az erdőtűzkockázat miatt Kaliforniában is korlátozta az új lakásbiztosítások megkötését. Hasonló változtatásokat hajtott végre a State Farm és az Allstate is az államban.