Számos népszerű sorozat tér vissza 2025-ben, de talán egyet mindenképp ki lehet emelni, ez pedig a Netflixen futó „Stranger Things” ötödik és egyben utolsó évada, amelynek premierje valószínűleg az év negyedik negyedévében lesz, miután decemberben, a sztrájkok és egyéb hátráltató tényezők miatt végre befejeződött a forgatás.
A 2016-ban elindult, egy csapat gyerek természetfeletti kalandjairól szóló Stranger Things hamar a Netflix legjobban nézett sorozata lett. Az eddig 4 évados sorozatot egy utolsó, 8 részes szezonnal zárják majd -, egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mikor… A streamingszolgáltató óriás egyébként többi visszatérő műsor mellett mindenki kedvenc morcos kislánya, „Wednesday” is visszatér. Az eredetileg korábbra szánt folytatás azért csúszott ennyit, mert az eredeti román helyszínnel nem tudtak megegyezni a készítők, akkora áremelést akartak volna a második évadtól, ezért a teljes díszlet Írországba költözött. A stúdió következő blockbustere, a „Monster” harmadik évadában ezúttal Ed Gein, vagy más néven a Plainfieldi mészáros történetét dolgozza fel, főszerepben Charlie Hunnammel. Gein nem csak, hogy bevallottan két nőt gyilkolt meg, de egy Wisconsin állambeli temetőből rendszerint vitt el holttesteket, amiknek darabjaiból háztartási eszközöket csinált. A folytatások mellett persze lesz számos újdonság is, például idén debütál a „The Four Seasons” (Tina Fey és Steve Carell főszereplésével, Alan Alda 1981-es, azonos című filmjének remake-je) és a „Sirens” című sorozat (Julianne Moore és Kevin Bacon főszereplésével).
Az HBO sem szerénykedik az idei premierekben! Talán a legtöbben a „The Last of Us” 2. évadára kíváncsiak, de visszatér többek között Carrie Bradshow Szex és New York folytatása, a „Just Like That” és a nagysikerű „Hacks” című Emmy-díjas vígjáték is. Hamarosan láthatjuk továbbá a „Task” című sorozat az „Easttown Mare of Easttown” alkotójától, a legújabb „Trónok harca” mellékszálat, „A hét királyság lovagját”, de a horror rajongóinak is lesz itt valami: az „It” előzménysorozata, a „Welcome to Derry”. Mark Ruffalo talán a krimiben a legjobb, gondoljunk csak a Zodiákus vagy a Spotlight filmekre. A még pontos megjelenési dátum nélküli, 8 részes HBO-produkcióban, a Taskben FBI-ügynököt alakít, akinek célja, hogy az általa vezetett egységgel rajta üssön egy rablássorozatot elkövető bűnbandán.
A Hulun valamikor tavasszal mutatják majd be az Emmy-díjas „A szolgálólány meséje” hatodik és egyben utolsó évadát, amelyből kiderül, mire képes June (Elisabeth Moss) és Serena Joy (Yvonne Strahovski) most, hogy egyesítették erőiket Gilead felszámolása érdekében. Szintén debütál az Ellen Pompeo által készített „Good American Family” című sorozat -, ami Natalia Grace történetén alapul-, és a „Mid-Century Modern” – Ryan Murphy új show-ja, amely Palm Springsben együtt élő idős melegekról szól.
Az Amazon Prime Video számos bestsellerrel készült 2025-re, bemutatják többek között a „The Better Sister” című thrillert (Elizabeth Banks és Jessica Biel főszereplésével), a Julie Plec és Carina Adly MacKenzie által készített „We Were Liars” és a „The Girlfriend” című sorozatot (Robin Wright főszereplésével, aki a rendezést is végzi).
Aki imádja az extra történelmi feldolgozásokat, annak itt lesz idén a „King and Conqueror” a BBC jóvoltából. A 8 részes sorozat, melynek főszereolője Nikolaj Coster-Waldau (Trónok harca), az 1066-os hastingsi csata történetét hozza el nekünk. Ugye ez volt az az év, amikor Normandiai Vilmos és Wessexi Harold találkozott, akik aztán a korona örökléséről döntöttek a véres ütközetben, miután Eduárd angol király örökös nélkül halt meg.
