Az HBO egyik utolsó nagy dobása, A Fehér Lótusz tavalyi sikeréhez hozzájárult, hogy kifejezetten mai témákat feszeget: a társadalmi különbségek és az osztályharc különösen hálás és persze egyre inkább aktuálisabb téma mostanság. A jelenkori filmművészet legünnepeltebb darabjai közül több feszegeti az ehhez kapcsolódó kérdésköröket (Élősködők, A szomorúság háromszöge).
A Fehér Lótusz első évada társadalmi szatíra egy csapat szállóvendégről, akik egyhetes vakációjukat töltik egy exkluzív hawaii üdülőhelyen, hogy kikapcsolódjanak és megfiatalodjanak… ami jól hangzik, de persze hamar kiderül, hogy nem minden ennyire szép és jó. Mike White sorozata ősszel visszatért, hogy egy újabb adag gondosan összeállított, jómódú vendéget eresszen a kegyeinkbe. Ezúttal azonban Hawaii helyett a szicíliai White Lotus hotel személyzetének – és a szexmunkásainak – a gondozásában vannak. White erkölcsi tekintete az első évad után az osztálybeli különbségek mellett most inkább a szexuális, mint a faji politikára irányul. A forgatókönyv ezúttal is zseniális és komplex, a cselekményvezetés makulátlan, és a nézők szimpátiája – vagy ellenszenve – sosem pihenhet túl sokáig egy helyben. A vendégek persze azért vannak, hogy kikapcsolódjanak, de White egy percig sem hagyja lazítani a közönségét.
Az első évadhoz hasonlóan egy holttesttel nyitunk, amelyet – ismét – csak a sorozat legeslegvégén azonosítanak be számunkra. A hulla egy olyan vendég mellett sodródik el, aki még egy utolsó fürdőzést tart az óceánban a hazafelé tartó járata előtt. Bár a tetem a White Lotus vendége, Valentina, a szállodaigazgató gyorsan nyugtázza a helyzetet, miszerint: „Minden rendben. Az óceán nem a szálloda tulajdona.”
De pillantsunk vissza egy héttel korábbra, és vessünk egy pillantást a vendégseregre! Köztük van az arrogáns pénzember és az édes, egyszerűnek tűnő felesége, Daphne. Cameron régi egyetemi cimbije, a stréberből lett újgazdag Ethan és szúrós tekintetű felesége, Harper. A köztük lévő változó dinamika – a hatalom, az osztály, az intelligencia, az anyagi befolyás – összjátéka már az első jelenetekben magához ragadja a nézőt. A négyes első közös vacsoráján Harper és Ethan megtudja, hogy társaik nem nézik a híreket, Daphne pedig nem biztos benne, hogy szavazott-e vagy sem… Aztán ott vannak a Di Grasso család három generációt képviselő tagjai, akik azért vannak itt, hogy felkeressék szicíliai gyökerüket, és közben persze képviseljék számunkra a szexualitás három korszakát. Bert nagyapa azzal tölti az idejét, hogy ártalmatlanul flörtöl minden fiatal pincérnővel, akivel csak találkozik. Aztán ott van a fia, Dom, akit felesége és lánya azért nem kísért el az útra, mert éppen forronganak a legújabb hűtlensége miatt, és Albie, a konfliktuskerülő jófiú, aki elborzad felmenői viselkedésétől. Albie hamar szemet vet a fiatal Portiára, aki a kőgazdag és mindig a látványosan drámázó Tanya McQuoid asszisztenseként érkezik. A milliomosnő mostanra férjhez ment Greghez, a sporthorgászhoz, az első évad végi szerelméhez, aki egyre kritikusabb a nővel szemben, és nem igazán érdeklik már az igényei és vágyai, amelyekből bevallottan valószínűleg több van, mint amennyit egy embertől ésszerűen elvárható, hogy kielégítsen. És ne felejtsük el a szexmunkásokat sem, Miát és Luciát, akikkel kiegészülve minden készen áll egy olyan zseniális vígjáték-drámához, amilyet csak remélni mertünk.
A Fehér Lótusz továbbra is a tévé egyik legszórakoztatóbb show-ja maradt, mivel minden egyes vendégét a gyökerénél fogva ássa ki, és csak az évad legvégén fedi fel, mi is rejlik alatta. Mi pedig alig várjuk Mike White harmadik csapatát, akiket ha minden igaz majd Ázsiába fog legközelebb repíteni.