2021-ben a Disney nagyot alkotott az Elcanto lendületes és pörgős filmzenéjével, miközben zseniálisan meséli el egy mágikus képességekkel rendelkező kolumbiai család történetét. A „We Don’t Talk About Bruno”, a film legnépszerűbb dala 2022 januárjában a Billboard Hot 100-as listájának első helyére került, és ezzel mindössze a második olyan dal egy animációs Disney-filmből, amely ezt a bravúrt elérte. (A másik az Aladdin „A Whole New World” című dala volt még 1993-ban.) A zene bizony óriási befolyással van a film teljes hangulatára, és talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, a filmzene a film „lelke”, amely a narratíva minden összetevőjét feltárja még akkor is, ha a párbeszéd és a cselekmény nem annyira nyilvánvaló.
Első körben a legsikeresebbeket mutatjuk be.
A már említett Disney legsikeresebb filmzenéje Az Oroszlánkirály (1994) több ikonikus Elton John-dallal és Hans Zimmer csodálatos szerzeményeivel. A filmzenét három különböző országban vették fel: az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban illetve Dél-Afrikában, és 1995-ben elnyerte az Oscar-díjat a legjobb eredeti dalért, plusz a legjobb filmzenéért. Több mint 7 millió eladott példányával a legkelendőbb animációs filmhez készült soundtrack album lett az Egyesült Államokban, csak 1994-ben 4 934 000 példányt adtak el belőle.
Valószínűleg sok más táncos filmhez hasonlóan a Flashdance (1983) sem maradt volna fent, ha csak a sztorira, a dialógusokra vagy a színészi játékokra kellett volna hagyatkoznia. A legnagyobb jóindulattal is szimpla történet egy szerencsétlen fiatal nőről szól, aki táncosként próbál nagyot alkotni néhány gyenge párbeszéddel, és nem éppen erős színészi játékkal. De valamiért a mai napig imádjuk a 80-as éveket… Giorgio Moroder ikonikus eredeti zenéjével és néhány kiválóan kiválasztott popslágerrel a Flashdance zenéje hatalmas siker lett, kultusza pedig a mai napig jelen van. Irene Cara címadó dala, a „Flashdance…What a Feeling” már a bemutató előtt óriási sláger lett, hat hétig vezette a Billboard Hot 100-as listát, a lemez eladásai pedig 2011-re elérték a 20 millió példányt.
A Purple Rain (1984) Prince hatodik stúdióalbuma 1984. június 25-én jelent meg a Warner Bros. Records gondozásában az azonos című film soundtrack albumaként. A Purple Rain zeneileg komplexebb volt, mint Prince korábbi lemezei, hangsúlyt fektetve a teljes zenekari előadásokra, valamint a gitárok, billentyűs hangszerek, elektronikus szintetizátor effektek, dobgépek és egyéb hangszerek több rétegére. A Purple Rain lett Prince első olyan albuma, amely a Billboard 200-as listáján az első helyre került, és egész pontosan 24 egymást követő hetet töltött az élen. A „When Doves Cry” és a „Let’s Go Crazy” a Billboard Hot 100-on volt No.1, míg a „Purple Rain” a második, az „I Would Die 4 U” pedig a nyolcadik pozíciót foglalta el. 1996 májusában az albumot az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége 13-szoros platina minősítéssel jutalmazta, ez egyben a popikon legsikeresebb lemeze is lett, összesen 25 millió példányt adtak el belőle. Prince a Grammyn is hasított, díjat nyert a Legjobb énekes duó vagy együttes rockelőadásért és a Legjobb eredeti filmzene vizuális médiához kategóriában, illetve a Legjobb eredeti filmzenéért járó Oscar-díjat is elnyerte. A Purple Raint rendszeresen minden idők legjobb lemezei között emlegetik, amit jól fémjelez az is, hogy a mérvadó Rolling Stone magazin minden idők 500 legjobb albumának listáján a nyolcadik helyre rangsorolta.
A Grease (1978) filmzenéje 1978. április 14-én jelent meg két hónappal a film bemutatója előtt. A soundtrack legsikeresebb dalait kifejezetten a filmhez írták. Ezek közé tartozott a Billboard listavezető slágere, a „Grease”, a „You’re the One That I Want” és az Oscar-díjra jelölt „Hopelessly Devoted to You”. Az Egyesült Királyságban az album még sikeresebbnek bizonyult, ahol másik két sláger a „You’re the One That I Want” és a „Summer Nights” is listavezető lett, a lemez pedig az Egyesült Királyságban 13 egymást követő héten keresztül maradt a slágerlisták élén. Az albumból 30 millió példány kelt el világszerte az évek alatt.