Nemrég Janet Jackson nyilatkozta a róla szóló dokumentumfilmben, miként lépett vissza a Coca Cola a közös szerződésüktől 1993-ban, miután testvérét, Michaelt gyermekmolesztálással vádolták meg. „Amikor megjelentek a hírek, a Coca-Cola azt mondta: nem, köszönöm.” Hirtelen nemkívánatosak lettek, mert Janet kiállt a testvére mellett. A deal minden idők egyik legnagyobb reklámszerződése lett volna a maga 1 millió dolláros díjával. Vajon 2022-ben is így döntene a cég? Valószínűleg napjainkban már nem merne ennyire elutasító lenni egy világmárka az aktuálisan egyik legnagyobb szupersztárral.
Bár az amerikai focista Colin Kaepernick nem volt ekkora szupersztár 2011-ben, a San Francisco 49ers játékosaként szerződést írt alá a Nike-val. A ruházati óriás brand akkoriban már egy több mint 1 milliárd dollár értékű üzletben biztosította az NFL kizárólagos ruházati jogait. A 2013-as szezon után – amely kifejezetten erősre sikeredett – Kaepernick és a 49ers hat évre szóló 126 millió dolláros szerződéshosszabbításban állapodott meg, amely az aláíráskor garantált 54 millió dollárt is tartalmazott. A Nike tehát mondhatni nyert: Kaepernick a 49ers első számú hátvédje lett. Évekkel később egy sérülésekkel sújtott szezont követően a 2016-os NFL előszezonban ő lett az első NFL-játékos, aki letérdelt a himnusz alatt, amivel az Egyesült Államokban zajló rendőri brutalitás és a faji igazságtalanság ellen tiltakozott. A tiltakozások és Kaepernick maga is kivívta Trump elnök haragját, ám a Nike nem hátrált ki a játékos mögül: annak ellenére, hogy közel két éve nem játszott az NFL-ben, a sportszergyártó mégis megújította a sportoló támogatási szerződését, amely a lejárat küszöbén állt, sőt ő lett a „Just Do It” marketingkampányának az arca a híres szlogen 30. évfordulója alkalmából.
Nagy kérdés, mennyire elnéző vagy bevállalós egy márka. Erre lehet válasz például, hogy lesz-e még Cactusburger a McDonald’s éttermeiben. A 2021. november 5-én tíz ember halálát követelő Travis Scott koncert előtt egy évvel a rapper ugyanis egy 6 milliárdos szerződést kötött az étteremlánccal. Ez a partnerség volt az első hírességek által támogatott McDonald’s együttműködés azóta, hogy 1992-ben Michael Jordannel piacra dobta a gyorsétterem lánc a „McJordan” hamburgert. Pedig Scott burgere óriási siker lett: a hatalmas kereslet miatt néhány McDonald’s étteremból kifogytak a promócióhoz kötött alapanyagok, a zenész és a McDonald’s pedig még saját márkájú árucikkeket is piacra dobott. Scott állítólag igencsak belefolyt a munkába: részt vett az étel elnevezésében, animációt rajzolt a tévéreklámhoz, és még az árufejlesztésbe is bekapcsolódott. Mindenesetre a legutóbbi NFL Halftime reklámblokkjában már nem ő, hanem a szintén igen megosztó Kanye West hajtott be némi harapnivalóért.
Bár ezek az üzletek meglehetősen jövedelmezőek lehetnek a művészek számára (Scott 20 millió dollárt szerzett a McDonald’s partnerségéből, beleértve 15 millió dollárt az árueladásokból), egy másik gyorséttermi márka, a Taco Bell meglepőt és bátrat húzott tavaly: a jótékonyságot emelte ki és tette hivatalos arcává – az egyébként néha bizony a botrányoktól sem megriadó popsztárt – Lil Nas X-et, aki egyébként annak idején egy atlantai éttermükben dolgozott. A Taco Bell ugyanis kinevezte chief impact officernek (jelentsen ez bármit is), és a rapper feladata többek között az volt, hogy segítse a vállalatot a 7 millió dolláros ösztöndíjprogramjának beindításában.