Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

ICONS: Arnold Schwarzenegger

A Netflixen Arnold címen nemrég bemutatott minisorozat az Ausztriából származó Arnold Schwarzenegger útját mutatja be a tökéletes testépítő bajnoktól kezdve a nehezen kialakuló filmsztárságon át az ettől is valószínűtlenebb politikai pályafutásig.

Kevés hollywoodi sztárnak volt olyan termékeny és sokrétű a karrierje, mint Arnold Schwarzeneggernek. Az akciósztár számtalan filmben szerepelt, dolgozott a politikában, évtizedeken keresztül szórakoztatta a tömegeket előbb testépítőként, majd filmsztárként, ahol a mozivászon szinonimájává vált.

Egyik első versenye, amit testépítőként megnyert, a Junior Mr. Europe verseny volt 1965-ben, majd 19 évesen a rákövetkező évben győzedelmeskedett a Mr. Europe-on. Testépítői eredményei között öt Mr. Universe (4 – NABBA [Anglia], 1 – IFBB [USA]) és hét Mr. Olympia győzelem szerepel. Schwarzenegger célja mindig is az volt, hogy ő legyen a világ legnagyobb testépítője. A Mr. Olympia megmérettetéssel 1969-ben próbálkozott először, amikor is kikapott a háromszoros bajnok Sergio Olivától. Schwarzenegger azonban 1970-ben visszatért és akkor már a dobogó legfelső fokára állhatott, amivel 23 évesen ő lett minden idők legfiatalabb Mr. Olympia bajnoka, és ez a rekord a mai napig is az ő nevéhez fűződik. A testépítés történetének egyik legfontosabb alakjaként tartják számon, és örökségének az Arnold Classic éves testépítő versenyen állítanak emléket. Visszavonulása után is sokáig a testépítés prominens arca maradt, részben az edzőtermek és fitneszmagazinok tulajdonlásának is köszönhetően. Számos verseny és díjkiosztó elnöki tisztét töltötte be.

Schwarzenegger a Herkules New Yorkban (1970) című moziban debütált a filmvásznon. Arnold Strong művésznév alatt szerepelt, akcentusa pedig olyan erős volt, hogy a szövegét a forgatás után szinkronizálták, de az alkotás nem aratott nagy sikert. Második színészi próbálkozása a The Long Goodbye (1973) volt, amiben egy maffia bérgyilkosát formálta meg, majd egy sokkal jelentősebb alakítás következett a Maradj éhen! (1976) című filmben, amiért már összehoztak neki egy Golden Globe-díjat.

„Kezdetben nagyon nehéz volt számomra – ügynökök és castingosok szerint a testem ‘túl furcsa’ volt, az akcentusom nem kevésbé, a nevem pedig túl hosszú. Alapvetően bárhová fordultam azt mondták, hogy nincs esélyem.”

Kisebb próbálkozások után a valódi áttörést hozó filmje a Conan, a barbár volt 1982-ben, ami aztán elég szép sikert ért el a moziban. Igazi szupersztárra két évvel később vált, amikor James Cameron Terminátor című sci-fi akciófilmjében megkapta a címszerepet. Ezt követően Schwarzenegger 1985-ben újabb fantasy filmet forgatott, a Vörös Szonját, amit a 80-as években számos sikeres akciófilm követett, mint a Kommandó (1985), a Piszkos alku (1986), Menekülő ember (1987), a Ragadozó (1987) vagy a Vörös zsaru (1988). 1988-ban gondolt egy merészet és kipróbálta magát vígjátékban is: az Ikrek Danny DeVitoval pedig igen sikeresnek bizonyult. A Total Recall – Az emlékmásért (1990) már 10 millió dollár ütötte a markát, és pluszban megkapta a film bruttó bevételének 15%-át. A csúcs viszont a következő évben jött el: a Terminátor 2. – Az ítélet napja (1991) címszereplőjeként való visszatérése az év legnagyobb bevételt hozó mozija lett. Roger Ebert filmkritikus megjegyezte, hogy „Schwarzenegger zsenialitása filmsztárként abban rejlik, hogy olyan szerepeket talál, amelyek fizikai és hangi tulajdonságaira építenek, nem pedig aláássák azokat”. 1993-ban a Színháztulajdonosok Országos Szövetsége az „Évtized nemzetközi sztárjának” választotta. 1993-as Az utolsó akcióhős című akcióvígjáték óriási bukta lett, köszönhetően a Jurassic Parknak, amit aztán a True Lies – Két tűz között (1994) című Cameron filmmel sikerült kiigazítania. Ugyanebben az évben került a mozikba a Junior című vígjáték, amely Ivan Reitman rendezővel való együttműködésének utolsó darabja volt, és ismét Danny DeVito volt a másik főszereplő. A Batman és Robin (1997) kritikai kudarca után filmes karrierje és a kasszáknál betöltött szerepe is hanyatlásnak indult. Az Ítéletnap (1999), majd A hatodik napon (2000) már nem szerepeltek jól a mozi pénztáraknál. Utolsó komolyabb sikere a 2003-as Terminátor 3. – A gépek lázadása lett.

A mozit végül a politikai színpadra cserélte, és 2003-ban Kalifornia kormányzójává választották. 2011-ig maradt hivatalában, és ez idő alatt szünetet tartott a színészkedésben, hogy a kormányzói szerepére koncentrálhasson. Bár kezdetben magas volt a támogatottsága, kormányzói időszakát végül 23%-os népszerűségi index-szel fejezte be.

A Netflixhez kötődik a színész utolsó projektje, a Fubar című akcióvígjátéksorozat és az Arnold című dokumentumfilm, ami három részben mutatja be Schwarzenegger kivételes pályafutását.