Free Porn
xbporn
https://www.bangspankxxx.com
voguerre
southampton escorts
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

ICONS: David Hockney

David Hockney brit művész egyik korai műve, a jól ismert medencemotívumot ábrázoló festmény, amelyet több mint 40 éve nem láthatott a nyilvánosság, hamarosan 20 millió dollár körüli becsült összeggel kerül árverésre.

A 86 éves Hockney 1965-ben, első Los Angeles-i utazása után festette a „California” című képet, amely két meztelen alakot ábrázol egy szabadtéri medencében, és 1968 óta magángyűjteményben őrzik. A festmény, amelyet utoljára 1979-ben láthatott a nyilvánosság, a Christie’s aukciósház „20th/21st Century: London Evening Sale” című, március 7-én megrendezésre kerülő aukciójának egyik kiemelt tétele, és becsült ára 16 millió font (20,37 millió dollár) körül van. „Ez az egyik legkorábbi példa Hockney medencés festményeire” – mondta Tessa Lord, a Christie’s London vezető szakértője.

Christie’s Image

A szóban forgó mű számos átfedést hordoz a 2018-ban Hockney 1972-ben készült „Egy művész portréja [Medence két figurával]” című művével, ami annak idején 90,3 millió dollárért kelt el. Ez egyébként akkor rekordot jelentett a művészeti piacon, hiszen élő művész alkotásáért árverésen ennyit soha nem fizettek még ki azelőtt. Érdemes tudni, hogy a képet a művész a készítésének évében mindössze 20.000 dollárért adott el.

És bár a második legdrágább Hockney-képen konkrétan nem szerepel medence, Hockney képei az évtizedek alatt egyre komolyabb összegekért találnak gazdára – Henry Geldzahler és Christopher Scott 1969-ben festett kettős portréjáért 2019 márciusában a Christie’s londoni árverésén adtak 49,5 millió dollárt; 1992-ben a Sotheby’s New York-i árverésén ez a kép is „csak” 1,1 millió dollárért kelt el.

Az északkelet-angliai Yorkshire-ben született David Hockney 1964-ben, huszonhét évesen járt először Amerika nyugati partján, a napsütötte Kaliforniában. Lenyűgözte az ott látott gazdagság, a pálmafás-medencés kertekkel körülvett modern épületek, a tobzódó színek, a táj, és az egész ottani életforma. Az, hogy Los Angeles a legfontosabb „múzsája” lett természetesen belejátszott az is, hogy az akkor még erősen konzervatív Angliával szemben itt már szabadon élhette meg homoszexualitását. Miután hazatért Angliába, azonnal nekiesett a vásznaknak, és azon nyomban feldolgozta amerikai kiruccanást, két évvel később, 1966-ban pedig végleg Los Angelesbe költözött és ott dolgozott tovább. Az ezekben az időkben született festményeinek központi elemei lettek a később védjegyévé vált medencék; a napsütésben csillogó, fodrozódó-villódzó víztükrök, és az azokban vagy azok körül megjelenő figurák.

A sorozat egyik legjellegzetesebbje A csobbanás című kép, amelyik abban a pillanatban örökít meg egy villa előtti úszómedencét, amikor valaki éppen beleugrott, így a jelenet „szereplője” már nem is látszik. A „főszereplő” itt az őt éppen elnyelő víz. Hockney ezt a motívumot apró eltérésekkel háromszor is megfestette, három különböző méretben: a legnagyobb, a csaknem 2,5×2,5 méteres, 1967-ben született Bigger Splash (Nagyobb loccsanás) 1981 óta londoni Tate Modern gyűjteményének egyik kulcsdarabja; a legkisebb, az 1966-os Little Splash (Kis loccsanás) egy magángyűjteményben van, és még soha nem szerepelt a nyilvánosság előtt; míg a „középső”, az ugyancsak 1966-ban készült, nagyjából 180×180 centiméteres, és egyszerűen csak The Splash címmel ellátott képe 2020-ban került magángyűjteménybe.

Legutóbb november 2-án, Londonban láthattuk munkáit. A kiállítás a portréfestészetére összpontosított, és többek között egy több mint harminc új portréból álló, 2021 és 2022 között készült válogatás is debütált, amelynek képei a művész barátait, illetve a normandiai műtermének látogatóit ábrázolják.