Közel 15 évvel a feloszlásuk után a Gallagher testvérek bejelentették, hogy jövőre újra összeállnak az Oasis nevű zenekarukkal, hogy egy koncertsorozat keretében az Egyesült Királyságban és Írországban lépjenek fel. „A fegyverek elhallgattak” – tette közzé honlapján az Oasis, utalva a Liam és Noel Gallagher testvérek közötti állandó, és véget érni nem látszó marakodásra. „A csillagok együttálltak. A nagy várakozásnak vége. Gyertek, nézzétek meg! Nem lesz televíziós közvetítés.”
A Gallagher testvérek első körben jövő júliusban és augusztusban 14 koncertet adnak majd az Egyesült Királyságban és Írországban, majd később, még az év folyamán más kontinensekre is elmerészkednek. A koncertsorozatra várhatóan 1,4 millió jegy lesz elérhető, amiből a szombati start óta már nem túl sok maradt. Bár a testvérek között mindig meglehetősen viharos volt a kapcsolat, az Oasis hivatalosan 2009. augusztus 28-án oszlott fel. Kapcsolatukat fizikai és jogi veszekedések, és rengeteg verbális összetűzés árnyékolta be.
Az együttest még 1991-ben Manchesterben alapította Liam Gallagher (ének), Paul Arthurs (gitár), Paul McGuigan (basszusgitár) és Tony McCarroll (dob). Liam néhány hónappal később kérte meg bátyját, Noel Gallaghert (gitár, ének), hogy ötödik tagként csatlakozzon, így véglegesítve a formációt. Hamar ő lett a csapat tényleges vezetője, és átvette a dalszerzői feladatokat a zenekar első négy albumán. Stílusilag elsősorban természetesen a Beatles és a hatvanas évek más brit zenekarai hatottak rájuk, és az olyan együttesek mellett, mint a Blur, a Pulp, a Supergrass és a Suede, a britpop műfaj talán legmeghatározóbb és világszerte legsikeresebb együtteseként jellemzik őket.
Az Oasis 1993-ban szerződött a Creation Records-hoz, akik kiadták a Definitely Maybe (1994) című debütáló albumukat, amely azonnal az Egyesült Királyság albumlistájának élére került, és gyorsan a brit történelem leggyorsabban fogyó debütáló albuma lett. Nem sokat vártak a folytatással, egy évre rá megjelent a (What’s the Story) Morning Glory? (1995) már egy új dobossal (Alan White), a siker pedig még nagyobbra duzzadt. Tíz héten át vezette a brit slágerlistát, de nemzetközileg is hatalmas siker, és minden idők egyik legkelendőbb albuma lett (a 90-es évek legsikeresebb albuma az Egyesült Királyságban). A Gallagher testvérek a 90-es években rendszeresen szerepeltek a bulvárlapokban nyilvános vitáik és vad életmódjuk miatt. 1996-ban az Oasis két este is fellépett Knebworth-ben, egyenként 125 000 néző előtt, ami akkoriban az Egyesült Királyság történetének legnagyobb szabadtéri koncertje volt. 1997-ben az Oasis kiadta a várva várt harmadik stúdióalbumát, a Be Here Now-t, melyet a kritika viszonylag elmarasztalt, viszont a brit slágerlisták történetének leggyorsabban fogyó albuma lett. Az Oasis a mai napig összesen több mint 75 millió lemezt adott el világszerte, az Egyesült Királyság legsikeresebb előadói közé tartoznak -, nyolc listavezető kislemezzel és nyolc Nr. 1 albummal, de az együttes például a tengerentúlon is három platinalemezt ért el. 17 NME Awards, négy MTV Europe Music Awards és hat Brit Awards díjat nyertek, köztük 2007-ben egyet a zenéhez való kiemelkedő hozzájárulásért és egyet az „elmúlt 30 év legjobb albumáért” a (What’s the Story) Morning Glory? című, éppen 30 éves lemezért.