Christopher Nolan új filmje, az Odüsszeia első pillantásra Homérosz klasszikusának grandiózus feldolgozásának tűnik. Valójában azonban legalább ennyire szól magáról a filmiparról. Miközben Hollywood egyre inkább a streamingre, a mesterséges intelligenciára és az olcsóbb digitális produkciókra épít, Nolan minden eddiginél nagyobb összeget költött arra, hogy bebizonyítsa: még mindig létezik olyan moziélmény, amelyet nem lehet egy nappaliban reprodukálni.
A filmipar az elmúlt tíz évben csendes, de radikális átalakuláson ment keresztül. A streaming végleg megszüntette azt az időszakot, amikor egy új film megjelenése önmagában kulturális eseménynek számított. Ma már a legtöbb produkció néhány hét alatt felkerül valamelyik platformra, ahol ugyanabban a digitális térben versenyez sorozatokkal, dokumentumfilmekkel és rövid videókkal. A mozi fokozatosan elveszítette kizárólagosságát. Christopher Nolan azonban soha nem fogadta el ezt a logikát. Minden filmjével ugyanazt az állítást próbálja bizonyítani: a mozi nem egyszerűen egy tartalomfogyasztási forma, hanem egy olyan fizikai élmény, amelyet semmilyen képernyő nem tud helyettesíteni.
Az Odüsszeia ennek talán a legtisztább megnyilvánulása. A produkció az első nagyjátékfilm, amelyet teljes egészében IMAX filmkamerákkal forgattak. Ez első hallásra technikai részletnek tűnhet, valójában azonban iparági fordulópont. Az IMAX mérnökeinek új kamerarendszert kellett kifejleszteniük, mert a korábbi generáció túl hangos volt ahhoz, hogy párbeszédes jeleneteket lehessen vele felvenni. Nolan nem alkalmazkodott a technológia korlátaihoz, hanem arra kényszerítette a technológiát, hogy alkalmazkodjon az elképzeléseihez. Kevés rendező rendelkezik ma ekkora befolyással Hollywoodban. Ez a döntés ugyanakkor gazdasági üzenet is. A streaming korszakában a legtöbb stúdió arra törekszik, hogy filmjei minél több platformon, minél kisebb kompromisszumokkal működjenek. Nolan ezzel szemben tudatosan olyan filmet készített, amelyet lehetetlen ugyanúgy átélni egy televízión vagy tableten. Nem véletlen, hogy a világ számos 70 milliméteres IMAX-vetítése hónapokkal a premier előtt teltházat jelentett. A film nem pusztán egy új bemutató lett, hanem esemény. Ritkaság. Olyan kulturális élmény, amelynek értékét éppen az adja, hogy nem mindenki és nem mindenhol férhet hozzá ugyanúgy. Ebben rejlik Nolan stratégiájának zsenialitása. Miközben a digitális gazdaság szinte minden iparágban a korlátlan hozzáférés felé mozdul el, ő éppen az ellenkező irányba halad. A mozit ismét exkluzív élménnyé teszi. Ez a luxusipar egyik legismertebb logikája: nem a tömegesség növeli az értéket, hanem a hozzáférés korlátozottsága. Az Odüsszeia esetében maga a vetítési technológia vált a film marketingjének részévé.
Különösen érdekes, hogy Nolan mindezt egy közel háromezer éves történettel teszi. Hollywood az elmúlt két évtizedet franchise-okkal, remake-ekkel és képregényhősökkel töltötte. Az Odüsszeia ezzel szemben nem egy új univerzum kezdete, hanem a nyugati kultúra egyik legalapvetőbb történetéhez nyúl vissza. Ez elsőre konzervatív döntésnek tűnhet, valójában azonban rendkívül modern gondolkodás. Egy olyan korban, amikor a mesterséges intelligencia másodpercek alatt képes új történeteket generálni, Nolan nem az újdonságot keresi, hanem az időtállóságot. A kérdés már nem az, hogy tudunk-e új történeteket írni, hanem hogy melyek azok, amelyek évezredek múltán is működnek. Talán ez az oka annak is, hogy az Odüsszeia sokkal többnek ígérkezik egyszerű irodalmi adaptációnál. A film valójában arról szól, hogy a mozi képes-e még közös kulturális élményt teremteni. A streaming személyre szabott világában mindenki más filmet néz, más időpontban, más képernyőn. Egy Nolan-premier ezzel szemben továbbra is kollektív esemény. Nem csupán a történetet nézzük, hanem ugyanannak az élménynek válunk részeseivé. Ezért az Odüsszeia valódi tétje talán nem is az, hogy sikeres lesz-e a pénztáraknál. Sokkal inkább az, hogy képes-e bebizonyítani: a blockbuster fogalma még nem vesztette el az értelmét. Hogy léteznek még olyan filmek, amelyek nem tartalomként, hanem eseményként működnek. Olyan alkotások, amelyekért az emberek hajlandók utazni, sorban állni, előre jegyet foglalni, és két-három órára félretenni a telefonjukat.
Ha Nolan ebben sikerrel jár, akkor az Odüsszeia nemcsak Homérosz történetének új filmes feldolgozása lesz. Hanem egy állásfoglalás arról, hogy a mozi jövője nem feltétlenül a kisebb képernyőkön dől el. Lehet, hogy éppen azok a rendezők mentik meg a filmszínházakat, akik nem hajlandók kompromisszumot kötni velük. Az Odüsszeia így nem csupán egy új blockbuster. Lehet, hogy ez az utolsó blockbuster a szó klasszikus értelmében.