Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Praktikus, innovatív, Miyake

Elhunyt az innovatív ruháiról híres japán divattervező, Issey Miyake, aki többek között 100 garbót készített az Apple alapító Steve Jobsnak. Andy Warholhoz hasonlóan Miyake-t is érdekelte a művészet és a design, valamint a divat közötti átfedés. A tervező 52 éves pályafutása során végig „trendellenes” álláspontot képviselt, terveit mindig inkább „ruhaként”, mint „divatként” emlegette.

Miután tanúja volt az 1968-as diáktüntetéseknek, Miyake kiábrándult egy olyan iparágból, amely csak a gazdagok öltöztetésére készült. Így demokratikus, de esztétikai szempontok alapján 1970-ben alapította meg a Miyake Design Stúdiót, és a következő évben New Yorkban mutatta be első kollekcióját. Egyik legkorábbi darabja egy trikótest volt, amelyet hagyományos japán tetoválási technikával kézzel festett. Mivel lelkes sportoló volt, a funkció lett Miyake munkásságának alappillére. 1992-ben a Szovjetuniótól éppen függetlenné vált Litvánia felkérte Miyake-t a hivatalos olimpiai egyenruha megtervezésére. Leghíresebb és legmegfizethetőbb ruhái a Pleats Please vonal 1993-ban jelent meg, válaszlépésként a csúcskategóriás divat árára és hordhatatlanságára. A köpenyeket és nadrágokat, valamint a hőkezelt poliészterből készült, állandó redők kialakítására szolgáló ujjatlan faliszőnyegeket tartalmazó ruhák soha nem gyűrődtek, mosógépben moshatók és összehajtás helyett feltekerhetők voltak. A kollekció egyébként a nemek nélküli ruhák egyik első példája volt.

Az évek során számos társadalomból, kultúrából és mindennapi tárgyból merített ihletet, többek között műanyagból, rattanból, „washi” papírból, jutából, lószőrből, fóliából, fonalból és drótokból. Alkalmanként Janis Joplint és Jimi Hendrixet idézte meg, dolgozott Tadanori Yokoo japán festővel, a Frankfurti Balettel, Maurice Béjart koreográfussal, Shiro Kuramata bútor- és belsőépítészettel, Lucie Rie fazekasművésszel és Irving Penn fotóművésszel.

1983-as interjújában Miyake felvázolta a divatciklussal szembeni ellenérzéseit: „Azt akarom, hogy a vásárlóm egy 10 évvel ezelőtt tervezett pulóvert az idei nadrággal viselhessen.” Miyake a technológiában látta a megoldást a túltermelés problémájára, és az egyik ilyen megoldás a 90-es évek végi „One Piece of Cloth” (később A-POC néven ismert) ötlet volt, amely úttörő volt abban, hogy egyetlen szövetcsőből készítsenek ruhákat, csökkentve a hulladékot és megmutatva, hogy pontosan mit lehet csinálni egy kötőgéppel, egy számítógéppel és persze a megfelelő know-how-val.

Miyake egyébként nem szívesen adott interjúkat, és kerülte a nyilvánosságot, mivel erősen sántított – hétéves korában ugyanis túlélte a szülővárosára, Hirosimára 1945-ben ledobott atombombát. Három évvel később édesanyja sugárfertőzésben meghalt. A New York Times 2009-ben megjelent véleménycikkében Miyake elmesélte, hogy az a nap és édesanyja későbbi halála mennyire meghatározta kreativitását. „Megpróbáltam, bár sikertelenül, magam mögött hagyni az emlékeket, és inkább olyan dolgokra gondolok, amelyeket létrehozni lehet, nem pedig elpusztítani, és amelyek szépséget és örömöt hoznak.”