test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

YBAs: Sokkolunk!

A Young British Artists (YBAs) címkét brit képzőművészek azon csoportjára alkalmazták, akik a ’80-as évek végén kezdtek el együtt kiállítani, és akik az anyagok és eljárások iránti nyitottságukról, sokkoló taktikájukról és vállalkozói hozzáállásukról váltak ismertté.

Az 1980-as évek végén a brit művészet egy új, friss és izgalmas korszakba lépett, amely gyorsan felismerhetővé vált: a YBA-k – a fiatal brit művészek – korszakába. A fiatal brit művészet kiindulópontja egy bizonyos Freeze című kiállítás volt, amelyet Damien Hirst szervezett 1988-ban, még a Goldsmiths College of Art hallgatójaként. Az iskola fontos szerepet játszott a mozgalom fejlődésébe, hiszen a kreativitás új formáit támogatta, megszüntették a médiumok hagyományos szétválasztását festészetre, szobrászatra, vagy éppen grafikára. A Freeze kiállításon olyan hallgatók munkái szerepeltek, akik közül sokan szintén a YBA-khoz kapcsolódó vezető művészekké váltak, úgy mint Sarah Lucas, Angus Fairhurst és Michael Landy. A siker néhány hónappal később egy második, Freeze 2 elnevezésű kiállítást inspirált, amelyen az első kiállítás néhány művésze és más londoni művészeti iskolákból érkező új arcok is részt vettek.

A „fiatal brit művészek” kifejezést először Michael Corris használta az Artforum 1992. májusi számában, a ma ismert „YBA” rövidítést csak jóval később, 1996-ban az Art Monthly magazin alkotta meg. A címke hamar egy olyan erős márkának bizonyult,mely hamar az erőteljes, friss, „tenni akaró” sztárművész definíciójává vált. Bár bizonyos általános formai és tematikus tendenciák megfigyelhetők az YBA művészetben (például a talált tárgyak és a néha sokkolónak tűnő képek használata), nem tudnánk megfogalmazni egy konkrét, megfogható YBA stílust. A hagyományos művészeti mozgalmakkal ellentétben az YBA művészet ellenáll bármilyen konkrét stílusnak vagy megközelítésnek. A mozgalmat inkább az anyagok és eljárások iránti nyitottság jellemzi, amelyekkel a művészet létrehozható, valamint a művészet formája. Vannak azonban bizonyos tendenciák, amelyeket ki lehet emelni, például a talált tárgyak használata, amelyet Hirst és Landy továbbra is folytat, valamint a sokkolónak vagy kihívásnak tekintett képek használata, mint például Lucas és Tracey Emin munkáiban.

Volt aki halott állatokat konzervált (Damien Hirst); volt aki orvostörténeti tárgyakat sajátított ki (Christine Borland); Emin a saját ágyát mutatta be művészetként; Lucas pedig friss élelmiszerekből, cigarettából vagy női harisnyanadrágból készített szobrokat. Az YBA művészei emellett gyakran használták a filmet, mint médiumot, a videót és a fotográfiát; és minden elképzelhető módon felhasználták a rajzot és a grafikát (pl. Landy); egyre mélyebbre ástak az installáció (az egyetlen teret elfoglaló, több részből álló mű) fogalmával kapcsolatban, és nem utolsósorban felfrissítették és újjáélesztették a festészet művészetét (Gary Hume) is.

A botrány természetes velejárója volt az YBA kiállításoknak. Hirst tartósított halott állatai folyamatosan kiverte a biztosítékot az állatvédő csoportoknál, és felháborította a médiát. És nem véletlenül! Hirst haszonállatokat, tengeri élőlényeket, szárnyas lényeket és egy rakás állati maradványt használt fel műveiben, és egy, a közelmúltban megjelent jelentések szerint közel egymillió állatot áldoztak fel Hirst művészetéhez. De gondoljunk csak Tracey Emin talán legikonikusabb művére, az 1998-ban készült Az ágyam című installációra, amely a mai napig az egyik legtöbbet emlegetett kortárs alkotás. Az ágyat olyan állapotban mutatja be, amilyenben Emin elmondása szerint volt, miután napokig párkapcsolati nehézségek miatt öngyilkos depresszióban sínylődött.

Barnebys

A YBA-k közül legtöbben ma már szilárd részei annak a művészeti intézménynek, amelytől egykor elhatárolódtak. Emin, Hume és Landy például királyi akadémikusok lettek, Chris Ofili, Rachel Whiteread és Hirst pedig mindannyian elnyerték a Turner-díjat, az Egyesült Királyság legnagyobb művészeti díját. Az YBA korszaka ma is arra ösztönzi a fiatal diákokat és a feltörekvő művészeket, hogy ne várjanak arra, hogy egy londoni top galéria felvegye őket, rendezzenek inkább saját kiállításokat, és mindenekelőtt legyenek frissek és kísérletezzenek.