A COVID-19 új fejezetet nyit a sportban is, ez már biztos. Az elmúlt nagyjából négy hónapunk arról szólt, hogy pszichológiai rendszer oldalról fel tudjunk készülni erre a speciális krízishelyzetre. Az emberek életét támadta meg egy alattomos ellenség. Ebben a helyzetben tragikus volt olyan sportszakértői, pszichológusi nyilatkozatokat olvasni, hallgatni, amelyek arról szóltak, hogy az élsportolók majd élsportoló módjára, természetesen minden különösebb probléma nélkül túljutnak ezen a fázison is. Erre születtek, erre vannak tréningelve, ez a dolguk. Hát nem! Mint ahogy már sokszor a múltban, most is elfelejtik, hogy még a többszörös olimpiai aranyérmes is EMBERBŐL van. Emberként viselkedik és emberként érinti őt minden társadalmi tragédia. Vagyis speciális mentális értékelés, felkészülés és menedzselés szükségeltetik.
Krízishelyzet?
Vannak különösen emlékezetes pillanatok a sportban. A mindent eldöntő tizenegyes, az utolsó hárompontos vagy a négyméteres, amelyet be kell lőni az aranyért. Egy igazi krízishelyzethez azonban nem kell ilyen extrém dolgoknak történnie. Gondoljunk csak bele mondjuk egy olimpiai kijutást biztosító futásra, úszásra, mérkőzésre, ahol bizony az első másodperctől jelen van az izgalom vagy épp a félelem. Tudjuk ez a sport, ezért élsportoló az élsportoló, erre készül, és hát van, aki jobban, van, aki kevésbé kezeli jól ezeket. Miért is beszélünk „gyűjtőfogalomként” az élsportolókról? Óriási tévedés így gondolkozni! Többezer élsportoló személyiségelemzésének tapasztalatával a hátunk mögött már igen határozottan állíthatom, hogy ha csak a négy fő személyiségtípus oldaláról közelítjük meg a témát, már akkor is láthatjuk, hogy jelentős eltérések vannak a krízishelyzet megélésében és annak kezelésében még a legjobb sportolók között is. Ez alapvetően a problémám azzal is, amikor „nyerő receptekről” beszélgetnek szakemberek, és azt gondolják, hogy csak azért, mert egy megoldás működött valamikor, valahol, az már egyetemesnek tekinthető. Hát nem! Rendszerszintű megközelítésben nagyon jól láthatóak a különbségek. Látható az például, hogy minden személyiségtípus tud sikeres, győztes lenni. Mint ahogy az is látható, hogy teljesen más utak vezetnek a sikerekhez. A Ruler személyiségtípus a dominanciájával, az adott krízishelyzetbe történő tökéletes „beleérkezéssel” tud nyerni. Az Individual a kreativitását, a meglepetés erejét használja fel ahhoz, hogy győzzön. A Supporter a kitartó munkát hívja segítségül, az Expert pedig a maximalizmusának köszönheti a végső sikert. Mindenki tudja kezelni a tétet, csak másként. Hogyan viselkednek ezek az alap típusok a krízishelyzetben? Először is tisztázzuk, kinek mi a krízishelyzet! Gondolhatnánk, hogy mondjuk egy döntő hétméteres a mérkőzés végén, amely a világbajnoki aranyat jelentené. Nem! Ha például egy Supporter játékos már életében több ilyen hétméterest lőtt, akkor számára ez már nem krízishelyzet. Meg fogja oldani tökéletesen, noha a Supporter típus alapvetően nem kezeli jól a krízist. Tehát nem akaszthatjuk rá egy-egy szituációra, hogy „na, ez a krízishelyzet”. Különösen igaz ez a csapatsportoknál, hiszen ott több játékos személyiségének összessége adja majd ki a végső mentális állapotot. Mik az alapvetések a kiélezett, stresszes szituációkra? A Ruler tökéletesen teljesít. Még ha az adott létfontosságú mérkőzésen folyamatosan „betlizik”, akkor is össze fogja szedni magát a mindent eldöntő helyzetre. Az Individual teljesítménye hangulatfüggő. A krízishelyzetben elért eredménye is az. Ha jó napja van, akkor a krízisben is extrát nyújt, ha nem, ott sem fog magára találni. Viszont akármilyen napja van, sztárrá akar válni, így egy fontos helyzetben tud önző lenni, ő akarja megoldani a dolgokat. A Supporter fél az olyan kihívásoktól, amelyek számára ismeretlenek. Tehát nem a tét abszolút értékben történő értékelése, hanem az adott Supporter játékosra tett hatása fontos. Ha egy olyan kiélezett helyzetbe kerül, amelyben nem szerzett még rutint, akkor önmagához képest komoly mértékben alulteljesít. Az Expert folyamatosan építi magát, fejlődik. Számára a döntő szituációk szinte ugyanolyanok, mint a nem annyira lényeges helyzetek. A maximumot akarja nyújtani. Erre persze krízis nélkül is rá tud görcsölni, de amit tud, azt a krízishelyzetben is képes hozni általában. Vagyis azt lehet mondani, hogy egy téttel bíró helyzetnél a sportoló személyiségét és a krízishelyzetekben szerzett tapasztalatait együttesen kell vizsgálni. Főként csapatsportban látni, hogy egyértelműen Supporter fejnehéz csapatok hódítanak, ahol a csapatjáték, a csapatszellem kiemelt szinten működik, viszont krízishelyzetet nem tudnak jól kezelni. Az okos sportszakemberek, edzők viszont tudják ezt, így már gyermekkorban „bedobják” őket a versenyeztetésnél a stresszes szituációkba, hadd tanuljanak. Pszichológiai felkészítésnél pedig rendszerszinten, csapatszinten kezelik őket, és mivel egyedül nagyon nehezen jutnának át egy kritikus megpróbáltatáson, így csapatként tanítják meg őket átlendülni azokon.
Sport nélkül, válságban, rövid távon, hosszú távon
Egy tényt rögzítsünk: nincs olyan élő sportszakember, akinek a most kialakult helyzetre tökéletes tapasztalata lenne. Vagyis a tapasztalatból építkező megoldások alkalmazása kérdéses. Az is biztos, hogy személyiségtípus-alapú vizsgálatokon keresztül tökéletesen látszik, hogy önmagától egyetlen sportoló sem fog ezen a helyzeten úgy túljutni, hogy teljesítménye a későbbiekben, a válság utáni visszaálláskor ne változzon. Az is tény, hogy ugyanúgy, mint egy hagyományos sportbéli krízishelyzetnél, ezt a krízist is teljesen másként dolgozzák fel és menedzselik a különböző személyiségtípusú sportolók. Egy ilyen típusú válságnak van rövid távú és hosszú távú mentális folyamata. Mindkét fázisban, minden személyiségtípus másként reagál.
A Ruler első körben örül annak, hogy végre szünet van. Saját maga ura akar lenni, ezért nagyon értékeli, hogy most be tudja osztani saját idejét. Ráadásul az élsportban számára az egyik legfontosabb elem a pénz, nem pedig maga a sport szeretete. Így ebben a helyzetben – ha a jövedelem nem változik, vagy csak kismértékben csökken– nincs negatív hatás számára. Az Individual nekiront az új helyzetnek. Még izgalmas is a dolog, hiszen ilyen még nem volt. Rengeteg ötlete van, hogyan kell majd ezen átjutni. De már rövid távon, pár hét elteltével rányomja a bélyegét a pszichéjére a társaság nélküli életmód, az ingerszegény környezet. Így nagyon hamar összeomlik. A Supporter minden új helyzettől fél. A mostanitól retteg. Első körben lefagy, tanácstalan, nem tudja mihez kellene kezdeni, így visszavonul a biztonságot nyújtó családi fészekbe. A Expert élete nem sokat változik rövid távon, hiszen eleve introvertáltabb típus, és a lényegre, a célokra fókuszál. Viszont rendszerben él, jól felépített folyamatai vannak, amelyekbe most teljes erővel berontott a vírus. A rendszert tehát újra kell építeni, így ez első hónap nála igen munkás.
Azt ma egyértelműen elmondhatjuk, hogy versenyek, főleg világversenyek hónapokig nem valószínű, hogy lesznek. Vagyis ez az új válságállapot tartós lesz. Az első hónapok mentális állapotát, pszichés reakcióját felváltja majd a folyamatosan mélyülő, egyre komolyabb nyomokat hagyó mentális űr. A Ruler pszichéje a kezdeti örömöt, energiát felcseréli a bezárkózottság, a tanácstalanság érzésével. Nem tudja uralni a helyzetet, és most bár magának kellene megoldania a szituációt, képtelen rá, hiszen nem kitartó személy és egy hosszabb folyamatban elbukik. Lustaság és tehetetlenség jellemzi őt. Az Individual a kezdeti kreativitást gyorsan eldobja, és mivel be van zárva, nincsenek kontaktusok, nem lehet a barátokkal szórakozni, nagyon komoly pszichés problémák lépnek fel nála. A Supporter sportolók a kezdeti bezárkózás után meg akarják találni az új rutinokat, de egyedül nem fogják tudni megtenni. Csapattársaiktól „el vannak zárva”, a sportolói közeg komoly mértékben hiányzik számukra. Az Expert az egyetlen típus, amely saját rendszerét újraépítve elkezdi új életét. Teljesítményét folyamatosan magas szinten tartja, számára nincsenek pszichés kihívások. Félreértés ne essék: senki nem jobb, és senki nem rosszabb. Mások vagyunk. Ennyi. Ha ezt a helyzetet valaki megpróbálja „sablonokkal” kezelni, az óriásit téved. Jómagam, Expert mentorként átérzem ezt a helyzetet. Tanulmányoztam, komoly energiákat fektettem abba, hogy minél gyorsabban szerezzünk releváns tapasztalatot. Túl vagyok többszáz sportoló elemzésén, de ez sem elég, menni kell tovább.
COVID-19 mentális eszközök
Az eddig végigtárgyalt folyamatokat és információkat értelmezni új szakmai kihívást jelent mindenki számára. Adott egy időszak, ahol a sportolók élete gyökeresen megváltozott, és erre ráadásul hosszabb távon kell berendezkedni. Olyan kérdésekre kell most választ kapnunk velük kapcsolatban, amelyek eddig sosem merülhettek fel, legalábbis ilyen súlyos mértékben biztosan nem. Fontos, hogy a mentális állapot elemzésénél ennek az időszaknak a legfontosabb mérföldköveit mérjük, és az így kapott eredményeket „egy láncra fűzzük fel”, hiszen valódi, egyéni értelmezést csak így nyerhetnek a megállapítások. Több olyan faktort szükséges megvizsgálni, amelyek eddig nem kerültek elemzésre egy-egy sportoló mentális állapotának felmérésekor.
COVID-19 STRESSZHATÁS (személyiségmódosulás mértéke)
Az tény, hogy a különböző stresszhelyzetekre első körben viselkedésünk megváltoztatásával reagálunk. Alap tényként azt szoktuk mondani, hogy a hosszan tartó viselkedésforma beépülhet személyiségünkbe, hiszen számunkra idegen személyiségjegyeket kezdünk el magunkon hordani, azok kisebb-nagyobb mértékben, ha tervezetten, ha nem, de rajtunk ragadhatnak. Normál körülmények között egy ilyen folyamat – amikor a viselkedés lenyomatot hagy a személyiségünkben – minimum egy éves, de inkább hosszabb időszakot ölel fel. Ez azonban másként van most. Olyan intenzív a változás mértéke, és olyan gyorsan következett be, hogy a viselkedés azonnali lenyomatot képes hagyni személyiségünkben. Vagyis mielőtt hozzákezdenénk a jövő fejtegetéséhez, elengedhetetlen megvizsgálnunk azt, hogy ma hogyan néz ki az adott sportolónk személyisége. Vagyis konkrétan milyen módosuláson ment keresztül. Minél nagyobb a személyiségmódosulás mértéke, annál komolyabb stressz van jelen a sportoló életében.
SAJÁT EDZÉSINTENZITÁS (Home Training Intensity)
A sportoló személyisége meghatározza, hogy milyen mértékben képes menedzselni az otthoni edzést. Definiálja otthoni munkájának intenzitását és minőségét azáltal, hogy felügyelet nélkül, nem a szokásos edzéslégkörben, hanem otthon végzi el feladatait. A sportolónak, edzőjének, továbbá az őt menedzselő sportszakembereknek fontos tudni, milyen mértékben számíthatnak arra, hogy a sportoló külön beavatkozás nélkül, a normál környezetben megtapasztalt minőséget nyújtja az otthoni munka során.
ÚJRAKEZDÉS (Comeback)
Voltaképpen arra mutat rá, hogy a sportoló milyen mértékben képes fenntartani teljesítményét, eredményességi szintjét egy hosszabb szünet alkalmával. Az index azt is definiálja, hogy a sportoló edzője és az őt körülvevő sportszakemberek milyen mértékben számíthatnak az újrakezdést követően a leállást megelőző teljesítményszintre.
SAJÁT HIT (Self-assurance)
Definiálja, hogy a sportoló milyen mértékben feltételezi magáról, hogy képes hosszabb leállással járó krízishelyzetet önállóan megoldani. Ismerteti, hogy a krízishelyzet során milyen mértékben van szüksége külső támogatásra – edző, egyéb sportszakemberek részéről – ahhoz, hogy a leállás utáni újrakezdéskor teljesítménye érdemben ne csökkenjen.
HUMÁN TÁMOGATÁS igénylése (Human Support Calling)
Definiálja, hogy a sportoló számára milyen mértékben szükséges a sportolótársak, csapattagok, edző, egyéb sportszakemberek közösségként való megtartása, a kapcsolat folyamatos menedzselése. Tehát, hogy egy krízishelyzet során milyen mértékben van szükség a csapattársak, a sportoló számára fontos sportszakemberek humán támogatására, az emberi kapcsolatok fenntartására.
Márpedig sorozatgyilkosok nem csak nyugaton vannak!
Egy tanulságos film megragadt emlékeimben az egykori Szovjetunióról. A film egy sorozatgyilkosról szól, aki a ’80-as években szedte áldozatait, bizonyítottan 52 ember halála köthető a történethez. A rendőrség tehetetlen volt vele szemben, hiszen alapvetően „párt szinten” el volt könyvelve, hogy márpedig a Szovjetunióban sorozatgyilkosok nincsenek, hiszen az csak a fertőtől átitatott nyugaton honos. Persze aztán rájöttek, hogy bár ez csak a „sötét kelet”, ez nem igazán befolyásolja a bűnök ilyen típusú megjelenését. Az élsportolóknál igenis komoly helyzet van! Az, hogy erről sokan nem beszélnek, az csak a társadalmi és sportszakemberi beidegződésnek és elvárásoknak, illetve a személyiségtípusok különböző reakcióinak köszönhető. A legsikeresebb sportolók is komoly kihívásokkal küzdenek, amelyekben komoly szakmai segítségre van szükségük. Azt is láttuk azonban, hogy vannak, akik köszönik szépen, jól elvannak. Csapatsportágakban például nem ronthatunk neki az egész csapatnak ugyanazzal a válságkezelő megoldással, hiszen vannak, akik örülnének, vannak, akiket nem érdekelne, és vannak olyanok is, akiket kimondottan irritálna egy „egyetemes megoldás”. A kommunikáció most kiemelt jelentőségű. Mármint, hogy sportkarriereket menthet meg vagy tehet tönkre. De ahhoz, hogy tudjuk, kivel, hogyan kell kommunikálni, kinek van szüksége csak egy jó edzéstervre, másoknak pedig csak komoly pszichológiai támogatásra, vagy kik azok, akiknek épp mindkettőt meg kellene adnunk, az bizony személyiségtípus-függő történet. A sportélet drasztikusan át fog alakulni. Az erőviszonyok újrarendeződnek. Akik világverő atléták voltak eddig, most visszaszorulhatnak, és akik kisebb szerephez jutottak eddig, most felemelkedhetnek. Minden személyiségtípust érint ez a drasztikus változás, de az is egyértelmű, hogy legkevésbé az Expert sportolókért kell aggódni, és a legnagyobb kihívást a krízishelyzetet rutinszerűen megtanuló Supporter sportolóknak okozza ez az új válság. Az is látható, hogy egy Individual sportember szinte teljesen leépülhet, és olyan szinten veszítheti el motivációját, hogy évek alatt sem tudja visszarendezni. És hát ott van a Ruler, aki nagyon jó a krízishelyzetben rövid távon, de hosszú távon akár abba is hagyhatja a sportot. A tét hatalmas. Válogatottaknál, kluboknál, felnőtt és junior téren egyaránt. És most nem igazán lehet tévedni, hiszen nyakunkon egy furcsa olimpia, világbajnokságok, kontinensviadalok, hogy az extrém körülmények között hamarosan induló bajnokságokról és kupákról már ne is beszéljünk.