Az egyik jelentős kihívás, amellyel a visszavonuló sportolóknak szembe kell nézniük, nem más, mint a változó énképük kezelése. Aktív pályafutásuk során a sportolók jellemzően erős sportolói identitást alakítanak ki – azaz abszolút elsőbbséget élvez, hogy önértékelésük milyen mértékben kötődik a sportolói szerepükhöz. Visszavonuláskor ez az egyedi identitás pedig hirtelen megszakad, ami aztán veszélyezteti az eredeti önképüket.
A kutatások következetesen azt mutatják, hogy a kizárólagos sportolói identitást fenntartó sportolók a visszavonulás után nagyobb pszichológiai küzdelmeket tapasztalnak. Az ilyen személyek gyakran szembesülnek az identitásuk kizárásával, amelyet zavarodottság, üresség és céltalanság jellemez. Az amerikai egyetemi sportolókkal végzett tanulmányok azt mutatják, hogy azok, akik nem alakítanak ki alternatív szerepeket – diák, hivatásos, családtag -, fokozott érzelmi zavarokat élnek át sportolói pályafutásuk befejezésekor. Az empirikus eredmények rávilágítanak az identitás diverzifikációjának kritikus fontosságára. Egy 166 amerikai egyetemi sportolót vizsgáló tanulmány szerint azok, akik nem csak sportolóként tekintettek magukra, lényegesen zökkenőmentesebb átmenetet éltek át. Azok a sportolók, akik a sport mellett más érdeklődési köröket vagy szerepeket is fenntartottak, sokkal kisebb valószínűséggel szenvedtek identitásbeli zavaroktól és depressziótól.
Az Egyesült Királyságban végzett longitudinális kutatások jól szemléltetik a sportolók identitásának összetett átalakulási folyamatát. Kezdetben a visszavonult sportolók gyakran intenzív zavarodottságot és veszteséget élnek át, és gyakran több hónapra vagy akár évre van szükségük ahhoz, hogy új identitásukat újraépítsék. Azok, akik – különösen sérülés miatt – hirtelen visszavonulásra kényszerülnek, a legkeményebb küzdelmet vívják, amit súlyosbít az az érzés, hogy az élet mérföldköveiben elmaradnak a társaiktól.
Pozitívum, hogy sok visszavonult sportoló sikeresen újjáépíti identitását, és lendületét az üzleti életbe, az edzősködésbe, a felsőoktatásba vagy új szenvedélyek felé fordítja. A strukturált nyugdíjazási programok gyakran arra ösztönzik a sportolókat, hogy korán felfedezzék a pályán kívüli érdeklődési körüket, ami segít megkönnyíteni az identitásváltozást a visszavonuláskor. Azok a sportolók például, akik aktívan készítik elő új identitásukat a visszavonulás előtt, általában nagyobb elégedettségről és zökkenőmentesebb átmenetről számolnak be.
Összefoglalva, az identitásmenedzsment kulcsfontosságú a sportolók sikeres átmenetéhez az élsportból való kilépéshez. Azok, akik a sporton túl is diverzifikálják önkoncepciójukat, általában hatékonyabban alkalmazkodnak a visszavonulás utáni élethez, ami hangsúlyozza a proaktív identitásfejlesztési stratégiák szükségességét.