A scouting igen komoly szintet lépett előre az elmúlt években, már ami a folyamat során alkalmazott tudományos hátteret illeti. A hagyományosan használt módszer mellé – mely szerint egy szakértő vagy sok esetben szakértőnek vélt játékosfigyelő értékeli a potenciális versenyzőt saját tapasztalatai, több esetben saját sportkarrier élmények alapján, és jut végső következtetésekre – kiépült egy tudatos megfigyelésen, pszichológiai, generációs, akár social media és online jelenléten alapuló komplex mentális képalkotás. A legnagyobb különbség a tradicionális és a modern metodika között, hogy az aktuális megoldás képes a valódi, egyéni krízishelyzetre előre jelezni a kiszemelt játékostól várható teljesítményt, illetve konkrét képet ad arról, hogy a sportolót egy másik környezetbe áttéve milyen mentális változásokon megy keresztül, és ez hogyan hat a teljesítményére. Így egyértelmű „igen/nem” választ ad a szerződtetésével kapcsolatban, és nem úgy általánosságban, hanem konkrétan a scoutingot végző csapat számára.
Hagyományokban ragadva
Bár sportáganként és azon belül is földrészenként, országonként nagyon eltérő, hogy melyik csapat, sportszakember milyen mértékben nyúl tudományos háttérhez, ha játékosfigyelésről van szó, de még ha valaki úgy is dönt, hogy ideje felvenni a lépést a trendekkel, akkor sem biztos, hogy megtalálja hozzá a megfelelő eszközöket vagy épp támogatást a saját klubján belül. Még mindig általánosnak mondható az a gondolkodás, hogy a játékosokat kell megfizetni, és a drága játékosnak az a feladata, hogy teljesítsen. Aminek van is jogalapja persze, csak ezzel azt is mondjuk, hogy csak azért, mert nagyobb összeget fizetünk egy sportolóért, az megszűnik emberként létezni. Mert akármennyit is kereshet az adott játékos, annak van pszichéje, vannak generációs hatások, amik befolyásolják őt, vannak lokális kihívások, melyek akár meg is határozhatják teljesítményét, és ennek köszönhetően tévhit azt hinni, hogy ha áthelyezem egyik csapatból a másikba, akkor ugyanúgy fog teljesíteni. Persze ilyenkor jönnek a megjegyzések, hogy de hát mi profit akarunk, és lehet példákkal is dobálózni ezen a téren, játékosokat felmutatni, zászlóra tűzni, hogy nekik bezzeg sikerült. És valóban vannak jól sikerült igazolások, amikor egy adott játékos átmegy egy másik csapatba, és kvázi ugyanott folytatja, ahol előtte lévő csapatánál abbahagyta. De hát ez az esetek elenyésző része. Mentális szempontból vizsgálva nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy ugyanazt a környezetet tudja teremteni az egyik klub, mint a másik. Ebből pedig egyértelműen következik, hogy a játékosok teljesítménye eltérő általában egy váltáskor. A váltáskori mentális mechanizmusokat az adott játékos személyisége determinálja. És azt bátran el lehet mondani, hogy nincs olyan személyiségtípus variáció vagy kategória, mely ne reagálna valahogyan egy csapatváltásra, és ezt a mentális reakciót egy jó fizetés sem fogja tudni elmosni. Hány olyan nagy igazolást láttunk, hallottunk, ahol a nagy sztár közel sem hozta a hozzá fűzött reményeket. A közvélemény szerint ilyenkor persze egyértelműen a játékos a hibás vagy jobb esetben az edző, aki ragaszkodott a leszerződtetéséhez. Pedig komplex mentális vizsgálat nélkül azért vakon futás a játékosfigyelő szakma. Fontos lenne a médiában is felelősségre vonni egy-egy kudarc esetén a játékosfigyelést is vagy azokat a szakembereket, akik azért felelősek, hogy a csapatot építsék vagy a csapatépítést támogassák a scouting terén. Hiszen ha azon túlmenően, hogy mondjuk milyen gyors, mekkorát ugrik, milyen keze van, stb. valóban értékelnék azt, hogy milyen mentális körülmények közé kerül majd az adott játékos, és ez vajon megfelel-e a személyiség profiljának, vagy eleve kudarcra van ítélve a folyamat, akkor elvileg nem történhetnének mellényúlások. Hiszen egy ideális esetben, ahogy a tudományos oldal ma már ezt egyértelműen tudja definiálni, a jó scoutinghoz nem sok mentális „együttállást” kell megvizsgálni, viszont azokban nem lehet tévedni. Ha ezek a definíciók jók, akkor viszont a teljesítménynek jönnie kell. A végső szerződtetésről megszületendő döntésnek ugyanis vizsgálnia kell ma már azt, hogy eleve az adott játékos személyiségétől vezérelve egyáltalán alkalmas-e csapatváltásra, illetve ha alkalmas, akkor annak milyen típusúnak kell lennie. Ez egy „origo” a scouting esetében. Aztán a másik oldal vizsgálata szükséges, vagyis a csapat személyiségösszetétele, ahova kerül. Milyen karakterű játékosokból áll, és ebbe hogyan illeszkedik, vagy épp nem illeszkedik a kiszemelt sportolónk. Aztán szükséges megvizsgálni az adott csapat környezetét, életterét, magát a várost, a lakókörnyezetet, a szurkolók attitűdjét, melyek a mindennapi életet befolyásolják. És persze ha biztosra akarunk menni, akkor az edző személyiségével való összevetést sem lehet kikerülni, hiszen az szintén jelentős direkt hatással van a játékos teljesítményére. A legmodernebb kluboknál külön vizsgálatot kérnek a legfontosabb szponzorok tekintetében is, hogy vajon velük milyen összhang tud majd kialakulni.