test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Ne a játékos vigye el a balhét! – SCOUTING 2022-23 (2. rész)

Az „eredeti személyiség” vizsgálata

Ahhoz, hogy egy kiszemelt játékossal kapcsolatban valóban jó döntést tudjunk hozni, meg kell értenünk a jelenlegi és az általunk kínált mentális környezet közötti különbségeket. Definiálni kell az adott játékos „eredeti személyiségét” és meg kell vizsgálni azt, hogy milyen mértékben kényszerítjük majd „szerepjátékra” mentálisan, és ez milyen konkrét teljesítmény-visszaesést okozhat nála. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor egyértelmű „igen/nem” választ kapunk a játékos szerződtetésével kapcsolatban, illetve ha már mellette döntünk, akkor konkrét útmutatót kapunk, hogy kell a beilleszkedési folyamatot felépíteni ahhoz, hogy valóban maximális teljesítményt kapjunk tőle a pályán.

Valódi én, „eredeti személyiség”

Nagyon fontos megérteni azt, hogy egy-egy hagyományos játékosfigyelés esetén az adott sportolót látják egy meghatározott, valószínűleg a játékos által már megismert mentális környezetben, amihez ő már alkalmazkodott, szakmai nyelven mondva „módosított személyiségét” a külső elvárásokhoz. A látható teljesítménye ezzel a felvett személyiséggel vizsgálható. Egy új környezet új személyiségmódosulásokat kíván meg a játékostól, mely akár jobbá vagy rosszabbá is teheti a teljesítményét. Egy viszont biztos: minél nagyobb személyiségmódosuláson kell átesnie az új csapatba és környezetbe történő beilleszkedésnél, annál kevésbé tud önmaga lenni. Márpedig téthelyzetben, amikor a játékos egyéni krízishelyzetet él át, a felvett személyiségjegyek nem működnek, és a valódi önmagát lehet majd látni a pályán. Minél nagyobb az eltérés a valódi én és a mindennapokban felvett személyiség között, annál valószínűbb, hogy kiszemelt játékosunk elbukik, és leírhatjuk egy újabb „kalkulált veszteségként”. Ami azért is kár, mert ha megértettük volna a játékos valódi énjét, akkor több dolgot is tehettünk volna a siker érdekében. Az egyik mindenképp az, hogy ha látjuk, hogy egyszerűen nem illik bele a mentális képbe a kiszemelt játékosunk. És bár rendszerileg, taktikailag tökéletes lenne, ezen meg kell tanulnunk túllátni, mert ha tetszik, ha nem, a végső teljesítményt a psziché alakítja ki. Egy krízishelyzetben a megfelelő szinten már mindegy, hogy milyen új taktikát is eszel ki a legjobb edző, ha mentálisan a csapat, az adott játékos nem képes azt befogadni. Nagy kihívás az edzők, sportigazgató számára, hogy eljussanak arra a szintre, ahol a fizikai adottságokat és felkészítést nem túlértékelve a sportolók mentális hátterét, az egész mentális felkészítést minimum egyenértékű felelősként látják a végső siker tekintetében. A legnehezebb talán ez a váltás a csapatsportágak terén. Még akkor is, ha egyre többet lehet hallani mindenfelé vezetőedzőktől, hogy mennyire fontos a mentális háttér, de még ennek ellenére is a döntéseik jelentős részében szinte teljesen háttérbe szorul ennek definiálása és mérése. Márpedig felkent, sokat tanult pszichológusok sem képesek egyértelműen definiálni egy adott ember „eredeti személyiségét” és „valódi személyiségét”, mert egyszerűen nem áll rendelkezésükre a megfelelő mennyiségű tapasztalat. Ráadásul azt, hogy „nyugalmi állapotban” és „egyéni krízisben” milyen döntéshozatal várható egy adott embertől, csak nagyon komoly rendszertámogatással lehet megfejteni. És hát nincsenek könnyű helyzetben a pszichológusok sem, hiszen nem sok eszköz van a kezükben. Így hát legtöbb esetben marad két út: az egyik a hangosak útja, akik nagy lendülettel és hangerővel állítanak dolgokat, illetve a másik, akik elismerik, hogy egyedül ezt a kihívást nem képesek teljesíteni. Sajnos sok esetben a hangosakkal találkozni a piacon, és hát az esetek többségében tönkre is teszik a mentális mérések iránti bizalmat a szakemberek szemében, hiszen ha az általuk előre jelzett döntési mechanizmusok nem következnek be, az edző, a játékos csalódott, így valóban megmarad a pszichológiai háttér, ami egy „végül is legyen valami” kategória a sportolók szemében. De egyre többször találkozni már a másik iránnyal, amikor az adott mentális szakember valóban nem frázisokat vagy „jól begyakorolt technikákat” akar minden sportolóra ráerőltetni, hanem személyiség definiáló rendszert vesz igénybe, és az alapján szabja egyedire a mentális felkészítést.

A pszichológusok között is komoly vita folyik arról, hogy egy adott ember személyiségének változása maga a fejlődés, vagy egyszerűen csak egy olyan módosulás, amivel bár igazodik a jelenlegi környezethez, vagyis rövidtávon könnyebbé, sikeresebbé teheti az életét, de hosszabb távon ez azt jelenti, hogy egy nem hozzáillő szerepben ragad benne. Ha átlagemberek vagyunk, akkor ennek irányairól, mechanizmusáról mi tudunk dönteni. Amennyiben viszont egy élsportolóról beszélünk, ott nincsen lehetőség a választásra, hiszen amennyiben egyéni krízishelyzetbe kerül az adott egyén, ott az „eredeti személyisége” hozza meg a döntéseket, és minden felvett személyiségjegy összetörik, eltűnik egy pillanat alatt. Az is elmondható, hogy minél több személyiségjegyet kénytelen a játékos magára aggatni egy új környezetbe történő beilleszkedés miatt, vagyis minél kevésbé lehet igazán önmaga, annál nagyobb sokk éri majd krízishelyzetben, amikor „lefagy” a pályán és teljesítménye értékelhetetlen lesz. És nehogy azt higgyük edzőként, játékosfigyelőként, szerződést előkészítő szakemberként, hogy ez az adott játékos hibája! Mi is nyakig benne voltunk ebben a kudarcban, és ráadásul egy megfelelő vizsgálattal mindezt meg is előzhettük volna, és nem igazságos, ha a játékos egyedül viszi el a balhét!