Több olyan mentális jelenség van az üzleti életben és a sportban is, melyek folyamatosan fejtörést okoznak a szakembereknek, azoknak, akiknek meg kell küzdeniük ezekkel az érzésekkel. 2021-ben, ha egy éves csúszással is, de megrendezésre került az olimpia, és bár sokan próbálták meghatározni, mi is lesz az alapvető különbség pszichésen egy hagyományos és egy pandémiától sújtott ötkarikás játék között, de még a legokosabb szakemberek is csak leginkább a Tokiót megelőző időszakra koncentráltak. Azzal nagyon kevesen foglalkoztak, hogy mi lesz a sportolókkal utána. Érdekes, mert alapvetően egészségügyileg már elindultak a poszt-Covid szolgáltatások, de az olimpikonok speciális mentális menedzselésével nem igazán tervezett senki. Pedig a „kiégés” alapvetően egy már meglévő jelenség volt mindig egy négyéves korszakot felölelő verseny után, főleg most, amikor ez az időszak öt év volt másfél év bezártsággal a nagy verseny előtt, extra mentális terhet nyomva a versenyzőkre. Miért is gondolnánk, hogy ez a kihívás nem nagyobb méretű, mint ami valaha is volt életünk során?
A játékok előtt
Már Tokió előtt komoly feladat volt a sportolók, vezetőik és persze a mentális szakemberek számára az, hogy a normálistól teljesen eltérő körülmények között kellett készülni a nagy megmérettetésre. Azt gondolták, hogy ez mindenkinél negatív következményekkel járhat, hiszen elsősorban a „felvezető versenyek” elmaradása nem várt akadályokat jelentett a versenyszellem kialakításában. Igen ám, csak ahogy azt mára azért minden valamirevaló sportban mentális felkészítéssel foglalkozó szakember tudja: a különböző személyiségű sportolók eltérő módon reagálnak a megváltozott körülményekre. A nemzetközi szinten ma már leginkább sikeresen alkalmazott RISE rendszere ugye alapvetően öt fő irányt különböztet meg, ha mentális felkészítésről beszélünk. A Ruler, Individual, Supporter, Expert és a Complex személyiségtípusok mentális reakciói, nyugalmi és krízishelyzetben definiált döntéshozatali mechanizmusai jelentősen eltérnek egymástól. Utólag visszagondolva erre a hosszú öt évre a legnagyobb probléma az volt, hogy a sportolók a hagyományosnál jóval több alkalommal kerültek válsághelyzetbe. Már a játékot megelőző időszakban is átéltek kríziseket, hiszen egy-egy verseny törlése, aztán maga az olimpiai játékok egy évvel történő elcsúsztatása bizonyos személyiségtípusok számára soha nem ismert kihívásokat jelentett. A változásokat első körben legkevésbé jól menedzselő Supporter típusért aggódott is mindenki, hiszen pontosan lehetett látni, hogy egy ekkora mértékű változásra nincsenek felkészülve, és senki nem tudta meghatározni, milyen módon fognak erre reagálni. Az első reakció nagyon sokaknál az volt, hogy kétségbeestek. Érdekes lett volna és mindenképp tanulságos, hogyha mondjuk csak három hónappal tolják el az olimpiát, és láthattuk volna ennek a következményeit a Supporter sportolók esetében. Hiszen első körben elutasítják a változást, nem tudnak mit kezdeni vele, viszont mint mindent, még a legnagyobb változást is elfogadják és együtt élnek vele. Igen ám, csak ehhez időre van szükségük, és megnézve a mentális szakemberek komoly pszichológiai tanulmányait a konkrét felkészítésekről, ez az idő nagyjából 3-6 hónap közé volt tehető, mármint amikor a Supporter személyiségtipusú sportolók elfogadták, adaptálták az új körülményeket. Viszont ha ők elfogadnak egy változást rutinná formálják azt, és az lesz az új norma. Ennek is köszönhető, hogy az értékelést épp velük kezdtük, hiszen a RISE profilozó rendszerével végzett kutatások egyértelműen mutatják, hogy Tokió 2020 a Supporter sportolók olimpiája volt. Soha ilyen nagy részarányt nem képviseltek a győztesek névsorában, mint 2021 nyarán, és ez igaz az egyéni és a csapatsportokra egyaránt. Nem meglepő mindez, hiszen a Supporter az a típusú versenyző, aki nagyon komoly munkamennyiséget végez el, becsületesen dolgozik, ha ki van adva egy feladat azt akkor is elvégzi, ha az edzője épp nem ellenőrzi. Számukra a sportjuk egyfajta menekülési útvonal is volt a megzavarodott vírustól sújtott világban. Emiatt még nagyobb edzésmunkára voltak képesek és elérkeztek oda, hogy 2021-re sokkal erősebbek, fizikálisan felkészültebbek lettek, és ahogy elindultak a versenyeztetések pontosan látták azt, hogy ez az ellenfeleikre nem igaz. Sőt a náluk folyamatosan kérdéses önbizalom terén is igen sokat tudtak fejlődni. Ráadásul a legtöbb felkérés a mentális felkészítésre pontosan a Supporter sportolók részéről jött, hiszen ők kellő módon tartottak ettől az egész helyzettől. Ezáltal igen gyorsan felsorakozott mentális állapotuk is a magas szintű fizikai felkészültség mellé, és így tudtak nekivágni a nagy megmérettetésnek. Ott aztán szembe találták magukat az amúgy edzésmunkában lusta Ruler-ekkel, a hangulatfüggő felkészülést és versenyzést nyújtó Individual sportolókkal, illetve a változásokat ugyanúgy elutasító, viszont új rendszerüket, életüket a Supporter-nél sokkal lassabban építő Expert típusú versenyzőkkel. Ráadásul minden verseny valódi közönség nélkül került megrendezésre, ami a nagyon extrovertált Individual és Ruler számára egy tragédiával ért fel, amíg a Supporter és Expert sportolókat ez egyáltalán nem zavarta. Nem véletlen az, hogy ha mélyebb személyiségértékelésbe bocsátkozunk, akkor Tokió 2020 egyértelműen azoké a sportolóké volt, akiknek elsődleges személyisége Supporter, másodlagos személyisége pedig Expert. És nyilván akadnak mindig kivételek, akik személyiségtípusuktól függetlenül úgy gondolták, hogy a mentális felkészítésnek komoly értéke van, és megtanulták menedzselni saját személyiségük különböző helyzetekben előbukkanó negatív tulajdonságait.