test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Supporter dömping és kiégések, avagy a Poszt-Tokió 2020-jelenség (2.epizód)

Több olyan mentális jelenség van az üzleti életben és a sportban is, melyek folyamatosan fejtörést okoznak a szakembereknek, azoknak, akiknek meg kell küzdeniük ezekkel az érzésekkel. 2021-ben, ha egy éves csúszással is, de megrendezésre került az olimpia, és bár sokan próbálták meghatározni, mi is lesz az alapvető különbség pszichésen egy hagyományos és egy pandémiától sújtott ötkarikás játék között, de még a legokosabb szakemberek is csak leginkább a Tokiót megelőző időszakra koncentráltak. Azzal nagyon kevesen foglalkoztak, hogy mi lesz a sportolókkal utána. Érdekes, mert alapvetően egészségügyileg már elindultak a Poszt-Covid szolgáltatások, de az olimpikonok speciális mentális menedzselésével nem igazán tervezett senki. Pedig a „kiégés” alapvetően egy már meglévő jelenség volt mindig egy négyéves korszakot felölelő verseny után, főleg most, amikor ez az időszak öt év volt másfél év bezártsággal a nagy verseny előtt, extra mentális terhet nyomva a versenyzőkre. Miért is gondolnánk, hogy ez a kihívás nem nagyobb méretű, mint ami valaha is volt életünk során?

Olimpia után

Vége lett a nagy eseménynek és persze ilyenkor mindenki várja, hogy mi is történik majd azokkal a sportolókkal, akiknek csalódás volt a szereplésük, illetve akik jól teljesítettek. Mondhatnánk azt – és igaz is az állítás -, hogy ez is személyiségtípus függő. Hiszen a Ruler és Individual karakter egy hatalmas siker után ki akarja élvezni a mámort, szerepelni akar, konkrétan hírnevet vagy pénzt akar teremteni az eredményből, hiszen számukra igen fontos eleme a motivációnak mindez. A Supporter folytatja tovább a munkáját, az Expert pedig megállapítja, hogy mi is történt pontosan, és ha úgy érzi elérte a maximumot, akkor még azon is javítani akar, ha pedig úgy gondolja, hogy bár komoly sikert ért el, de még mindig sok hibát vétett, akkor azokat próbálja korrigálni a következő megmérettetésre. Hagyományos körülmények között így reagálnak egy olimpiai sikerre a különböző személyiségtípusú sportolók, és persze azt is meg kell jegyezni, hogy egy ember sokkal komplexebb annál, hogy egy fő személyiség kategóriába be lehessen terelni, több személyiségtípus együttes hatása érvényesül döntéseikben, különböző mértékben. Vagyis maguk a döntések is a fentiekben felsorolt „tiszta” irányokon túlmenően igen sok színárnyalatban pompázhatnak. De mi történik a vesztesekkel, azokkal, akik leszerepeltek az olimpián? Normál körülmények között a Ruler hajlamos abbahagyni a pályafutását, hiszen nekifutott a nagy játékoknak, úgy gondolja, hogy mindent elkövetett – ilyen szituációkban azért nem túl erős az önértékelése –, és úgy érzi, hogy még egyszer ő ennyi munkát bele nem tesz azért, hogy egy esetleges újabb bukásnak kitegye magát. Persze ha ebből a sportból él és nincsen más lehetősége a pénzszerzésre, akkor megmarad a sportnál és elindul egy csalódott ember lassú hanyatlása, mely sokszor szenvedésbe csap át. Az Individual nagyon gyorsan túlteszi magát a kudarcokon, és az esetek többségében már pár héttel a kudarcélmény után új, sokkal nagyobb szintű terveket sző, mely el is vonja a figyelmét a múltról. Ez alapvetően nem rossz megoldás, csak pont emiatt nem is tanul a hibáiból, viszont továbblöki magát a következő játékokig is. A Supporter a kudarc után még több munkát fog beletenni a sportba, és még inkább odafigyel arra, hogy a következő felkészülés jobban sikerüljön. Ők már sokkal nehezebben emésztik meg a kudarcot és próbálják a hibákat keresni, de leginkább a körülményekre, külső tényezőkre mutogatnak, mert így könnyebb az emésztés. A másik véglet, amikor viszont mélyen magukba fordulnak és kilátástalannak látják a jövőt. Sok esetben fordul elő az is, hogy egy Supporter sportoló már torkig van a munkával és elhatározza, hogy az olimpia után abbahagyja, és ezt egy kudarcélmény meg tudja erősíteni, míg a siker esetén mindent képesek újragondolni. Az Expert elemez, értékel, és keresi magában a hibát. Ha megtalálja, akkor rendben vannak a dolgok, főként, ha olyan hibát talál, amit egyértelműen ki tud javítani, mert akkor még nagyobb lendülettel vág neki a következő időszaknak. Nagyon ritka eset – de láttunk már ilyet – amikor az értékelés végeredménye az, hogy rajta kívülálló okok ütötték el a sikertől. Ekkor viszont minden átmenet nélkül abbahagyja a sportot, hiszen ha nem a teljesítmény dönt a végén, akkor nincs értelme folytatni. Láthatjuk, hogy alapvetően komoly eltérések vannak egy olimpia utáni mentális felépülésben attól függően is, hogy milyen személyiségtípusból vagyunk összegyúrva. Igen ám, de erre az amúgy sem egyszerű helyzetre tett még rá egy jó nagy lapáttal a COVID-19.

Post-COVID olimpikonok

Azt egyszerű józanésszel is beláthatjuk, hogy ha egy mentális felkészülés ilyen különleges, mint amilyen most volt Tokió előtt, akkor az olimpikonok mentális reakciói, döntéshozatala is speciális lesz az olimpia után. Soha nem látott kihívásokkal állnak szemben a sportolók, sportszakemberek, edzők és persze a velük foglalkozó mentális szakemberek is. Erre nincsen tankönyvi megoldás, ezt nem lehetett anno tanulni, és még csak konkrét tapasztalata sincsen senkinek. Vagyis egyet lehet tenni: minél gyorsabban és intenzívebben minél mélyebb információkat gyűjteni az érintettektől. Igen ám, csak ez azért nem ilyen egyszerű, hiszen ehhez nagyon közvetlen kapcsolatban kell lenni velük. Nem véletlen az, hogy a szakemberek biztosra veszik, hogy ez a mentális felkészítésekkel foglalkozó szakemberek piaca komoly mértékben szűkülni fog, és számuk drasztikusan csökken majd az elkövetkezendő időben. Mármint azoké, akiket valóban és érdemben alkalmaznak majd a sportban. Mert csak azokra lesz szükség, akik konkrét Poszt-Covid tapasztalattal rendelkeznek. Márpedig csak azok mondhatják el ezt magukról, akik ugye eleve ott voltak a Tokiót megelőző felkészítési időszakban, és sikerült olyan kapcsolatot kialakítani az érintettekkel, hogy azok az olimpia után is folytatni akarják a munkát velük, és a bizalom is olyan szintű, hogy mindehhez direkt, mély, személyes információkat is tudtak gyűjteni. Ha ezzel nem rendelkezik valaki, akkor nem is fog tudni dolgozni a jövőben, mármint szakmailag nem lesz képes támogatást biztosítani, mert erről az időszakról publikációk nem születnek majd. Nem lesznek elérhető tanulmányok, hiszen sportolók és edzők magánéletét senki nem fogja kibeszélni, mármint ha valaki valójában kiépítette a bizalmat ezen a területen. Cikkünk megírásakor is komoly kutatómunkát végeztünk e téren, de egyszerűen azt sem nagyon lehet megtalálni hagyományos módszerekkel, hogy kik dolgoztak valójában ezekkel a sportolókkal. Világviszonylatban a legsikeresebb csapatoknál, egyéni sportolóknál olyan mondatok hangoznak el, hogy „mentális tréner segítette a csapatot”, vagy éppen „mentális támogatást kaptunk a kritikus mérkőzés előtt”, vagy „hónapok, évek óta mentális szakemberrel dolgozom együtt”. Általában mindez név nélkül. Ami persze érthető is, hiszen az igazi szakember nem „árulja” magát, és ahogy mi látjuk az általunk nehezen, de felkutatott szakemberek esetében, általában tele vannak potenciális megbízásokkal, tehát érdekükben sem áll nyomulni e téren.

A Poszt-Covid jelenség a sportban a legkomolyabb kihívás jelenleg. Bár a sportszakemberek egy része még mindig próbál a hagyományokhoz igazodni és tudomást sem venni a mentális munka fejlődéséről, szerepének előretöréséről, azonban az eredmények láttán a vélemények gyorsan változnak ezzel kapcsolatban.