Mint évekkel ezelőtt Európába költözött amerikai sokat tanultam az európai kultúráról, és amellett, hogy az európai élet számos aspektusát, például az egészségügyi ellátást és a szabadságot irigylem, a kontinens egy másik ismérve, amelyet mindig is tiszteltem, az Erasmus-program.
Maga az Erasmus név az „EuRopean Community Action Scheme for the Mobility of University Students” (Európai Uniós közösségi cselekvési program az egyetemi hallgatók mobilitására) közkeletű rövidítése. A program lényegében egy diákcsereprogram, amely a különböző országokban élő tanulóknak segít abban, hogy minden nehézség nélkül tanulhassanak a kontinens egész területén. Az Európai Bizottság egyik legsikeresebb programja az 1987-es indulása óta több mint 3,3 millió diák mobilitását segítette elő az európai közösségen belül. Az Egyesült Államokban nem létezik ehhez fogható program, és ez igazán nagy kár. Van azonban egy probléma az Erasmusszal: Az európai diákoknak a kezébe túl sok választási lehetőséget ad! Ez a cikk a legfrissebb megélhetési költség adatok alapján mutatja be a potenciális Erasmus-helyszínek közötti különbségeket, és ezáltal betekintést nyújt a különböző országok gazdasági helyzetébe is.
Az EU-szerte tapasztalható általános inflációs problémán túlmenően most a bérleti díjak és a rezsiköltségek (a víz, az áram és a fűtés) is emelkednek. Az Erasmus-program három nagy országcsoportba sorolja a célországokat attól függően, hogy az életszínvonal magas (ehhez 310 euró havi támogatást nyújtanak), közepes (260 euró) vagy alacsony (210 euró). Ehhez a támogatáshoz – amely egyik esetben sem elegendő a megélhetéshez – bizonyos feltételek teljesülése esetén további 250 euró adható, valamint az autonóm közösségek, egyes egyetemek, illetve magánszervezetek által nyújtott támogatás egészítheti ki.
Ilyen körülmények között Luxemburg a legkevésbé megfizethető célpont a diákok számára, a Wise, egy nemzetközi átutalásokra szakosodott fintech cég felmérése szerint a minimális szobaár 1660 euró, beleértve a rezsiköltségeket is. Az ottani átlagos megélhetésre fordított összeg vásárlóerő-paritáson számolva havonta 2373 euró, ami az Erasmus-ösztöndíj hétszerese, és ez még az elmúlt évben az infláció miatt átlagosan 8,6%-kal emelkedett. A legdrágább országok közé tartozik még Írország (1422 euró szobánként), Izland (1193 euró), Liechtenstein (1028 euró) és Norvégia (1026 euró).
Azon országok közül, amelyekhez havi 260 eurós támogatással felruházott átlagos megélhetési költséget rendelnek, Hollandia a legdrágább (minimum 1.152 euró egy szoba bérlése és 1.847 euró az egy havi megélhetés), ráadásul az Eurostat legfrissebb adatai szerint az EU egyik legmagasabb inflációs rátáját szenvedi el, októberben 16,8%-ot. Ezt követi Málta és Németország, ahol egy szoba minimum 906, illetve 862 euróba kerül.
„Az átlagos megélhetési költségekkel rendelkező országok csoportjában az általános infláció 9,6%, a bérleti díjaké pedig 23,7%. Hollandiában a legsúlyosabb a helyzet, ahol az Eurostat 45% feletti inflációt állapít meg a bérleti díjakban, és a Numbeo szerint a minimális szobánkénti költség a kiadásokkal együtt 1152 euró havonta. Ebben a szegmensben még a legolcsóbbnak számító Görögországban is 33,4%-os a bérleti díjak inflációja, ahol a minimum havi 516 euró szobánként” – magyarázzák a Wise szakértői.