Az Egyesült Államokban az 1970-es években tartós inflációs időszak zajlott, az éves inflációs ráták kétszámjegyűek voltak. Ennek a korszaknak az okai összetettek és sokrétűek voltak, többek között olyan tényezők kombinációja, mint az emelkedő olajárak, a túlzott kormányzati kiadások és a laza monetáris politika. A magas infláció jelentős gazdasági visszaeséshez vezetett, mivel az árak gyorsan emelkedtek, a dollár értéke pedig csökkent.
Idővel azonban az amerikai gazdaságnak sikerült kilábalnia ebből az inflációs időszakból a monetáris és fiskális politikák kombinációjával, valamint a gazdasági gondolkodásmód megváltoztatásával.
Az eszközök
Annak megértéséhez, hogy az amerikai gazdaság hogyan állt talpra a legutóbbi tartós inflációs időszakból, meg kell vizsgálnunk az infláció leküzdésére bevezetett politikákat. Az Egyesült Államokban a monetáris politika végrehajtásáért felelős Federal Reserve az 1980-as évek elején az infláció leküzdése érdekében megemelte a kamatlábakat. A magas kamatlábak megdrágították a hitelfelvételt, ami hozzájárult a kiadások visszafogásához és az inflációs nyomás csökkentéséhez. Ez a politika azonban azzal a mellékhatással is járt, hogy rövid távon recessziót okozott. Ennek ellenére a magas kamatlábaknak végül sikerült az inflációt kezelhetőbb szintre csökkenteniük.
A monetáris politika mellett az amerikai kormány fiskális politikát is folytatott az infláció elleni küzdelem érdekében. Reagan elnök kormánya olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek célja a kormányzati kiadások és az adók csökkentése volt. Ezeknek a döntéseknek a költségvetési hiány mérséklődését és a gazdasági növekedés ösztönzését kellett elősegítenie. Az elképzelés mögött az állt, hogy az alacsonyabb adók arra ösztönzik a magánszemélyeket és a vállalkozásokat, hogy többet vásároljanak, illetve fektessenek be, és ez a megnövekedett költekezés hozzájárul majd a gazdaság élénkítéséhez. Ez a politika beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mivel hatékonyan ösztönözte a gazdasági növekedést, és a GDP az 1980-as években mintegy 3,7%-kal nőtt.
Változó politika, változó eszmék
Egy másik kulcsfontosságú tényező, amely segített az amerikai gazdaságnak kilábalni a legutóbbi tartós inflációs érából, a gazdasági gondolkodásmód megváltozása volt. Az inflációs időszakot megelőzően sok közgazdász hitt a Phillips-görbe eszméjében, amely azt sugallta, hogy az infláció és a munkanélküliség között kompromisszum áll fenn. Ez azt jelentette, hogy a politikai döntéshozók a magasabb inflációs szintek elfogadásával csökkenthetik a munkanélküliséget. Az 1970-es évek magas inflációs szintje azonban megkérdőjelezte ezt az elképzelést, mivel az infláció és a munkanélküliség egyszerre emelkedett. Ennek eredményeképpen számos közgazdász kezdte megkérdőjelezni a Phillips-görbét, és más megközelítési módokat keresett a gazdaságpolitikával kapcsolatban. Ezek az új gazdasági elméletek a kínálati oldali közgazdaságtan kialakulásához vezetett, amely a gazdasági növekedés ösztönzése érdekében az adók és a szabályozások csökkentésének fontosságát hangsúlyozta.
Összességében az amerikai gazdaság a monetáris és fiskális politikák kombinációjának, valamint a gazdasági gondolkodásmód megváltoztatásának köszönhetően tudott kilábalni a legutóbbi tartós inflációs időszakból. A Federal Reserve által bevezetett magas kamatlábak, valamint a fiskális politikák – például az adócsökkentések – segítettek csökkenteni az inflációs nyomást és ösztönözni a gazdasági növekedést. Emellett az új gazdasági elméletek kidolgozása is hozzájárult a politikai döntések alakításához, és lehetővé tette a döntéshozók számára, hogy új megközelítéseket fogadjanak el a gazdaság irányítására vonatkozóan. Bár az infláció leküzdésére bevezetett intézkedések rövid távon költségekkel jártak, hosszú távon azonban jelentős eredményei voltak, mivel az Egyesült Államok gazdasága talpra állt, és az azt követő évtizedekben tartós növekedés volt tapasztalható.