Sorozatunk 1. részében a kínai gazdaságot sújtó egyre súlyosbodó bizalmi válságot, és annak a fogyasztókra, vállalkozásokra és vállalkozókra gyakorolt hatásait vizsgáltuk. Most pedig mélyebben foglalkozzunk azokkal a konkrét politikai kihívásokkal, amelyekkel a kínai döntéshozók küzdenek, valamint a lehetséges következményekkel, amik a nemzet gazdasági pályájára vonatkoznak.
Kína gazdasági történelmét a globális válságokkal szembeni rugalmasság és a figyelemre méltó kilábalási képesség jellemezte. A jelenlegi krízis azonban kiemelkedik sajátos hazai eredete és az eszkalációhoz hozzájáruló politikai döntések miatt. A 2008-as pénzügyi válságot követően Kína hatalmas gazdaságélénkítő csomagot vezetett be, hogy újjáéleszthesse a gazdaságát. Később, 2015-ben Peking a változékony ingatlanpiacra azzal reagált, hogy ösztönzőket biztosított a városfejlesztésre, ami új építési fellendülést indított el.
A jelenlegi gazdasági helyzet azonban merőben más, ezért a hagyományos intézkedések nem biztos, hogy elegendőek. A helyi önkormányzatoknak és vállalkozásoknak most a megnövekedett adóssággal és a csökkent hitelfelvételi képességgel kell szembenézniük, ami korlátozza az eddig megszokott agresszív vásárlóerejüket. Az évtizedek óta tartó infrastruktúra-fejlesztés kevesebb teret hagyott a gazdaságot hagyományosan élénkítő nagyszabású projekteknek.
Hosszú „zéró Covid”
Emellett a kínai döntéshozóknak saját múltbeli intézkedéseik következményeivel is meg kell küzdeniük. A szigorú zéró Covid rendelkezések hatékonyak voltak a járvány megfékezésében, azonban a gazdasági tevékenységet is visszafogták. Az ingatlanfejlesztők túlzott hitelfelvételének megfékezésére irányuló kormányzati beavatkozások és a technológiai iparra vonatkozó szigorítások tovább bonyolították a gazdasági helyzetet.
A bizalmi válságot tápláló egyik tényező Xi Jinping elnök viszonylagos hallgatása az ügyben. A korábbi kihívásokkal ellentétben Xi tartózkodott attól, hogy közvetlenül foglalkozzon a gazdasági aggodalmakkal. Ez a hallgatás kérdéseket vetett fel a kormány stratégiájával kapcsolatban, és a gazdaságba vetett bizalom megteremtése tekintetében.
A csökkenő bizalom közepette a kormány arra a szokatlan lépésre szánta el magát, hogy megszüntette a kulcsfontosságú gazdasági statisztikai adatok közzétételét. Ez csak tovább növelte a bizonytalanságot és a spekulációt a dolgok jelenlegi állásáról. Az ifjúsági munkanélküliségi adatok és a fogyasztókkal kapcsolatos bizalmi felmérések – amelyek egykor átlátható mutatók voltak – most nem hozzáférhetőek, így a lakosságot a válság mértékére vonatkozó kérdések tekintetében teljes bizonytalanságban hagyják.
A válság következményei messzemenőek. Míg a kínai kormány gazdaság feletti ellenőrzése visszamenőleg bizalomgerjesztő volt, a jelenlegi körülmények gyengítették ezt a hangulatot. Mivel a lakosság visszafogja kiadásaikat és a vállalkozások pedig haboznak befektetni, a gazdasági hanyatlás ördögi köre következik be. Ráadásul a bizalmi válság alááshatja Kína globális tekintélyét, és megkérdőjelezheti megbízható, a világ gazdaságában elfoglalt központi szerepét. Miközben Kína megküzd ezekkel a kihívásokkal, a nemzet döntéshozóinak azzal a nehéz feladattal kell szembenézniük, hogy a gazdaságba vetett hitet helyreállítsák, ugyanakkor bonyolult környezetben kell navigálniuk. Az egyértelmű megoldások hiánya és a korábbi intézkedések csökkenő hatékonysága rávilágít arra, hogy innovatív stratégiákra van szükség a fogyasztói kiadások felélesztése, az üzleti növekedés ösztönzése és a vállalkozói szellem előmozdítása érdekében.
Összefoglalva, Kína bizalmi válsága sokrétű kihívás, amely átfogó és alkalmazkodó megközelítést igényel. Hogy a nemzet képes lesz-e leküzdeni ezt a válságot, és helyre tudja-e állítani a gazdasági jövőjébe vetett bizalmat, azt még nem tudjuk. A kibontakozó pálya kétségtelenül nemcsak Kína hazai viszonyait, hanem globális befolyását is alakítani fogja az elkövetkező években.