Most, hogy a trösztellenes szakításról szóló beszéd már több mint elméleti, a kormányzat Meta és Google elleni ügyei valódi próbát jelentenek arra, hogy a történelem megismétlődheti-e önmagát.
A Meta és a Google ellen most zajló bírósági csaták nem csupán a múltbeli magatartásról szólnak, hanem az internet jövőjének alakításáról is. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság Meta elleni ügye lényegében az Instagram és a WhatsApp korábbi felvásárlásáitól függ, hiszen a szabályozók szerint a Meta prémiumot fizetett azért, hogy elnyomja a feltörekvő versenytársakat, és megőrizze dominanciáját a közösségi hálózatok terén. Az FTC most azt szeretné, ha mindkét platformot elidegenítenék az anyacégtől. A Meta azzal kontrázik, hogy ezek a platformok az ő tulajdonlása alatt virágoztak igazán fel, és hogy a monopóliumigényét fenyegető valódi veszélyt sokkal inkább a TikTok jelenti, nem pedig a “belső kannibalizáció”.
Eközben a Google már jócskán benne van a maga bírósági csatájában: egy szövetségi bíró már konkrétan kimondta, hogy a vállalat jogellenesen tartotta fenn monopolhelyzetét a keresésben. Most a kormány azt akarja, hogy a Google szabaduljon meg két legfontosabb tulajdonától, ami ma a Chrome és az Android. Az indoklás? Ezek a platformok nem semlegesek, hanem igazából kapuőrök, amelyek megszilárdítják a Google keresés feletti hatalmát. A Google azzal érvel, hogy a jogorvoslati eszköz rendkívül aránytalan, és a Chrome vagy az Android szétválasztása szerinte inkább ártana a fogyasztóknak, mint segítene nekik.
Ezek az ügyek a bíróságoktól többet kérnek, mint a múltbeli vétségek megbüntetését; a bírákat pedig arra kérik, hogy a piac tervezőiként működjenek, ami persze ritkán végződik jól. 2021-ben még a Legfelsőbb Bíróság is óva intett attól, hogy a bírák „központi tervezőként” tevékenykedjenek. A strukturális jogorvoslatok mégis vonzóak, mert merészek és véglegesek. Ha a cél az, hogy teret nyissunk az innovációnak, akkor a szétválás bizony igen határozottnak tűnik. A történelem azonban azt mutatja, hogy az eredmények minimum vegyesek, és a szétválások bizony nem mindig vezetnek tartós versenyhez, és sokszor csak átrendezik a szereplőket. És van még egy nagy probléma: történetesen az idő. Ezek a jogi harcok évekig, sőt évtizedekig húzódnak. Mire a szétválás végbemegy, a versenyhelyzet már egészen másképp nézhet ki. Ez pedig visszavezet bennünket a trösztellenes történelem központi tanulságához: a jogorvoslatokat gondosan kell kalibrálni, hogy a fogyasztók és az innováció károsítása nélkül ösztönözzék a versenyt. Legyen szó akár szétválasztásról, elidegenítésről vagy magatartáskorlátozásról, a végcél ugyanaz kell, hogy maradjon: teret kell adni az új kihívóknak a gyarapodáshoz.
A Meta- és a Google-ügyben a bíróságok előtt most az a kihívás áll, hogy tanuljanak a múltból anélkül, hogy csupán vakon megismételnék azt. A szabályozó hatóságok számára pedig ez lehet az elmúlt évtizedek legkényesebb művelete – , amihez bizony jelen esetben sebészi pontosságra van szükség.