A 23andMe indulásakor azt ígérte az ügyfeleknek, hogy egy egyszerű nyálminta ellenében betekintést nyerhetnek származásukba és egészségügyi kockázataikba. A cégnek a csúcson több mint 15 millió felhasználója volt, és a piaci értéke meghaladta a 6 milliárd dollárt. 2025 márciusában azonban 11. fejezet szerinti csődeljárást kezdeményezett – ez a hirtelen bukás pedig aláhúzza a személyes egészségügyi adatok, különösen a genetikai információk tárolásának, felhasználásának és védelmének szélesebb körű megváltozását.
A csődbejelentés hivatalos oka a vállalat közleménye szerint az volt, hogy „megkönnyítse az értékesítési folyamatot, hogy maximalizálja az üzletág értékét”. Anne Wojcicki társalapító és vezérigazgató lemondott, hogy független ajánlattevőként pozícionálja magát ebben az eladásban. Wojcicki, aki a szavazati jogot biztosító részvények 49%-át birtokolja, csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a vállalat magánkézbe vételére tett korábbi ajánlatát elutasították. A pénzügyi gondok mögött azonban egy sokkal mélyebb bizalmi probléma húzódik meg: 2023-ban hackerek közel 7 millió profilhoz jutottak hozzá, kifejezetten zsidó és kínai felhasználókat célozva meg, az incidens pedig megkongatta a vészharangokat azzal kapcsolatban, hogy a 23andMe hogyan védi a genetikai adatokat – az információk intenzíven személyes formáját, amelyet a hitelkártyaszámmal ellentétben nem lehet egyszerűen csak megváltoztatni. Ezt követően csoportos kereset indult, amelyben a vállalatot azzal vádolták, hogy nem értesítette megfelelően az érintett felhasználókat. Annak ellenére, hogy nyilvánosan biztosították, hogy megerősítik az adatvédelmet, a következmények jelentősek voltak. A bevételek 7%-kal csökkentek a legutóbbi pénzügyi évben, a nettó veszteség pedig 174 millió dollár volt. A DNS-tesztkészletek értékesítése visszaesett, és 2024 szeptemberében a vállalat igazgatótanácsának hét tagja lemondott, arra hivatkozva, hogy elégedetlenek a vállalat irányvonalával.
A 23andMe bukása nem csak egy elrettentő példa a biotechnológiai startupok számára, hanem egy komoly ébresztő hívás is a fogyasztók és a szabályozó hatóságok számára. Ahogy egyre több egészségügyi adatot gyűjtenek a magáncégek, úgy nő a jogsértések kockázata, különösen egy olyan korban, amikor a genetikai információk fegyverként vagy diszkriminatív módon felhasználhatók. Az a gondolat, hogy valakinek a legintimebb biológiai tervrajzát megvásárolhatják, eladhatják vagy feltörhetik, a tudományos fikcióból bizony jogi valósággá vált, az ügy pedig egy egyre növekvő vitát táplál: szabad-e egyáltalán engedélyezni a vállalatoknak a genetikai adatok pénzzé tételét? És milyen szintű felügyeletre van szükség annak biztosításához, hogy ezeket felelősségteljesen védjék?
Mivel a 23andMe sorsa enyhén szólva is bizonytalanná vált, és az eladás küszöbön áll, általánosan a szélesebb iparágra is nyomás nehezedik, hogy helyreállítsa a közbizalmat. A fogyasztók továbbra is óvatosak maradhatnak, de a törvényhozók és a felügyeleti szervek nem biztos, hogy sokáig maradnak tétlenek. Az egykor ünnepelt úttörő összeomlása fordulópontot jelenthet abban, hogyan gondolkodunk a személyes egészségügyi adatokról – és persze, hogy hogyan szabályozzuk azokat.