A múlt héten Biden elnök beváltotta egyik kampányígéretét, és elengedte az évi 125 000 USD-nál kevesebbet kereső hitelfelvevők legfeljebb 10 000 USD összegű diákhitel adósságát. Ezen kívül további 10 000 USD-t törölt azoknak az alacsony jövedelműeknek a tartozásából, akik Pell-ösztöndíjat kaptak a főiskolán. Más változások is érvénybe léptek, amik csökkentik a havi költségeket és megszüntetik a kamatfelhalmozódást az alacsonyabb jövedelmű hitelfelvevők milliói számára, akik rendesen fizetik a törlesztéseket. Politikai szempontból a diákadósságok törlése megosztó téma az Egyesült Államokban (más országokban is az lenne, ahol létezik a diákhitel), ahol a vita nagy része a pártok között zajlik. Azonban van egy érdekesebb aspektusa is a történteknek, amiről a közgazdászok körében folyik élénk szópárbaj, mégpedig arról, hogy a diákadósságok törlése hogyan hat majd gazdaságilag. Nézzük hol tart most a vita az egyes kérdésekben.
Állami bevételek
Minden olyan intézkedés, amely adósságot enged el, csökkenti a bevételeket, és Biden erre vonatkozó politikája szintén megnyirbálja a kormány bevételi forrásait, ezáltal emelve a költségvetési hiányt. Ez a növekedés nem kérdéses, de a mértéke még igen. A Committee for a Responsible Federal Budget (Bizottság a Felelős Szövetségi Költségvetésért) számításai szerint a költségvetési hatás egy évtized alatt valahol 440 és 600 milliárd USD között van, míg a Pennsylvaniai Egyetem Penn Wharton költségvetési modellje tíz év alatt kevéssel több, mint 600 milliárdra becsüli.
Infláció
A harvardi Jason Furman (korábban a Fehér Ház Nemzetgazdasági Tanácsának igazgatója) és Lawrence H. Summers (korábban az Egyesült Államok pénzügyminisztere) a korábbi demokrata elnökök vezető gazdasági tisztviselői arra figyelmeztettek, hogy a diákadósság elengedése fokozza az inflációt. A jövőbeni hiteltörlesztések csökkentésével vagy megszüntetésével a fogyasztóknak több pénzük lesz, amit elkölthetnek. Bár a hitelfelvevők nem kapnak csekket a kormánytól, de mentesülnek a diákhitel-szervezeteknek történő havi fizetések pénzügyi terhe alól. Ezzel szemben a Goldman Sachs kutatói egyetértenek azzal, hogy a tervezet nem fogja rontani az inflációt, mondván hogy a kamatfizetések újraindításából származó vásárlóerő csökkenése bőven ellensúlyozza a hitelek elengedéséből származó lendületet.
Kinek származik ebből tényleges előnye
A politikai viták nagy része is e kérdés körül forog: kinek is kedvező valójában a hitelek elengedése? A Penn Wharton megállapította, hogy a tervezetből származó előnyök közel háromnegyedét az alacsony és középosztálybeli jövedelműek fogják élvezni, és szinte semmit sem a legjobban keresők. A kritikusok szerint az igazi haszonélvezők azok lesznek, akik egy nap majd a gazdagok közé fognak tartozni – például a fiatal orvosok vagy ügyvédek -, de most még csak a pályájuk kezdetén tartanak. Ők megfelelnek majd a jövedelmi feltételeknek, mivel még csak a karrierjük elején vannak, de már így is könnyen ki tudták volna fizetni az adósságukat. A Penn Wharton csak a 25 és 35 év közötti hitelfelvevőkre próbálta kiszámítani a tervezet hatásait, de lényegében nem talált változást az eredményekben. Az ebbe a korcsoportba tartozók közül a legtöbb kedvezményt továbbra is az évi 29 000 és 88 000 USD közötti jövedelemmel rendelkező háztartások kapták.
Az idő majd megmutatja, hogy a diákhitelek elengedése népszerű – és megismételhető – politikának bizonyul-e, de az egyetlen dolog, amit biztosan tudunk, hogy a hitelfelvevők milliói örülnek a könnyítésnek.