A kínai lakásvásárlók évtizedeken át abban a rendíthetetlen hitben éltek, hogy az ingatlan egy olyan befektetés, amin nem lehet veszíteni, így az ingatlanszektor az ország gazdaságának gerincévé vált. Az elmúlt két évben azonban drámai változás következett be, mivel a hatalmas adósságok megnyomorították a cégeket, és az új lakások eladásai zuhantak. A fogyasztókat ez arra késztette, hogy egy ugyancsak megingathatatlan új hitvallás mellett tegyék le a voksukat: az ingatlanok veszteséges befektetéssé váltak.
Az ingatlanba vetett hit elvesztése, amely egykor sok kínai család számára az elsődleges vagyonmegőrzési lehetőség volt, egyre nagyobb problémát jelent a politikai döntéshozók számára, akik kétségbeesetten próbálják újraéleszteni a gyengélkedő iparágat. A több mint 300 milliárd dolláros adóssággal terhelt China Evergrande számára a közelmúltban hozott hongkongi bírósági végzés, amely elrendelte a vállalat felszámolását, jól rávilágít az ágazat súlyos gondjaira. Az Evergrande, amely egykor Kína legnagyobb ingatlanfejlesztője volt, két évig próbálta valamiképp rendezni a helyzetét, miután nem teljesítette a befektetőkkel szembeni fizetési kötelezettségeit, és annak ellenére próbált bizalmat sugallni, hogy nem volt elég pénze a hitelezők kifizetésére sem. Sajnos a visszaesés, amely már így is a leghosszabb a történelemben, nem csak folytatódik, hanem fel is gyorsul.
2023-ban a kínai lakásértékesítés 6,5%-kal esett vissza, és csak decemberben 17,1%-os mérséklődés volt tapasztalható az előző évhez képest. Az új projektekbe történő beruházási kedv is lelassult, így ugyanebben az évben az ingatlanfejlesztés is 9,6%-kal csökkent. Mivel az ingatlanszektor mintegy egynegyedét teszi ki a kínai gazdaságnak, az erre gyakorolt hatása is számottevő.
Annak ellenére, hogy a közelmúltban enyhítettek néhány korlátozást, Kína küzd az utóhatásokkal. Több mint 50 kínai ingatlancég, köztük az Evergrande és a Country Garden 2021 óta nem teljesítette hitelfizetési kötelezettségét. A Country Garden – az Evergrande egykori fő riválisa – is súlyos helyzettel néz szembe: az eladások visszaestek, és folyamatosan csökken a még befejezetlen lakások előértékesítése. A pénzügyi szabályozók most arra ösztönzik a bankokat, hogy több támogatást nyújtsanak az ingatlanszektornak, eltekintve a korábbi korlátozásoktól. Hsziao Jüancsi (Xiao Yuanqi), a kínai Nemzeti Pénzügyi Szabályozó Hatóság igazgatóhelyettese hangsúlyozta a pénzintézetek megkerülhetetlen felelősségét, hogy erőteljes támogatásban részesítsék az „ostromlott” ágazatot. A kihívások azonban továbbra is fennállnak. A Nomura Securities becslése szerint 20 millió azon lakások száma, amit már eladtak, de még befejezés előtt állnak, amihez jelentős, 450 milliárd dolláros finanszírozásra lenne szükség. Az ingatlanpiaci visszaesés kezd öngerjesztővé válni, mivel a fejlesztők adósságproblémái távol tartják a vásárlókat, ami nyomott lakáseladásokhoz és az érintett cégek pénzügyi válságának elmélyüléséhez vezet.
Ahogy Kína belép 2024-be, a világ kíváncsian várja, hogy a központi vezetés beavatkozik-e és felvállalja-e a felelősséget a „fertőzés” megállításáért, esetleg az amerikai Troubled Asset Relief Programhoz hasonló mentőcsomaggal. A kínai ingatlanszektor fellendüléséhez vezető út továbbra is bizonytalan, és a potenciális lakásvásárlók – mint Nydia Duan Zhuhai-ban – vonakodnak és inkább kivárnak, amíg a piac stabilizálódik. A kínai ingatlanbirodalom sorsa függőben van, ami összetett kihívást jelent a politikai döntéshozók számára, hogy megtalálják kiutat és újra virágzó lehessen a gazdaság ezen szektora.