Jakartában a ruhagyárak bezárnak. São Paulóban az autógyártók védelemért könyörögnek. Kína exportstratégiájának második hulláma világszerte a szakadék szélére sodorja a versenytársakat.
Kína túltermelési problémája már nem csak egy gazdasági történet – ez egy válság, amely a világ gyárvárosaiban bontakozik ki egyre súlyosabban. Miközben Peking exportmotorja pörög, Délkelet-Ázsiától Dél-Amerikáig minden ország azt figyeli, hogy saját iparuk megroppan a nyomás alatt. Legújabb exportsokkuk már nem csupán egy elméleti politikai vita. Indonéziában csak az elmúlt két évben több mint 250 000 ruhaipari dolgozó vesztette el állását, mivel az olcsóbb kínai ruhák elárasztották a piacot. Thaiföldi autóalkatrész-gyárak zárnak be, mivel a kínai elektromos járművek alákínálnak a helyi gyártóknak. Brazíliában pedig a hazai autógyártók dömpingellenes vizsgálatot kérnek a kínai import ellen. Még azok az országok is, amelyek kezdetben profitáltak az ellátási láncok eltolódásának előnyeiből, most már sokkal inkább látják a folyamat árnyoldalait. Vietnam és Kambodzsa, amelyeket egykor a Kínából való kivonulást célzó külföldi befektetések fellendítettek, most a kikötőiken keresztül átirányított kínai termékek hullámával szembesül. Egyes esetekben ezeket az országokat átmenő csomópontokként használják a kínai áruk reexportálására, ami komoly diplomáciai feszültséget okoz az Egyesült Államokkal. Németországban a kínai import 20%-kal nőtt az előző évhez képest, ami riadalmat keltett az autógyártók és az ipari exportőrök körében tavaly. És bár Trump vámjai az amerikai gyárak védelmét célozzák, az export átirányítása miatt Kína gyártási jelenléte máshol még dominánsabbá válik.
A probléma középpontjában a kínai termelési kapacitás és a globális kereslet közötti eltérés áll. Mivel a fogyasztói étvágy itthon lehűl, Peking arra kényszeríti a gyártókat, hogy ettől függetlenül növeljék a termelést. Ez az egyensúlyhiány ördögi kört indít el – alacsonyabb árak, beszűkült árrések és egy olyan versenyfutás a mélypont felé, amelyhez sok helyi iparág nem engedheti meg magának, hogy csatlakozzon. A következmények a protekcionista intézkedések iránti újbóli érdeklődéshez vezetnek. Egyes kormányok szelektív vámokat, támogatásokat és helyi tartalmi szabályokat vizsgálnak a kulcsfontosságú ágazatok védelmére. De csak kevesen rendelkeznek az Egyesült Államok vagy az EU méretével vagy befolyásával, így sebezhetővé válnak a megtorlással vagy a Washington és Peking által gyakorolt kereskedelmi nyomással szemben.
Kína azon képessége, hogy a globális piacokat – mind a csúcstechnológiai, mind az alacsony költségű árucikkek tekintetében – telíteni tudja, átírta a nemzetközi kereskedelem szabályait. Az eredmény nem csupán az ellátási láncok átrendeződése, hanem annak alapvető átrendeződése, hogy mely nemzetek mit és milyen áron állíthatnak elő. Egyelőre az áradat folytatódik – és sokan kénytelenek megtanulni úszni.