Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Ásít a technológiai piac

A nagy technológiai cégek, ha szabad így fogalmazni belassultak, és ettől mindannyiunk hátán végigfut a hideg. A múlt héten a Google-nál meredek profitcsökkenésről szólt a kommunikáció, és az olyan cégek, mint például a Meta is arról számoltak be, hogy a reklámeladások – amelyekből bevételeik származnak – szintén visszaestek. A Microsoft a B2B üzletágtól való függősége miatt talán a legmegbízhatóbb nagy techcég azt írta egy jelentésben, hogy a bevételek 2022 végéig, sőt talán azon túl is tovább lassulnak.

A nagy techcégek szenvedésével az a probléma, hogy az elmúlt évtizedben ők voltak a legerősebb piaci szereplők, különösen a világjárvány idején. Miközben a hagyományosabb vállalatok szenvedtek, a nagy techcégek bevételei szárnyaltak. Ez azzal magyarázható, hogy a zárlatok miatt az emberek a közösségi médiát, a streaming szolgáltatásokat és általában véve több technológiát használtak, ezzel is enyhítve a bezártság okozta kényelmetlenségeket. Az infláció ellen – amely csak nem akar teljesen lecsengeni – a Fed folytatja a kamatemelést, és kevés jel utal arra, hogy a technológiai ipar egyhamar talpra állna.

Világjárványos teljesítményük ellenére a nagy technológiai cégek sem immunisak ugyanazokra a problémákra, amelyek más iparágak vállalatait sújtják. Mivel a fogyasztók többet költöttek a pandémia idején, a cégek a legtöbb ágazatban növelték a beruházásokat, hogy lépést tudjanak tartani a megugró piaci igényekkel. Ahogy azonban ez a kereslet visszaesett, ezek a vállalatok kénytelenek alkalmazkodni, és ez meglehetősen nehézkesnek bizonyul. Az Amazon 2019 végétől 2022 márciusa között közel megduplázta alkalmazottainak számát mintegy 800 ezer új munkahelyet teremtve, és világszerte bővítette raktározási tevékenységét. Azonban a csökkenő kereslet miatt a vállalat idén elhalasztotta az új raktárak építését, és a meglévők közül pedig többet bérbeadott. Bár az Amazon 1,52 millió embert foglalkoztat mai is, azonban márciustól mintegy 100 ezer embert bocsátott el.

Még mindig jó a jövés-menés

E problémák ellenére a nagy technológiai óriások még mindig abszurd profitot termelnek. A Google és a Microsoft együttesen 31,5 milliárd USD nyereséget ért el, az Apple pedig több mint 20 milliárdot keresett 2022 harmadik negyedévében, de ezek a számok az előző negyedévekhez képest csökkentek, és ezért nem adnak elégedettségre okot. És ez a csalódás talán egy gyenge pontra is rávilágít – ezek a vállalatok a felvásárlások és az új kiadások ellenére már jó ideje nem igazán találtak új „unikornisokat”. A Google és a Meta erősen függ a reklámeladásoktól, és egyre inkább úgy tűnik, hogy Mark Zuckerberg nagy befektetései a metaversumba végül albatroszként fognak a Meta nyakán landolni. Ráadásul a Meta Facebookját és Instagramját a TikTok váltja fel, és a vállalat közösségi média profitja 50%-kal csökkent ahhoz képest, ahol egy évvel ezelőtt volt.
Az Apple már az iPhone 15-ös verziójánál tart, és ez a készülék még mindig a vállalat nyereségének fő hajtóereje.

A legrosszabbul azonban nem a technológiai óriások, hanem az ambiciózus kisebb cégek jártak. Tavaly ilyenkor a kripto volt a menő, de mostanra a Bitcoin értéke több mint kétharmadával esett vissza. Az Uber, amely még mindig a feltörekvők közé sorolható, mivel még nem működnek nyereségesen megmutatta, hogy a befektetők már nem hajlandóak olyan sokáig várni arra, hogy a cégek nyereségessé váljanak. A félvezetőgyártó vállalatok csökkentik a gyárakra és gépekre fordított kiadásaikat, mivel a PC-k, okostelefonok és készülékek eladásai lassulnak. Kínában a Coviddal kapcsolatos zárlatok és a kereskedelmi és technológiai korlátozások növekvő fenyegetése tovább rontott a helyzeten. Egyre erőteljesebben látszik, hogy a technológiai ipar számára egy „sötét tél” következik.