Bolíviában az egyre súlyosbodó gazdasági válság egy olyan modell tartósságát teszi próbára, amely egykor stabilitást ígért, de ma már nehezen tud megfelelni a modern gazdaság alapvető követelményeinek. Az üzemanyag- és dollárhiány, valamint a gyenge növekedés azzal fenyeget, hogy felbomlik az ország társadalmi és gazdasági szerkezete, ami aztán a kormányt bizonytalan egyensúlyozásra kényszerítheti.
Az egykor a gazdasági növekedés és stabilitás latin-amerikai modelljeként ünnepelt Bolívia nyersanyag-alapú gazdasága már csak múlt. A 2006 óta hatalmon lévő Mozgalom a Szocializmusért (MAS) párt a támogatott üzemanyagra, az ellenőrzött élelmiszerárakra és a dollárhoz kötött stabilitásra építette gazdasági stratégiáját, amit nagyrészt a Brazíliába és Argentínába irányuló földgázexportból finanszírozták, a magas globális nyersanyagárak pedig Bolívia növekedését hajtották. Az árupiaci fellendülés vége aztán egyre sebezhetőbbé tette Bolíviát, a tartalékok pedig egyre fogytak. 2014-ben Bolívia 15 milliárd dollár nemzetközi tartalékkal rendelkezett, mára ez a szám körülbelül 2 milliárd dollárra csökkent-, és ennek csak töredéke volt amerikai dollárban.
A gazdasági következmények súlyosak. A hivatalos és a feketepiaci árfolyamok jelentősen eltértek egymástól, ami olyan inflációs nyomást eredményezett, melyet ma már nehéz lenne figyelmen kívül hagyni. A szupermarketek polcai félig üresen állnak, az árak pedig egyre csak emelkednek, mivel a vállalkozások a készletek pótlásával küzdenek a szűkös dollárkörnyezetben. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint Bolívia GDP-je idén mindössze 1,6%-kal fog növekedni, ami az elmúlt két évtized egyik leglassabb növekedési ütemét jelenti. Az egyre súlyosbodó válságra válaszul Luis Arce kormánya minden oldalról nyomás alá kerül: a magánszektor szereplői a kormányt a mezőgazdasági export liberalizálására és a gázkitermelésbe való beruházásra ösztönzik, míg a szakszervezetek olyan politikát sürgetnek, amely az exportőröket több deviza hazahozatalára kötelezné. Annak ellenére, hogy Arce megnyugtatta az üzleti szektort, nyilvános álláspontja ezekben a kérdésekben továbbra sem egyértelmű, ami csak a spekulációkat és a bizonytalanságot táplálja. Bolívia problémáinak lényege a fenntarthatatlan gazdasági struktúrában rejlik, az üzemanyagárak stabilan tartása érdekében a kormány 2004 óta fenntartja a szubvenciókat, amelyek a benzin árát literenként körülbelül 0,50 dolláron rögzítik. Ez az árszabályozás a dollárhiánnyal párosulva tovább súlyosbította a válságot. Szakértők szerint az árfolyamkülönbség kezelése, az üzemanyag-támogatások csökkentése és esetleg az IMF pénzügyi segítségének igénylése alapvető lépések a súlyosabb összeomlás elkerülése érdekében, ám ezek az intézkedések ellentmondanak a MAS párt elveinek, ami végül politikai patthelyzetet teremt. A helyzetet tovább bonyolítja a politikai instabilitás: a közelmúltbeli puccskísérlet, valamint az Arce elnök és Evo Morales korábbi elnök közötti folyamatos rivalizálás meggyengítette a MAS-kormány törvényhozói erejét. A kulcsfontosságú fejlesztési hitelek, amelyek összege nagyjából 1 milliárd dollár, és a bolíviai GDP 2%-ának felelnek meg, továbbra is a kongresszusban rekedtek.
A válság mélyülésével Arce a jelek szerint megpróbálja tartani a vonalat a közelgő választásokig, remélve, hogy elkerülheti a drasztikus intézkedéseket. A növekvő szegénység, az infláció és a csökkenő vásárlóerő azonban hamarosan fellángolhatja a lakosság elégedetlenségét, és a gazdasági csalódottságot akár utcai tüntetésekké is átalakíthatja. Bolívia jövője kemény döntéseket igényel – és az idő fogytán van.