Az európai gazdaság az elmúlt két évben látszólag stabilizálódott. A kontinens elkerülte a recessziót, az energiaválság legsúlyosabb szakasza lecsengett, az infláció pedig fokozatosan távolodni kezdett a 2022–23-as sokkszintektől. Sok döntéshozó abban bízott, hogy 2026-ra Európa végre visszatérhet egy lassú, de kiszámítható növekedési pályára. A múlt heti adatok azonban arra emlékeztettek, hogy ez a stabilitás továbbra is rendkívül törékeny.
Az Eurostat friss becslése szerint az eurózóna inflációja áprilisban ismét 3 százalékra emelkedett a márciusi 2,6 százalékról, miközben az első negyedéves GDP-növekedés mindössze 0,1 százalék volt. A számok önmagukban nem drámaiak, együtt viszont egy sokkal nyugtalanítóbb problémát rajzolnak ki: Európa gazdasága továbbra is stagnálásközeli állapotban működik, miközben az infláció újra erősödni kezd.
Ez különösen nehéz helyzetet teremt az Európai Központi Bank számára. Normális körülmények között a gyenge növekedés kamatcsökkentést indokolna, hogy olcsóbb hitelekkel ösztönözzék a fogyasztást és a beruházásokat. A magasabb infláció azonban jelentősen szűkíti ezt a mozgásteret. Az ECB az elmúlt hónapokban már eleve felfelé módosította 2026-os inflációs várakozásait, főként azért, mert az energiaárak továbbra is rendkívül érzékenyek a geopolitikai konfliktusokra, miközben a globális ellátási láncok sérülékenysége sem tűnt el. A piacok egyre inkább arra számítanak, hogy az eurózónában a restriktív monetáris politika hosszabb ideig velünk maradhat, mint korábban gondolták. Ez pedig különösen problémás egy olyan gazdaságban, ahol a növekedés már most is rendkívül gyenge.
A helyzet egyik legfontosabb strukturális problémája, hogy Európa gazdasági modellje az elmúlt évtizedekben erősen külső függőségekre épült. Az olcsó orosz energia, a kínai ipari import és az exportorientált német ipar hosszú ideig stabil alapot biztosított az európai növekedéshez. Ez a modell azonban a 2020-as évek közepére fokozatosan szétesett. Németország különösen jól mutatja ezt a válságot. Az ország ipari termelése továbbra is nyomás alatt van: a gyenge globális kereslet, a magas energiaárak és az autóipar strukturális átalakulása egyszerre fékezik a növekedést. A német vegyipar és nehézipar versenyképessége jelentősen romlott az amerikai és ázsiai szereplőkhöz képest, részben azért, mert Európában az energia tartósan drágább maradt. Miközben Franciaország a szolgáltatási szektor és a turizmus révén valamivel ellenállóbbnak bizonyult, Dél-Európa pedig profitál a turizmusból és az EU-s infrastruktúra-beruházásokból, a kontinens egészét tekintve a növekedés továbbra is rendkívül egyenetlen.
A munkaerőpiac eddig megakadályozta a mélyebb gazdasági visszaesést, de ez sem feltétlenül megnyugtató fejlemény. Az Eurostat adatai szerint az eurózónában a foglalkoztatottság az első negyedévben negyedéves alapon 0,1 százalékkal, éves szinten pedig 0,5 százalékkal nőtt. A stabil foglalkoztatás segített fenntartani a fogyasztást, ugyanakkor tovább erősíti a bérnyomást, különösen a szolgáltatási szektorban. Ez az egyik oka annak, hogy az infláció makacsabbnak bizonyul, mint azt korábban remélték. Az európai gazdaság így egy kellemetlen köztes állapotba került: a növekedés túl gyenge ahhoz, hogy valódi fellendülésről lehessen beszélni, az infláció viszont túl magas ahhoz, hogy agresszív monetáris lazítás kezdődhessen.
A probléma mélyebb rétege azonban nem pusztán gazdasági, hanem geopolitikai is. Európa továbbra is rendkívül sérülékeny a külső sokkokkal szemben. A közel-keleti konfliktusok azonnal megjelennek az energiaárakban, miközben az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek közvetlenül érintik az európai exportőröket. Az európai ipar egyre nehezebb helyzetben találja magát a két gazdasági blokk között: miközben Washington masszív iparpolitikai támogatásokkal próbálja hazacsábítani a gyártást, Kína továbbra is agresszív exportkapacitásokkal árasztja el a globális piacot. Az ECB maga is figyelmeztetett arra, hogy a finanszírozási feltételek továbbra is szigorúak maradtak, még úgy is, hogy az európai kormányok egyszerre próbálnak beruházni védelmi iparba, energiahálózatokba és technológiai modernizációba.
Két évvel ezelőtt sok elemző még attól tartott, hogy Európa recesszióba süllyed. Ehhez képest az, hogy a kontinens elkerülte a gazdasági összeomlást, valóban jelentős eredmény. Az elmúlt hónapok adatai azonban egyre világosabban mutatják, hogy a stabilizációt nem szabad összekeverni a valódi helyreállással. Az infláció továbbra is a cél fölött maradt, a növekedés gyenge, a termelékenység alacsony, és az európai gazdaság még mindig erősen függ a külső környezettől. A 2020-as évek közepének nagy kérdése így már nem az, hogy Európa túléli-e a válságokat, hanem az, hogy képes-e új gazdasági modellt találni egy olyan világban, ahol az olcsó energia, a globalizáció és a geopolitikai stabilitás korszaka valószínűleg véget ért.