Az adatok megbízhatósága ezúttal különösen nagy. Az Eurostat második becslése a tagállamok jelentéseire támaszkodik, amelyek az eurózóna és az Európai Unió gazdasági teljesítményének mintegy 99 százalékát lefedik. Ez azt jelenti, hogy a szeptember 7-re várható teljesebb adatközlés előtt már nem valószínű jelentős módosítás. Az euróövezet szezonálisan kiigazított GDP-je 0,4 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest, az Európai Unió egészében pedig 0,5 százalékos volt a bővülés. Éves összevetésben ez 1,0, illetve 1,2 százalékos növekedést jelent. Ezek nem látványos számok, de egy olyan európai gazdaság esetében, amely az elmúlt években többször is a stagnálás határán mozgott, fontos különbséget jelentenek a növekedés és a recesszió között.
A legérdekesebb adat azonban nem is a GDP, hanem a foglalkoztatás. A munkában állók száma mindössze 0,1 százalékkal emelkedett a negyedév során. Ez azt jelenti, hogy a kibocsátás négyszer gyorsabban nőtt, mint a foglalkoztatás. Vagyis a növekedés egy része már nem egyszerűen több munkavállalóból, hanem magasabb termelékenységből származhat. Ez Európa számára különösen fontos fejlemény, mert a kontinens gazdasági problémájának egyik legmélyebb oka éppen a gyenge termelékenység. 2023 és 2024 jelentős részében az eurózóna úgy tudta fenntartani a foglalkoztatást, hogy közben a kibocsátás alig növekedett. Ez rövid távon kedvező képet mutatott a munkaerőpiacról, hosszabb távon azonban azt jelentette, hogy egyre több ember termelt csaknem ugyanakkora gazdasági értéket. Ez a versenyképesség szempontjából rossz kombináció.
Egyetlen negyedév természetesen nem fordít meg egy évek óta tartó trendet. A 0,4 százalékos növekedés azonban szerkezetét tekintve egészségesebb, mint amit a headline önmagában sugall. Ha Európa úgy tud növekedni, hogy közben a foglalkoztatás csak minimálisan bővül, az azt jelezheti, hogy a vállalatok végre hatékonyabban használják fel a rendelkezésükre álló munkaerőt és tőkét. Ez különösen fontos egy olyan időszakban, amikor a demográfiai folyamatok miatt Európa nem számíthat korlátlanul növekvő munkaerő-kínálatra. A kontinens hosszú távú növekedése egyre kevésbé épülhet arra, hogy egyszerűen több embert állít munkába. Többet kell előállítania ugyanazzal az emberrel.
Az Egyesült Királyság hasonló, 0,4 százalékos negyedéves növekedése azonban egészen más szerkezetet mutat. A brit gazdaság az első negyedévi 0,6 százalék után lassult, és szinte teljes egészében a szolgáltatások tartották mozgásban. A szolgáltatási szektor 0,5 százalékkal nőtt, miközben az ipari termelés stagnált, az építőipar pedig 0,3 százalékkal bővült. A havi adatok még kevésbé meggyőzőek: áprilisban 0,1 százalékkal zsugorodott a gazdaság, májusban lényegében stagnált, majd júniusban 0,3 százalékkal visszapattant. A növekedési lendület tehát csak a negyedév végére érkezett meg, ami sokkal inkább egy gyenge gazdaság technikai javulására, mint egy stabil expanziós ciklusra utal.
Ez a monetáris politika számára is érdekes helyzetet teremt. Az Európai Központi Bank júliusi ülése óta változatlanul tartja a kamatokat, és legközelebb szeptember 17-én ül össze. A jelenlegi növekedési ütem mellett azonban egyik irányba sem kényszerül. A 0,4 százalékos bővülés nem indokol sürgős gazdaságélénkítést, de olyan erős növekedést sem jelent, amely újabb szigorítást tenne szükségessé. Ez kényelmes pozíció az EKB számára, különösen egy olyan időszakban, amikor az inflációs kockázatok és a geopolitikai bizonytalanság miatt a jegybanknak értékes minden plusz információ, mielőtt újabb irányt választana.
A Bank of England helyzete valamivel nehezebb. A brit szolgáltatási szektor továbbra is ellenálló, miközben az ipari termelés gyakorlatilag nem növekszik. Ez azt jelenti, hogy a jegybanknak egy olyan gazdaságot kell kezelnie, amelynek különböző részei egészen eltérő állapotban vannak. Az egyik oldalon még van kereslet és növekedés, a másikon viszont egy olyan ipari szektor áll, amely nem tud érdemben hozzájárulni a bővüléshez. Az egyetlen kamatszint pedig szükségszerűen nem lehet egyszerre ideális mindkettő számára. A valódi probléma azonban nem monetáris, hanem matematikai. Egy körülbelül 1 százalékos éves növekedési ütem önmagában nem feltétlenül rossz. A kérdés az, hogy mire kellene elegendőnek lennie. Európa egyszerre próbálja növelni védelmi kiadásait, finanszírozni az energiaátmenetet, modernizálni infrastruktúráját, kezelni az öregedő társadalom nyugdíjterheit és közben versenyben maradni az Egyesült Államokkal és Kínával. Mindezekhez tőke kell, és a tőke végső soron gazdasági növekedésből, termelékenységből vagy magasabb adókból teremthető elő.És itt válik igazán fontossá a mostani 0,4 százalék. Ha ez egy termelékenységi fordulat első jele, akkor Európa valóban egy fontos problémát kezdhet megoldani. Ha viszont csak egyetlen erősebb negyedév, amelyet ismét stagnáló időszak követ, akkor a kontinens csupán elhalasztotta a problémát. Az évi 1 százalékos növekedés ugyanis önmagában nem tragédia. De ha évről évre csak ennyire képes Európa, miközben a vele szemben támasztott gazdasági és geopolitikai elvárások gyorsabban nőnek, akkor a különbség idővel óriásira nyílik.
Ezért érdemes óvatosan értelmezni a mostani adatokat. A 0,4 százalék jó hír, mert Európa nem recesszióban van. A 0,1 százalékos foglalkoztatási növekedés még jobb hír lehet, ha valóban magasabb termelékenységet tükröz. De egyik adat sem oldja meg a kontinens alapvető problémáját: hogyan lehet tartósan gyorsabb növekedést elérni egy öregedő társadalomban, magas energia- és szabályozási költségek mellett, miközben a beruházási igény történelmi léptékű.
Az európai gazdaság most kapott egy újabb negyedévet anélkül, hogy rossz hírt kellett volna közölnie. Ez értékes idő. De a megfelelő kérdés nem az, hogy Európa elkerülte-e a recessziót. Hanem az, hogy mire használja fel ezt az időt. Mert az elégséges negyedévek önmagukban könnyen elégtelen évtizedekké állhatnak össze.