Franciaországban kedden már a hatodik „történelmi” mozgósítási napot tartották Emmanuel Macron elnök vitatott nyugdíjreformja ellen. Az új törvényjavaslat célja a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre való emelése, ami a lakosság és a szakszervezetek részéről is heves ellenállásba ütközik.
A kormánynak a tüntetések elfojtására tett erőfeszítései ellenére a részvételi arány kedden magasabb volt, mint az előző alkalmakkor, és országszerte több mint 250 tiltakozó megmozdulásra került sor. Az oktatási szektort ez különösen súlyosan érintette, mivel a munkavállalók 60%-a vett részt a sztrájkokban. A finomítók üzemanyag-ellátását blokkolták, és emellett a vasúti közlekedés 80%-a, köztük a nagysebességű és a regionális vonatok is érintettek voltak, illetve az ország főbb repülőterein a járatok 20-30%-át is törölték.
A kormány és a munkavállalók szembenállása azonban még mindig tart, és ebben a társadalmi csatában továbbra sem tisztázottak az erőviszonyok. A szakszervezetek az elkövetkező napokban döntenek arról, hogy folytatják-e a sztrájkokat az olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint az energiaipar és a közlekedés, ami döntő fontosságú lesz a kormány elleni harcban. De addig is szombatra újabb tüntetési hullámot jelentettek be.
Összecsapások
A tiltakozó megmozdulásokon összecsapások törtek ki a tüntetők és a karhatalom között, aminek következményeképpen több mint húsz embert tartóztattak le, többségükben radikális csoportokhoz köthető erőszakos személyeket, akik megpróbálták megzavarni a békés menetet. A tüntetés a Szajna bal partján lévő Sevres-Babilone-tól indult, és a Place d’Italia téren ért véget, nem messze a szenátustól, ahol jelenleg a reformot tárgyalják. A szenátus várhatóan még vasárnap jóváhagyja a módosított javaslatot.
A beharangozott nyugdíjreform miatt Macron népszerűsége erősen zuhanni kezdett, és emiatt elég viharos lett a helyzet a Képviselőházban. A reformtervezetet a szenátusban, és egy vegyes bizottságban is megvitatják, mielőtt várhatóan legkésőbb március 26-ig elfogadják.
A tiltakozók úgy vélik, hogy a javasolt törvénymódosítás igazságtalan, és erőszakkal akarják azt jóváhagyatni. Sok résztvevő pedig azon a véleményen van, hogy a reform eltörölné a proletariátus társadalmi vívmányait, és a kormány nem hallgatja meg a nép szavát. Azért tüntetnek a kilátásba helyezett változtatások ellen, hogy a mostani fiataloknak ne kelljen olyan sokáig várniuk a nyugdíjba vonulásra, mint az idősebb generációnak.