A jelenkor embere mindenképp a történelem egyik legintenzívebb időszakát éli meg, ha a vásárlók gondolkodását drasztikusan megváltoztató események alapján kalkulálunk. Csak 2008-tól követve az eseményeket, megélhettünk két nagy gazdasági világválságot, ráadásul a második – COVID-19 – társadalmi, szociológiai válsággá is duzzadt, miközben a social media fejlődésének köszönhetően szinte mindennap kapunk hírt háborús eseményekről. Számos területen, sok szempontból alakult át ezeknek a hatásoknak köszönhetően a gondolkodásunk, de az egyik vitathatatlan következménye az élet, az egészség, és az otthon szerepének felértékelődése.
Minden rosszban van valami…
A híres mondás általában véve igaz, és igaz ez az otthon teremtésével, megbecsülésével kapcsolatos kérdéskörre is. Már 2020-ban meg lehetett figyelni, hogy a kényszerű „otthonmaradás” előhozta az emberekből az otthonról való gondoskodás, az otthon fejlesztése szükségességét, és ki-ki pénztárcájától függően kezdett erre igen komoly összegeket költeni. Közben nem felejthetjük el azt, hogy maguk az otthonra vágyó, vagy otthonnal rendelkező családok fizetőképesség szempontból drasztikusan polarizálódtak a világ szinte minden sarkában, és ma, ha nagyon egyszerűen akarjuk definiálni, bizony vannak a gazdagok és a szegények, és a köztük lévő fizetőképességi távolság mára komoly mértékűvé nőtt. Nem csoda, hogy nagyon sok üzleti szektor egyre komolyabban kezd fókuszálni a tehetősebb vásárlóerőre, hiszen akik a középkategóriából akarnak megélni, azoknak nincs jövőjük. Összességében elmondható, vagy van a „lehető legolcsóbban szeretnék vásárolni, mert szükségem van rá”, és van a „nem számít a pénz, ha a kiszolgálás és a minőség indokolja, és amúgy nincs szükségem rá” kategória. Ez utóbbira épülnek már komoly üzleti irányok az elmúlt 3-4 évben, és akik megértik az ő igényeiket, sikeres üzletemberré válnak.
A szektor, ami elsőként reagál
Az elmondható, hogy az ingatlanszektor az, ami minden gazdasági eseményre talán a legérzékenyebben reagál, és nincs ez másként a mostani, 2020-tól számítandó periódusnál sem, sőt. Viszont új jelenség az, hogy az amúgy az alapotthonnal rendelkező gazdagabb háztartások, mivel az otthon bővítése, élvezhetőbbé tétele központi fókuszba került, ma már nem csak befektetési céllal vásárolnak saját lakhelyükön felül ingatlant. Egyre nagyobb fejtörést okoz nekik a „hogyan élvezhetném jobban az életemet? Hogyan lehetne a család boldogsági szintjét növelni?” kérdéskör. Ennek pedig egyik új trendje a mobilházak iránti igény és kereslet jelentős növekedése. Az utazás, az új ruhák, az autó és a többi szokásos „boldogságtételt” ma már kevésbé tartják fontosnak az elmúlt években meggazdagodott emberek, és ennek a változásnak az egyértelmű nyertesei között az egyik a mobilház piac.
Lakhelybővítés, szabadságnövelés
A folyamathoz értenünk kell azt is, hogy a mobilházak piaca már régen túllépett a hagyományos, amerikai filmekben megjelenő „lakókocsi parkok” elméletén, és kínálatában megjelent az extra prémium, mely akár többmilliós, sőt, bizonyos esetekben akár százmillió dolláros nagyságrendű árakkal bír. A folyamat talán a celebek mobilházvásárlási „lázának” is köszönhető, mely ráirányította a figyelmet, hogy egy már meglévő otthon prémium bővítéséhez tökéletes megoldás lehet mindez. Innen már csak egy lépés volt, hogy az üzleti szektorban is felfedezzék ennek a megoldásnak az elévülhetetlen előnyeit, hiszen egy extra meeting room – , mellyel el lehet kápráztatni az ügyfeleket, kollégákat, e mellett pedig igen költséghatékony, illetve bármikor más funkcióval is ellátható és átalakítható – , egyértelműen modern gondolkodásmóddal ruházza fel a cég tulajdonosát. Igaz a kínálati oldalnak is komoly mértékben kellett mindehhez fejlődnie, de ma már nem csak az USA-ban, hanem Európában is vannak professzionális megoldások arra, ha egy jómódú család úgy dönt, hogy életterét, üzleti terét modern, prémium és izgalmas megoldással toldja meg.