test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Munkának élni vagy munkából élni, 1. rész: Munkaerőhiány

Már az első időktől kezdve sejtettük, hogy a COVID bizonyos paradigmaváltásokat eredményez majd a munkával való hozzáállásunk tekintetében. Új sorozatunk a különböző területek és ágazatok közötti változásokat vizsgálja, és bemutatja, hogy az emberek világszerte hogyan értékelik újra a meglévő munka és magánélet egyensúlyát.

A járványra adott amerikai válaszokat többnyire állami szinten kezelték, amik nem voltak ugyan különösebben hatékonyak, viszont arra jó volt, hogy számos ellentétet szüljön az tagállamok között. Az egyik ilyen megközelítési különbség az volt, hogy az államok hogyan választották ki azokat a munkavállalókat, akiket kulcsembernek tartottak – és ezért kötelesek voltak személyesen megjelenni a munkában -, és akiket nem. Néhány pozíciót általánosan elengedhetetlennek tartottak. Ilyenek voltak például az energiavállalatoknál dolgozók, akiknek folyamatosan működtetniük kellett az elektromos hálózatokat és gondoskodniuk az áramellátásról. De volt néhány állam, akik még a gyorséttermi dolgozókat is felvette az alapvető dolgozók listájára.

Segítség keresetik

Jelenleg komoly munkaerőhiány van a gyorséttermekben az Egyesült Államokban. Ezekben az éttermekben gyakori látvány az ablakokban a „Karrierlehetőség” felirat. A munkáltatók nemcsak azért küzdenek, hogy elegendő embert felvegyenek, hanem azok megtartásával is meggyűlik a bajuk. A munkaadók természetes válasza a béremelés volt, de még egy 10% -os emelés sem állította meg az ipart sújtó rekordforgalmat. Elmondhatjuk, a magasabb kezdő bérek nem bizonyultak elegendőnek az új munkavállalók bevonzásához. A Snagajob tanulmánya meg is magyarázza, miért is van ez így…

A munkavállalók elsősorban azért hagyják el a gyorséttermi iparágat, mert gondoskodniuk kell családtagjaikról, különösen a gyermekeikről. Sok órát kell dolgozniuk kevés fizetésért, és nem engedhetik meg maguknak a gyermekgondozást, ami a pandémia alatt még inkább szükségessé vált. A problémát tetézi az az egyszerű tény is, hogy sok gyermek még mindig távolról jár be iskolába vagy éppen online oktatásban van.

Másodszor, a munka mentálisan és fizikailag egyaránt kimerítő. Az étteremben dolgozók mintegy 78% -a szerint a mentális egészségük bizony romlott az elmúlt évben. Lehet, hogy európai olvasóink nem értik teljesen azokat a nehézségeket, amelyekkel egyes dolgozóknak szembe kellett nézniük a járvány idején. Európában az emberek szinte kivétel nélkül belementek a maszkviselésbe. Az Egyesült Államokban azonban számtalan olyan videó került napvilágra, amelyeken maszkellenes rebellisták fenyegetik az étterem dolgozóit. Volt, hogy meg is öltek frontvonalban dolgozót, pusztán a maszkra való felszólalása miatt! A maszkok és oltások sokkal inkább politizáltak az Egyesült Államokban, mint Európában.

Harmadszor: működik a szabad piac! A munkavállalók váltanak és más iparágak jobb lehetőségeit követik. Az éttermi munka gyakran jelent következetlen ütemezést és fizetést, ehhez képest sok más iparág jóval nagyobb stabilitást kínál, ráadásul a mentális és fizikai egészség feláldozása nélkül. Ezek közül a munkások közül sokan áttértek a virágzó iparágakban lévő kiskereskedelmi pozíciókra, például a lakberendezési kiskereskedelembe.

Amint a sorozat következő részében látjuk, a vendéglátóipar egy általánosabb tendenciát tükröz a munkaerőpiacon: a munkavállalók nagyobb elvárásokat támasztanak és hajlandóak ismertetni igényeiket.