test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

TOP 10 cikk 2020: #9

A győzelem nem lehet szégyen

Az emberiség komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a közelmúlt és az előttünk álló nehéz hónapok ne vegyenek el örökre, sőt hosszú távon sem emberek számára kritikusan fontos eszméket, ideológiákat. Az egyik legnagyobb félelem a menedzser- és sportvilágban egyaránt az, hogy még ha egészségben túl is jutnak a járványhelyzeten, a győzelem és annak értéke hosszú időre megváltozik, jelentősen csökken. Jelentem, ez a félelem valós.

A menedzser kötelessége

Az üzleti életben minden a feje tetejére állt az elmúlt hónapokban. Ráadásul az emberek küszködnek a magánéletükben, családtagokat, barátokat, ismerősöket féltenek a haláltól, a komoly betegségtől, szövődményektől. Közben persze az igazi menedzsernek mindent el kell követnie, hogy hírnevéhez méltó módon, sikeres üzletemberként kezelje a kialakult helyzetet. Az igazi menedzser nem teheti meg, hogy csak saját magánéletével foglalkozzon, hiszen felelősséggel tartozik több ember életéért, jövőjéért. És igen, az egészség a legfontosabb, de azt láthatjuk a munkanélküliségi adatok alapján, hogy ha nincsen munka, nincsen pénz, akkor ezek komoly problémákat okoznak, ezért a végső következmény szintén az, hogy nem lesz egészség. Hiszen az egészséghez is pénz kell. Ezt mindenki jól tudja. Vannak olyan társadalmak, ahol ez a tény teljesen plasztikus, az egészségbiztosítási rendszerben kihirdetett, és vannak olyan társadalmak, ahol nem jelenik meg ennyire egyértelműen ez a tény, attól viszont még igaz. Vagyis a jó menedzsernek manapság gondoskodnia illik a kollégák, beosztottak, a cég sorsáról, egyben az emberek jövőjéről, indirekt módon egészségéről. Nem minden menedzser áll készen erre a kihívásra. Nem mindenki tudja még csak rövid ideig sem félretenni a magánéleti kihívásokat, és nem mindenki tud odafigyelni az üzletre. Ezeket a vezetőket elhagyják embereik, elkezdenek máshol munkát keresni, a menedzsertársaknak sincsenek jó véleménye róluk, hiszen gyengének tartják őket. Ezek a válságra reagálni nem képes menedzserek már rövid távon is, hosszú távon azonban komoly veszteségeket könyvelhetnek el. Nem lehetett rájuk számítani a kritikus helyzetben. Ez a tény egy olyan korszakban, amikor a munkaerőpiacon az idolizmus az egyik legfontosabb faktor, sajnos megbocsáthatatlan hiba. Azok a menedzserek viszont, akik a magánéletük mellett az üzletre is komoly mértékben tudnak koncentrálni, ők sikeresek lesznek. Jó vezetőként könyvelik el őket, és meg tudják majd tartani legtehetségesebb kollégáikat. A partnerek kitartanak mellettük, vagyis sikeres jövőt építenek. Felelősségteljesek, hiszen kollégáikat nem hagyták magukra a bajban, és ezt a kollégák sosem fogják elfelejteni.

A győzelem keserű íze

Tehát megvannak a győztesek, ismerjük már a veszteseket. Az elszámolásnál azonban nem lesz olyan egyértelmű az eredmény hatása. Maga az eredmény nem lesz kétséges, hiszen konkrétan profitban, vagy épp céges összeomlásban lesz mérhető. De hogy melyik győztes menedzser hogyan vonul be majd a „történelembe”, az jelenleg még kétséges. Normál körülmények között, ha valaki nyer az üzletben, sikeres, akkor bátran kiállhat és elmondhatja e tényt. Írhatnak róla az újságok, ki lehet tenni a honlapra. Persze nyilván értelmesen és intelligensen, de az ilyen típusú PR igen jó hatással van minden időszakban. Legalábbis egy egészséges társadalomban mindenképp. De mi a helyzet most, a COVID-19 helyzet közepén? Sőt, nagyobb kérdés, hogy mi lesz a járványhelyzet lezárta után? Szabad lesz majd győztesként ünnepeltetni magunkat, ha nyertünk a válságban? Milyen hatással lesz majd az az eredményekre, hogy azokat győztük le, akik megijedtek, és emiatt a magánéletükre koncentráltak? Örömködhetünk majd serleggel a kezünkben? Hiszen jobb menedzserek voltunk. Mármint konkrétan jobbak és felkészültebbek voltunk. Adaptálódtunk, és meg tudtuk szervezni életünket az új kihívások mentén. Mi is foglalkoztunk szeretteinkkel. De nem lesz majd mindennek olyan hatása, hogy mi kevésbé voltunk emberségesek és ezért tudtunk győztesként távozni a csatamezőről? A vesztesek általános hozzáállását ismerve, biztosan meglesznek a kifogások, amelyek jobb színben tüntetik fel az egyszerű tényt, hogy gyengébbek voltak, így veszítettek. Merthogy mindig ez történik a világban, nem? Aki győztes, annak leginkább szerencséje van, egyszerűen csak jó képességekkel rendelkezik, és hiába a sok „oktatófilm”, amelyek egy-egy sztár életét mutatják be, és tökéletesen részletezik azt a kemény munkát, amelyet az adott sztárnak el kellett végeznie a győzelem érdekében. A győzteseknek mit kell majd tenniük, hogyan kell majd viselkedniük, hogy ne „nyomják túl” a győzelmi mámort és ne tűnjön úgy, hogy a „többiek sírján” keresztül jutottak a csúcsra?

A megfelelő viselkedés

Az biztos, hogy időben meg kell találni az arany középutat ebben a helyzetben. Ha valaki úgy gondolja, hogy a szokásos „intelligencia” és „kultúra” majd erre is megoldást nyújtanak, az valószínűleg téved. Ez egy olyan helyzet, amelyet nem látott a világ, és a szokásos klisék biztosan nem fognak működni. Márpedig egy valami biztosan nem fordulhat elő: a győztesek nem szégyenkezhetnek csak azért, mert jobbak voltak. Nem takargathatják sikereiket, csak azért, mert ők valódi menedzserként viselkedtek. Ez nem fordulhat elő. Félreértés ne essék, nem kizárólag a győztesek jövője miatt aggódom. Egy egészséges társadalomban a győztesekből merítenek erőt a vesztesek is, hogy a jövőben ők is győzni tudjanak. Vannak olyan típusok, akiknek kell, hogy elbukjanak és lássanak olyanokat, akik felemelkedtek. Ez motiválja őket majd arra, hogy a következő eredményeik jobbak legyenek. Ha nem engedjük a győzteseket örülni győzelmüknek, akkor a győzelem érzését veszítjük el. Mármint mi, kollektíven, az emberiség. Tehát a kérdés: szeretnénk győzelem nélkül élni?