test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Valami jó hír?

Németország gazdasága a válság ellenére 2022-ben 1,9%-kal nőtt, és távolodik a recessziótól.

A német gazdaság tavaly 1,9%-kal erősödött 2021-hez képest az ukrajnai háborúból eredő nehézségek ellenére, és 0,7%-kal 2019-hez, a koronavírusos világjárvány okozta válság előtti évhez viszonyítva – derül ki a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) ma közzétett előzetes adataiból. Ez az adat, valamint a GDP év végén észlelt stagnálása azt jelenti, hogy Németországot megkímélheti a recesszió az idei télen.

„Németország általános gazdasági helyzetét 2022-ben az ukrajnai háború következményei és az energiaárak rendkívüli emelkedése határozták meg” – mondta Ruth Brand, a Destatis elnöke egy sajtótájékoztatón. Majd hozzátette: „Ehhez járultak még az alapanyag-ellátási nehézségek, a meredeken emelkedő élelmiszerárak, valamint a szakképzett munkaerő akut hiánya, és a koronavírus-járvány továbbra is fennálló, bár gyengülő utóhatásai. Összeségében a német gazdaság a még mindig nehéz körülmények ellenére jól tartotta magát 2022-ben.”

Robert Habeck gazdasági és éghajlatvédelmi miniszter és Christian Lindner pénzügyminiszter is optimistán értékelte az adatokat. „A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok szerint a téli félévben a vártnál enyhébb és rövidebb lesz a gazdasági lassulás” – hangsúlyozta Habeck. „Az 1,9 %-os növekedés azt mutatja, hogy a 2022-es állami támogatásnak van hatása” – tette hozzá Lindner. Most fontos a gazdasági fordulat elindítása, ami magába foglalja a beruházások adókedvezményeit és a „kevesebb bürokráciát”.

A 7,9%-os rekordszintű infláció miatti vásárlóerő-veszteség ellenére tavaly különösen a fogyasztók lendítették fel a gazdaságot, mivel a fogyasztási kiadások 4,6%-kal nőttek. A Covid első éveiben sokan a lemondott utazásokból, étteremlátogatásokból vagy koncertekből takarítottak meg pluszpénzt, amelyet most legalább részben elköltöttek. A háztartások megtakarítási rátája az előző évhez képest mintegy négy százalékponttal 11,2%-ra csökkent, és ezzel visszatért a Covid előtti szintre. Emellett a vállalatok 2,5%-kal többet ruháztak be berendezésekbe, például gépekbe és járművekbe. Ezzel szemben az építőipari kiadások 1,6%-kal csökkentek a magasabb hitelköltségek és a kínálati szűk keresztmetszetek miatt. Az export 3,2%-kal emelkedett, mivel azonban az import nagyobb mértékben, 6,7%-kal nőtt, a következtetés az, hogy a külkereskedelem visszafogta a gazdasági növekedést.

Energiakrízis

Az ukrán háború következményei az infláció és az energiaválság tekintetében viszont továbbra is nyomasztják a vállalkozásokat. „Sok vállalat 2022-ben a szakadék szélére érkezett” – mondja Dirk Jandura, a Német Nagykereskedelmi, Külkereskedelmi és Szolgáltatási Szövetség (BGA) elnöke. „Nem zuhantunk össze, de még nem léptük át a közelgő lassulás lehetőségét. A német gazdaság nem teljesített túl rosszul 2022 végén” – mondta Monika Schnitzer vezető gazdasági szakértő a Reutersnek adott interjújában. Majd kiemelte még, hogy „sikerült elkerülni a gázellátási szűk keresztmetszetet, és biztosan nem várható, hogy idén télen is ilyen gázhiányunk lesz”.

Az idei évre sok szakértő enyhe visszaesést vár, azonban nem valószínű, hogy elérné azt a súlyos gazdasági hanyatlást, amire időnként számítottak. „A gazdasági növekedés 2023-ban jelentősen gyengébb lesz, és közel áll a stagnáláshoz” – mondja Sebastian Dullien, a szakszervezetekhez közel álló IMK Intézet tudományos igazgatója. Ennek oka, hogy a gazdaság még csak most jutott túl az energiaár-válságon. A Kieli Világgazdasági Intézet (IfW) 0,3%-os növekedést prognosztizál az évre. A müncheni Ifo intézet és az esseni RWI kutatóintézet eközben egyaránt 0,1%-os zsugorodást jósol 2023-ra.