Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Ázsia Expressz

Idén rekordszámú ázsiai származású színészt ismertek el Oscar-jelöléssel, élükön Michelle Yeoh-val a „Mindent, mindenkor, mindenhol” című filmből, aki a legjobb színésznőnek járó díj talán legnagyobb esélyese. A mozi történelmében az ázsiai színészek ritkán szerepeltek a díjátadókon.

Az egyébként 11 díjra jelölt „Minden, mindenhol, mindenkor” pedig úgy tűnik, hogy egyre több díjátadón győzedelmeskedik. Michelle Yeoh a film főszerepéért az első ázsiai színésznőként kapta meg a legnagyobb elismerést a Screen Actors Guild történetében, főszereplőtársa, Ke Huy Quan pedig szintén első ázsiaiként a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el. A hihetetlen alkotás még inkább történelmet írt, hiszen elsőként nyert egy film a SAG-on három színészi díjat, mivel az előzőekben említetteken kívül még Jamie-Lee Curtis is megkapta a legjobb női mellékszereplő kitüntető címét.

A díjátadó szezon még néhány héten keresztül teljes gőzzel zajlik, és az ázsiai származású színészek és filmesek hatása pedig talán még soha nem volt ennyire kiemelkedő. Nem kevesebb, mint négy ázsiai színművész esélyes a rangos Oscar-díjra, és még többeket jelöltek a kamerák mögött végzett tevékenységük miatt az elismerésre, így elmondható, hogy a keletről érkezők adottságai és erényei most még világosabban látszanak, mint valaha. Persze nem ez az első alkalom, hogy ázsiaiak és ázsiai származásúak nyomot hagynak Hollywood világában.

A brit-pakisztáni színész (és mellesleg rapper) Riz Ahmed az elmúlt években egyre kreatívabb oldalát villantja meg. A kritikusok által is elismert zenei alkotásai mellett Ahmedet több díjra is jelölték a filmvásznon nyújtott alakításaiért, többek között a 2019-es „A metál hangjai” című filmben nyújtott szerepéért, amiért a legjobb színésznek járó Oscar-díjra is esélyes volt, bár végül nem kapta meg.

Simu Liu kínai-kanadai színész a 2021-es „Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája” című Marvel-film címszerepével szerzett nemzetközi elismerést. A további Marvel-projektek mellett legközelebb a Barbie moziban találkozhatunk vele.

A kínai-amerikai apától és koreai-amerikai anyától született Awkwafina-t komikusként és rapperként ismerhettük meg, de pár éve komoly hírnevet szerzett a film világában is: a 2019-es „A búcsú” és a 2021-es „Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája” című filmekben nyújtott alakításaira sok fesztiválon kapták fel a fejüket a nézők és a kritikusok is.

Chloé Zhao kínai filmrendezőnő 2020-ban a „Nomadland” című filmje sikere után vált széles körben ismertté. Zhao lett a második nő (és a történelem első nem fehér bőrű nője), aki elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat.

Természetesen nem mehetünk el Bong Joon-ho mellett sem, aki évtizedek óta hihetetlenül népszerű rendező hazájában, Dél-Koreában és a művészfilmek rajongói körében, de 2019-ben a „Parazita” című filmjével hatalmas nemzetközi hírnévre is szert tett azzal, hogy ez lett az első nem angol nyelvű film, amely elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.

Mióta 2008-ban főszerepet játszott Danny Boyle díjnyertes filmjében, a „Gettó milliomos”-ban, Dev Patel brit-indiai színész továbbra is a rivaldafényben áll, gondoljunk csak a 2016-os, kritikusok által is elismert „Lion” vagy a „The Green Knight” (2021) című filmre.

Összességében elmondható, hogy Hollywoodban már nem jelent akkora kuriózumot, amikor ázsiai színészek viszik a prímet egy-egy nagy mozisikerben vagy fesztiválkedvenc filmalkotásban. Szerencsére tehetségekben nincs hiány: tökéletesen alkalmasak a feladatra, hogy szuperhősöket, romantikus szerelmeseket vagy összetett főszerepeket játsszanak drámákban, vígjátékokban vagy bármi másban.