A 78 éves korában elhunyt, Oscar-díjra jelölt rendező nem hagyott műfaji korlátokat páratlan karrierje során: a sci-fitől kezdve a neo-noiron át a korabeli életrajzi filmekig mindenbe belekóstolt, és kultúránk sokkal, de sokkal érdekesebb lett tőle. Valóban senkihez nem volt hasonlítható! A szerethetően különc Lynch szürreális tájakat teremtett a filmvásznon (és a tévék képernyőjén), furcsa karakterek sokaságával népesítette be őket, folyamatosan újra és újra bemutatt saját furcsa és csodálatos (rém)álmait, hogy aztán a szemünk előtt zúzza darabokra azokat.
A szürrealista, neo-noir stílusáról ismert David Lynch filmjei szinte már bemutatásukkor kultikussá váltak. Megmutatjuk az 5 kedvencünket, amit most érdemes újrnézni!
Lynch első játékfilmje, a Radírfej (1977) szürreális, minden érzékekre ható/támadó, dübörgő hangzásvilágával, expresszionista fényeivel, bizarr humorával, álomszerű zenéjével, és persze szexuális, gyomorforgató testhorrorral hamar elbűvölte a film szerelmeseit. Jack Nance játssza Henry-t, az újdonsült apát, aki épphogy össze tudja tartani magát a zord ipari környezetben, miközben szegény mutáns gyermeke véget nem érő sírásaival támadják. A művet kezdetben szerény közönségérdeklődés mellett mutatták be, de ma már Lynch egyik legjobbjaként tartják számon, hiszen elmondható, hogy az egyik legerősebb rendezői debütálás, ami valaha készült. Lynch merész és briliáns nyitófilmjével jelentette be a világnak, hogy ő az a különleges látnok, akit azóta mindannyian megismertünk és megszerettünk.
David Lynch szakmailag talán a legelismertebb alkotása Az elefántember (1980) egy életrajzi mű, amely egy súlyos testi betegségben szenvedő férfi, John Merrick életét mutatja be a 19. századi Londonban, akit a hihetetlen John Hurt alakít. Lynch az emberi méltóságot mélyen empatikusan vizsgálja, és látja, ahogy Merrick a mellékszereplő kuriózumból Anthony Hopkins által alakított Dr. Frederick Treves szeretett és tisztelt barátjává válik. Az Elefántembert Oscar-díjra jelölték a legjobb film, a legjobb színész (Hurt), a művészeti rendezés, a jelmeztervezés, a vágás, a zene és az adaptált forgatókönyv kategóriában, és bár a film nem nyert semmit, a következő évben a film inspirálta az Akadémiát a legjobb smink kategória bevezetésére, miután a szakma felháborodott, hogy méltatlanul nélkülözték a szakembereket.
David Lynch talán legismertebb filmje, a Kék bársony (1988) az Eraserhead szürrealista elemeit vegyítette egy gyilkossági krimivel, egy nagy adag romantikával és persze egyfajta pszichoszexuális horrorral. Kyle MacLachlan Jeffrey Beaumontot alakítja, aki egy főiskolás diákként visszatér amerikai kisvárosi otthonába, hirtelen egy mocskos bűnügyi összeesküvésben találja magát, és közben szerelmi viszonyba keverdik egy problémás énekesnővel, akit Isabella Rossellini alakít. Laura Dern ismét remekül alakítja Jeffrey barátját és szeretőjét, Sandyt, Dennis Hopper pedig egyszerűen félelmetes Frank Booth, a mazochista, gázos pszichopata szerepében, aki az akció középpontjában áll. Angelo Badalamenti hipnotikus, dzsesszes hangvételű zenéje felkerült az Entertainment Weekly 100 legjobb filmzene rangsorába. A Kék bársony Lynch életművének tökéletes (meggyes pite) szelete, amely számos alapvető témáját és jellemvonását kiemeli. Kőkemény mestermű, amely talán a legjobb filmje is.
1990-ben Lynch egy csapásra és örökre megváltoztatta a televíziózás arculatát, és még egy olyan különleges filmográfiában is, mint az övé, talán a Twin Peaks (1990-1991) az, mit a leginkább kiemelnénk karrierjéből. A két évadot -, és egy jóval későbbi folytatást- megélt sorozat Twin Peaks a címadó csendes-óceáni északnyugati városka és lakóinak történetét láthatjuk. Egy tinédzser lány, Laura Palmerét nejlonba csomagolt holttestével nyit az első epizód, ami megrázza a szűk lakóközösséget. Hamarosan az FBI is becsatlakozik a nyomozásba, és olyan titkokra derül fény, amikre addig nem is számítottunk. A gyilkossági rejtély, a szürrealizmus, a vígjáték, a horror és a szappanopera páratlan keverékével Lynch és alkotótársa, Mark Frost egyfajta jelenséget indított el, és bár a második évad már kevésbé jó fogadtatással járt, a Twin Peaks ma már széles körben a valaha készült egyik legjobb tévésorozatnak számít.
A Mulholland Drive (2001) egy külenleges, los angelesi szerelmi történet. David Lynch kilencedik filmjeként egy valódi remekműveket alkotott. A film főszereplője Naomi Watts egy feltörekvő színésznőt alakít, aki egy autóbaleset után Los Angelesbe érkezik, és összebarátkozik egy amnéziában szenvedő nővel (Laura Harring), majd az álmok, alternatív valóságok, hollywoodi szatíra, romantika és szimbolizmus agyszüleményes neo-noir művévé fejlődik, amely aztán (napjainkig) közel 25 évnyi őrjöngő értelmezést inspirált. A Mulholland Drive számos elismerés mellett a 2001-es cannes-i filmfesztiválon Lynch-nek a legjobb rendezőnek járó díjat és Oscar-jelölést is hozott, Watts pedig a legjobb színésznőnek és a film operatőri munkájáért számos díjátadó ünnepségen nyert, a BFI 2022-es Sight & Sound szavazásán a valaha készült nyolcadik legjobb filmként szerepelt, a BBC Culture pedig 2016-ban a 21. század legjobb filmjének választotta. A Mulholland Drive egy gyönyörűen magával ragadó, többszöri megtekintést is megháláló, abszolót magával ragadó misztikus alkotás.