Richard Serra jellegzetes rozsdás acélból, monumentális tömbökből és más hatalmas formákból álló szobrai olyan környezetet teremtettek, amelyet végig kellett járnunk, hogy aztán teljes mértékben megtapasztaljuk őket. 85 éves korában elhunyt az amerikai képzőművészet egyik utolsó nagy ikonja, aki karrierje alatt óriási léptékekkel alakította át a szobrászat fogalmát.
Az eredetileg a festői pályára készülő Serra végül korának egyik legnagyobb szobrásza lett, aki hatalmas folyosók, ellipszisek és acélspirálok monumentális környezetét alkotta meg, új absztrakt nagyságot és új fizikai intimitást teremtve a médiumnak. Leghíresebb művei az ősi szent helyek méretarányait és az olyan nevezetességek kifürkészhetetlenségét idézik meg, mint a Stonehenge. Rájött, hogy ezeknek a masszív formáknak a misztikus hatása nem a vallásos hitből fakadt, sokkal inkább a tér torzulásaiból, amelyeket a dőlő, ívelt vagy körbe-körbe futó falak és az anyaghasználat hozott létre. Ez egy olyan újdonság volt a szobrászatban, egy olyan geometria, amelyet „meg kellett élnünk” és körbe kellett járni ahhoz, hogy teljes mértékben megtapasztaljuk. Serrát ma nagyméretű acélszobrairól ismerjük, amelyek a súlyt, a térfogatot és a léptéket, valamint a nézőre gyakorolt hatásukat vizsgálják. Pályafutása során végig e kérdésekkel foglalkozott, és ezzel elmélyítette a szobrászat lehetőségeinek és a forma és a tér artikulálására való képességének megértését. Serra műveit hatalmas, hidegen hengerelt acéllemezekből állították össze, amelyeket leginkább a hajótestek gyártásához szokott gyárakban szerelték össze. Olyan nehezek voltak, hogy a helyükre való felhelyezésükhöz hidakon való áthaladásra és bonyolult kötélzetű darukra volt szükség, és a stabilitás érdekében számítógépen tervezték meg az íveket és dőléseket.
Richard Serra 1938-ban született San Franciscóban, majd New Yorkban, a Long Island-i North Forkon és Új-Skóciában élt és dolgozott. Amikor a nyugati partról először keletre ment, hogy a Yale Művészeti és Építészeti Iskolájában tanuljon festészetet, az első, egyetemen kívüli útja nem New Yorkba vezetett, hogy Jackson Pollock munkáit nézze meg, hanem az akkor Philadelphiában lévő Barnes Alapítványhoz, hogy mindenekelőtt vegye szemügyre Cézanne-t. A Yale után, amikor egy utazási ösztöndíjjal Párizsba látogatott, kezdett eltávolodni a festészettől, és szinte naponta meglátogatta Brancusi rekonstruált műtermét – amely akkoriban a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris-ban volt elhelyezve -, hogy többször is lerajzolja a román modernista szobrászatának leegyszerűsített formáit és talapzatát. A kedvét, hogy festő legyen végül egy madridi út pecsételte meg. Amikor meglátta Velazquez „Az udvarhölgyek” című festményét a Prado Múzeumban, akkor jött rá, hogy nem lehet festő.
„Azt hittem, nincs lehetőségem arra, hogy a közelébe jussak. Cézanne nem akadályozott meg, de Kooning és Pollock sem, de Velazquez nagyobb dolognak tűnt, mint amivel meg tudok birkózni”.
Szobrászként elfordult a zárt formáktól, és a nyers acélból készült, semmi sem rejtett, kifejezetten ipari megjelenést részesítette előnyben. Első jelentős önálló kiállítását 1969-ben rendezte meg a New York-i Leo Castelli Warehouse-ban, első önálló múzeumi bemutatkozására pedig egy évvel később, 1970-ben került sor a Pasadena Art Museumban. Serra ezt követően gyorsan a nemzetközi művészeti világ élvonalába került és számos nemzetközi kiállításon vett részt, többek között a németországi Kasselben megrendezett Documentán (1972, 1977, 1982, 1987), és a Velencei Biennálén (1980, 1984, 2001, 2013) is. Munkái különösen népszerűek voltak Németországban, ahol kilenc városban állítottak köztéri szobrokat.
Serra egyik utolsó megrendelése 2014-ben készült el a katari sivatagban: a „Kelet-nyugat/nyugat-kelet” című alkotása Dohától, Katar fővárosától 40 mérföldre található. A mű négy magas, álló acéllemezből áll, amelyek egy kilométernyi sivatagot ölelnek át.