A Tonya Harding/Nancy Kerrigan botrány a versenysport számos fontos aspektusát tárta fel, például a mindenáron való győzelemre irányuló nyomást, az etikátlan viselkedés következményeit, valamint az ilyen jellegű események hatását a sportolók hírnevére és karrierjére.
Rávilágít arra, hogy mennyire öldöklő küzdelem folyik, és hogy egyes sportolók és a velük kapcsolatban állók milyen messzire képesek elmenni az előny megszerzéséért még akkor is, ha ez a szabályok megszegésével vagy akár illegális tevékenységgel jár. A botrány rávilágított arra is, hogy milyen nagy szükség van a sportban erős etikai normákra, és hogy mennyire fontos a tisztesség, az integritás és a sportszerűség.
A szurkolók kedvence
Tonya Harding volt férje és testőre által megrendezett 1994-es támadás után Nancy Kerrigan karrierje nem szakadt meg. A támadást követően Kerrigan széles körű támogatást kapott a nyilvánosságtól és a műkorcsolyázó közösségtől, ami segített neki felépülni mind fizikailag, mind érzelmileg, így részt tudott venni az 1994-es téli olimpián a norvégiai Lillehammerben, ahol ezüstérmet szerzett. A műkorcsolyázást hivatásszerűen is folytatta, és sikeres fellépője lett a jégshow-knak. A támadás és az azt követő események is hozzájárultak ahhoz, hogy a műkorcsolya iránti érdeklődés növekedjen, és Nancy Kerrigant a megpróbáltatásokkal szemben tanúsított nagyvonalúsága és rugalmassága a rajongók kedvencévé tette. A későbbiekben műkorcsolya versenyek kommentátora lett, és azóta is különböző szerepeket vállal a sportágban. Általánosságban elmondható, hogy a támadásnak nem volt hosszú távú hatása Nancy Kerrigan karrierjére, és az amerikai történelem egyik legsikeresebb és legtehetségesebb műkorcsolyázójaként tartják számon.
Az állandó rossz lány
Tonya Harding – talán megérdemelten – nem volt ilyen szerencsés. Bár a támadást követően nem sokkal megrendezett téli olimpián még engedték indulni (csak nyolcadik lett), azonban az esemény után az Amerikai Műkorcsolya Szövetség Hardingot megfosztotta a 1994-es amerikai bajnoki címétől, és egy életre eltiltotta a műkorcsolya rendezvényektől. Ezen események következtében Tonya Harding profi műkorcsolyázó karrierje gyakorlatilag véget ért, és nehezen talált munkát a sportágban. Később bokszolóként próbált visszatérni, de a ringben pályafutását csak kisebb sikerek jellemezték. A támadás és annak következményei Tonya Harding magánéletére és nyilvános megítélésére is jelentős hatással voltak. Az ellentmondások villámhárítójává vált, és a médiában széles körben rágalmazták. Annak ellenére, hogy igyekezett helyrehozni az imidzsét és túllépni a botrányon, továbbra is a műkorcsolyázás történetének egyik leghírhedtebb alakja maradt, és hírnevét továbbra is beárnyékolja a Nancy Kerrigan elleni támadással való kapcsolata.
Egyesek azzal védik Tonya Harding tetteit az 1994-es műkorcsolya-botrányban, hogy rámutatnak neveltetésének és magánéletének különböző tényezőire, amelyek hozzájárulhattak ahhoz, hogy részt vett a Nancy Kerrigan elleni támadásban. Ezek a tényezők, amelyeket a kritikusok által elismert Én, Tonya című filmben kiemeltek, többek között a nehéz gyermekkora, az édesanyjával való feszült kapcsolata és a műkorcsolya világában „rosszlányként” szerzett hírneve. Emellett egyesek azzal érvelnek, hogy Hardingot a média és a műkorcsolya világa igazságtalanul vette célkeresztbe, amíg mások hasonló vagy súlyosabb vétségekért enyhébb büntetést kaptak. Azt is állítják, hogy a körülmények áldozata volt, és hogy nem vett részt közvetlenül a Kerrigan elleni támadás megtervezésében vagy végrehajtásában. Érdemes megjegyezni, hogy Tonya Hardingot ezek a hivatkozások nem mentik fel az elkövetett etikátlan és törvénytelen viselkedés alól, hanem inkább megpróbálják kontextusba helyezni azokat, és megmagyarázzák, hogy miért lehetett benne.