Egyre nehezebb a gyermekeket rávenni arra, hogy sportoljanak. Ez a folyamat már évtizedek óta tart. Generációs kérdés ez, a virtuális világ egyre inkább átveszi a szerepet a gyermekek életében, és háttérbe szorítja a mozgás igényét. Sajnos a sportéletet irányító szakemberek is tehetetlenül állnak a folyamat előtt, és mivel a legtöbb esetben még mindig sablonként akarják kezelni a sportoló gyermeket, a különböző próbálkozások hatása kiszámíthatatlan.
A sportolás öröme
Nagyon kevesen vannak tisztában azzal – még fontos döntéshozói pozíciókban is –, hogy a gyermekek, személyiségüktől függően más és más céloktól vezérelve kezdenek el sportolni. Még mindig nagyon sok az általánosítás ezzel kapcsolatban, és így a megoldások is egy kaptafára működnek. Márpedig a különböző személyiségtípusok egymástól nagyon eltérő motivációval kezdenek el vagy épp nem kezdenek el sportolni. Ráadásul az, hogy egy gyermek kényszerítő hatásra meglátogat egy sportágat, vagy hogy majd ott is ragad, az bizony két külön kategória. Az első sportágat nagyon sokan ma már szülői „kényszer” hatására kezdik el. A jó szülő ugyanis komoly energiákkal nyomja gyermekét abba az irányba, hogy bizony sportolni kell. Ez persze jó is egy részről, másik oldalról viszont, ha kényszerből indul valami, nagyobb az esélye annak, hogy elhal. Ráadásul, ha már az elején kényszerítő hatások vannak, sok esetben a gyermeknek nincs is lehetősége megtalálni a hozzá illő sportágat. Tehát lehet, hogy maga a sport érdekelné is, de egy adott sportág örökre elveszi a kedvét az intenzív mozgástól. Azt szögezzük le, hogy nem minden gyermek a mozgás öröméért kezd el sportolni. Sőt, nagyon ritka az, aki azért sportol első körben. Vannak olyan gyermekek, akik számára a sport akkor fontos, hogy az menő dolog a saját környezetében. Akkor és addig érdekli a sport, amikor és amíg az a társaság vezéralakjává tudja őt tenni. Ehhez viszont jól kell teljesítenie, tehát nagy a rizikó. Van, aki olyan sportba akar kezdeni, amely különleges, amelyre mindenki csodálkozva néz. A ritka sportokat kedvelő gyerekek szeretik, ha egyedi figuraként kezelik őket társaik. Nem lelkesednek a hagyományos sportágakért, kivéve akkor, ha ott tehetségüknél fogva olyan kiemelt figyelmet kapnak, amit máshol nem tudnának megszerezni. A gyerekek többsége egy közösség tagja akar lenni, és szeret társaival együtt mozogni. Nem igazán érdeklik az eredmények, és nem is versenyző típus, még ha sokszor a szülők ezt meg is próbálják kihozni belőle. És vannak olyan gyermekek, akik tudatosan akarnak találni egy olyan ”hobbit”, ami valamely oknál fogva igazán érdekli őket, és abban szeretnének a lehető legjobb eredményt elérni. Az persze köztudott tény, hogy a mozgás olyan energiákat szabadít fel, melyek komoly hatással vannak a gyermekek mentális állapotára, de önmagában az a kijelentés, hogy „mozogjunk a sportolás öröméért” szakmailag azért már kevésbé állja meg a helyét. Nagyon fontos, hogy amikor arról beszélünk, hogy utánpótlás szinten akarunk trendet változtatni, több gyermeket szeretnénk a sport irányába terelni, akkor legyünk tisztában azzal, hogy erre nincsen egyetemes technológia, amely minden gyermeket megmozgat!
Veszélyes COVID hatások
Már lassan egy éve megszokhattuk, nem beszélhetünk trendekről anélkül, hogy ne említenénk meg a 2020-ban elindult járványt. Ez az utánpótlás sportra, a gyermekek sportszeretetére történő nevelésére is igaz. Az amúgy is fennálló negatív hatások, melyek a gyermekeket egyre inkább lökik a virtuális lét felé, a vírus hatására jelentősen felerősödtek. Ráadásul a fizikai mozgáshoz rendelt sportok „legnagyobb ellenségének” kikiáltott e-sport jelentőset fejlődött az elmúlt években, és ma már szinte minden gyermek alap motivációját lefedi. Sőt, bizonyos személyiségtípusú gyermekeknél már túl is mutat a hagyományos sport által nyújtott lehetőségeken. Főként azoknál a gyermekeknél igaz ez, akiknél a sport leginkább a figyelem elnyerését, a sztárrá válást célozza meg, hiszen az e-sport keretein belül mindezt sokkal hamarabb és hatványozottabb mértékben kaphatják meg. Ez a célcsoport már így is „komoly veszélyben volt” a vírushelyzet előtt is, hiszen a virtuális sport irányába történő elmozdulás konkrétan mérhető volt náluk. A változást azokon a gyermekeken lehet mérni, akik számára a sport egy közösséghez való tartozást jelenti. Ami eddig ugye leginkább fizikai együttlétet is jelentett, viszont ez a vírus hatására jelentős mértékben átalakult, és a fizikai közösségek is virtuálisba csaptak át. Számukra bír kiemelt jelentőséggel az idolok személye is, akik elsősorban a teltházas stadionok előtt játszó, vagy épp négyéves munkával olimpiát nyerő bajnokok jelentették. Ez a hatás is megszűnt, viszont közben új idolok teremtődtek. Akik ráadásul közülük valók, sokszor 14-15 évesek, és nagyon komoly eredményeket mutatnak fel az e-sport terén. Mindehhez nem csak hírnév, de nagyon komoly pénz is társul. Sokszor már a szülőknek sem marad érve a sport kontra e-sport vitákban saját gyermekeikkel szemben. Bár azt hozzá kell tenni, hogy egy igazi e-sport sztárnak fizikálisan és mentálisan is csúcson kell lennie, máskülönben múlandó a siker ott is. De ez már a sportág külön kérdése.
Az biztos, hogy eltűnt egy év az utánpótlás sport életéből, amit sosem lehet már visszahozni. Az is biztos, hogy a hagyományos módszereken jókorát kell csavarni, ha azt akarjuk, hogy ne csökkenjen rohamosan a sportolni vágyó gyermekek száma. Ehhez viszont figyelembe kell venni, mi is mozgatja a gyermekeket, mi az alapvető motivációjuk ahhoz, hogy sportolni kezdjenek, és meg is maradjanak a sport számára.