A jövedelmi egyenlőtlenségeknek számos negatív következményei vannak mind az egyénekre, mind a társadalom egészére nézve egyaránt. A jövedelmi egyenlőtlenség egyik legjelentősebb kihatása a szegénység.
Az alacsony jövedelemmel rendelkezők nehezen tudják az alapvető szükségleteiket kielégíteni, mint például az élelmezést, a lakhatást és az egészségügyi ellátást. Ez kedvezőtlen egészségügyi következményekhez, alacsonyabb várható élettartamhoz, valamint korlátozott oktatási és foglalkoztatási lehetőségekhez vezethet.
A vagyoni aránytalanságok hozzájárulnak a társadalmi nyugtalansághoz és a politikai instabilitáshoz is. Ha a lakosság jelentős része úgy érzi, hogy reménytelenül lecsúszott, kiábrándulhat a jelenlegi politikai rendszerből és radikális változásra törekszik. Ez pedig politikai instabilitást eredményezhet, ami egyben károsíthatja a gazdasági növekedést és stabilitást.
A jövedelmi egyenlőtlenség másik következménye a vagyon és a hatalom koncentrációja néhány magánszemély vagy vállalat kezében. Ez a verseny hiányához, az innováció csökkenéséhez és a piaci erő növekedéséhez vezethet, ami a fogyasztóknak és a munkavállalóknak egyaránt árthat.
A jövedelmi egyenlőtlenségek kezelésére irányuló intézkedések
A G20-országok az elmúlt 20 évben különböző intézkedéseket vezettek be a jövedelmi egyenlőtlenségek kezelésére. Az egyik leggyakoribb kormányzati lépés a progresszív adózás, amely a magasabb jövedelműek megemelt adókulcsát jelenti. Ennek pedig az a célja, hogy a gazdagoktól a szegények és a középosztály javára csoportosítsa át a vagyont, csökkentve ezzel a jövedelmi aránytalanságokat. Egyes G20-országok – például Franciaország és Németország – vagyonadót vezettek be, amelynek lényege, hogy a magánszemélyek egy bizonyos küszöbérték feletti nettó vagyonát megadóztatják.
A jövedelmi egyenlőtlenségek kezelésére szolgáló másik rendelkezés a kormányok részéről a szociális kiadások növelése. A szociális kiadások – ami magába foglalja az egészségügyet, az oktatást és a társadalombiztosítást – egyértelmű célja, hogy biztonsági hálót nyújtsanak a rászorulóknak. Ez a fajta intézkedés csökkentheti a szegénységet és növelheti a lehetőségeket azok számára, akiknek esetleg nincs megfelelő hozzáférésük az olyan erőforrásokhoz, mint az egészségügyi ellátás vagy az oktatás.
Számos G20-ország olyan munkaügyi törvényeket is bevezetett, amelyek védik a munkavállalók jogait és erősítik tárgyalási pozíciójukat. Ezek közé tartoznak a minimálbérre vonatkozó törvények, a kollektív tárgyalási jogok, a megkülönböztetés elleni védelem, és a céljuk annak biztosítása, hogy az alkalmazottak méltányos díjazásban részesüljenek munkájukért, és javíthassák általános jólétüket.