Visszatért az irodai élet a normális kerékvágásba? Lesz ez valaha is így? Az elmúlt évben megtanultuk, hogy a „normális” egy rendkívül rugalmas szó, amely egyre inkább képzeletbeli fogalomnak tűnik. A világjárvány normalizált bizonyos trendeket, és az üzleti világban talán a legtöbbet vitatott változás a home office térnyerése volt. Számtalan jelentés vizsgálta a munkavállalók home office-hoz való hozzáállását, és sokan már nem az elit, fehérgalléros állások előnyének, hanem alapkövetelménynek tekintik ezt a fajta rugalmasságot.
Ezzel a normalizálódással együtt jár az otthondolgozók ellenőrzésének és irányításának szükségessége is. A vezetők sok lehetőséget kaptak, amikor megpróbálták módosítani a KPI-ket és alkalmazkodni az ideiglenes helyzethez, de mivel ez az ideiglenesség átváltott az állandóságba, egyre nagyobb szükség lett arra, hogy az embereket határozottabban irányítsák, vagy ahogy az Economist fogalmaz „felügyeljék a távmunkát”.
Ahogy a tekintélyes magazin rámutat, egyes kormányok nemzeti szinten próbálják rendezni a kérdést előtérbe helyezve a munkavállalók védelmét. A cél az, hogy megőrizzék az otthoni munkavégzés pozitív aspektusait anélkül, hogy a negatívabb oldalát felerősítenék. A portugál munkaügyi miniszter bejelentette, hogy jogszabály tiltja meg a főnököknek, hogy „munkaidőn túl” felhívják az alkalmazottakat, és aki a munkaidőn túl lép kapcsolatba a munkavállalókkal, az több mint 9000 eurós bírságra is számíthat. Ráadásul, mivel a munkáltatók mostanában jelentős megtakarításokat látnak az irodai infrastruktúrán, Portugália megköveteli tőlük, hogy otthon is hasonló feltételeket teremtsenek. A munkáltatóknak biztosítaniuk kell az otthoni irodai felszereléseket, és meg kell téríteniük a munkavállalók áram- illetve internetköltségeit. A jogszabály – talán ellentmondásos módon – arra is kötelezi a munkáltatókat, hogy havonta kétszer személyes megbeszélést tartsanak a társadalmi elszigeteltség elleni küzdelem érdekében. Tehát, bár sok munkavállaló élvezi, hogy többé nem kell ingázni a munkahely és az otthona között, de nekik is vannak kötelezettségeik.
Ahogy a The Economist rámutat, ezek a törvények elméletben szépek és jók, de nem igazán gyakorlatiasak. A legtöbb ember ambiciózus, és ennek része az is, hogy délután 5 óra után is elérhető legyen. Egy olyan munkavállalónak, aki előbbre akar jutni és feljebb akar lépni a ranglétrán, nem sok haszna származik abból, ha feljelenti a munkáltatóját, mert vétett a törvények vagy jogszabályok ellen. Ez az oka annak, hogy az Európa-szerte a „kapcsolattartási jogért” folytatott kampány – amely már a világjárvány előtt is egyre nagyobb teret nyert – továbbra sem teljesült. Franciaországban és Olaszországban 2017 óta a munkavállalók munkaidőn túl figyelmen kívül hagyhatják a munkaadóiktól érkező SMS-eket, e-maileket és hívásokat. De csak azért, mert joguk van ehhez még nem jelenti azt, hogy ezt következmények nélkül meg is tehetik, hiszen a munkaadók nem felejtik ezt el, és hosszú távon esetlegesen hátrányuk származhat belőle. Éppen ezért nagyon kevés ügy keletkezett az ezzel kapcsolatos törvények miatt Franciaországban.
A távmunka a COVID utáni foglalkoztatási tájkép vadnyugati része. A terep mindig is ott volt, részben rendezett, de az erők miatt az emberek tömegesen rohannak oda. És ha a történelem tanított valamit, a vadnyugat rendfenntartása sosem volt könnyű feladat.