Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

A közös valuta útjában álló akadályok Latin-Amerikában (2. rész)

A valutaunió létrehozása nem jelent megoldást a Latin-Amerika előtt álló gazdasági kihívásokra. A gazdasági konvergencia és a politikai stabilitás mellett a valutaunió a régió országai közötti nagyfokú politikai együttműködést és koordinációt is megkövetelné.

Az egyik fő akadály az, hogy a közös fizetőeszköz rövid távon az egyik országot előnyben részesítené a másikkal szemben. A magas inflációs rátával rendelkező Argentína jobban járna egy olyan stabil valuta bevezetésével, mint a brazil reál. A brazil központi bank 2004 óta sikeresen tartja kordában az inflációt, míg Argentína kénytelen volt tőkekontrollt alkalmazni a peso kezelése érdekében. Ráadásul a közös valuta nem csupán az azonos bankjegyek bevezetését jelenti, az országoknak ehhez stabil politikai rendszerekkel és közös makrogazdasági politikával kell rendelkezniük. Emellett meg kell szüntetniük a kereskedelmi akadályokat, harmonizálniuk kell az üzleti szabályozást, és lehetővé kell tenniük a munkaerő és a tőke szabad áramlását egymás között. Röviden, a közös valuta a gazdasági integráció hosszú folyamatának utolsó lépése, nem pedig az első.

Az EU példája

Az Európai Unió (EU) példája tanulságos ebből a szempontból. Az EU közös pénzét, az eurót egy sor intézmény is támogatja, beleértve a központi bankot és az adótranszferek rendszerét is. Ezek az intézmények segítenek biztosítani, hogy a közös valuta előnyei és költségei igazságosan legyenek elosztva a tagállamok között. Az EU rendelkezik továbbá a viták rendezésére és a szabályok érvényesítésére szolgáló mechanizmusokkal, amelyek kulcsfontosságúak a tagállamok közötti bizalom fenntartásához.

A latin-amerikai országoknak hasonló intézményeket és mechanizmusokat kellene kialakítaniuk a közös valuta támogatásához. Az alapvető infrastrukturális problémákat is meg kellene oldaniuk, például a határátlépések egyszerűsítését, hogy az autósoknak ne jelentsen ez több órás várakozást. Ezek az akadályok aláássák a bizalmat és megnehezítik a közös valuta sikeréhez szükséges együttműködés kialakítását. Ezenkívül a „sur” mögé aranyban vagy valamilyen valutában – például amerikai dollárban – megfelelő tartalékot is kell képezni. Ez ironikus, tekintve hogy a bevezetés egyik fő célja a dollártól való függőség csökkentése. Azonban ilyen fedezet nélkül a közös fizetőeszköz nem lenne hiteles a nemzetközi pénzpiacokon.

Nincs hit, nincs hitel

Alexandre Schwartsman – aki a 2000-es években a brazil központi banknál dolgozott – szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a „sur” valaha is teljesen működőképessé válhat. Szerinte a projekt még korai, és az országoknak először alapvetőbb kérdésekkel kell foglalkozniuk, mielőtt közös valutát vezetnének be. Ezek közé tartozik a bizalom kiépítése, a viták megoldása és a gazdasági integrációt támogató intézmények létrehozása.

Összefoglalva, a közös valuta ötlete vonzó, de jelentős kihívásokkal kell szembenéznie. Ezek közé tartoznak az eltérő makrogazdasági feltételek, a bizalom hiánya és a nem megfelelő infrastruktúra. Ahhoz, hogy a „sur” működőképes legyen, az országoknak foglalkozniuk kell ezekkel a kérdésekkel, és olyan intézményeket és mechanizmusokat kell kialakítaniuk, amelyek Európában sikeressé tették az eurót. A gazdasági integráció folyamata azonban időbe telik, és a közös valuta bevezetésének nem az első, hanem az utolsó lépésnek kellene lennie a „lépcső” tetején. Mielőtt ez megtörténhetne, a latin-amerikai országoknak meg kell építeniük az ehhez vezető „lépcsőfokokat”.