Úgy gondolják, nekik ez jár. Követelőznek. Nyomulnak. A korábbi generációk a fenti jelzőkkel illetik az Ambitionists képviselőit, és lehet, hogy nem járnak messze az igazságtól. Az Ambitionists generáció azonban több ennél: motivált, képzett, és hajlandó keményen dolgozni, hogy elérje bevallottan magasröptű céljait. Másrészről, a szóban forgó generáció határozott véleményt alkot az előző generációkról. Az amerikai baseball világából vett hasonlattal élve, ha az Ambitionists generációt a korábbi generációkról kérdezik, gyakran úgy érzik, hogy „azok a harmadik bázisról kezdték az életüket, mégis úgy viselkednek, mintha triplát ütöttek volna”. Az Ambitionists számára a Diplomats (1973-1984) és Precisionists (1961-1972) generáció érdemel leginkább elismerést, leginkább azért, mert karrier szempontból elég könnyű dolguk volt, miközben lenézik és elítélik azokat a generációkat, amelyeknek ez nem sikerült. A minden egyéb generációnál határozottabb elképzelésekkel bíró Ambitionists generációt nehéz lett volna beépíteni a munkaerőpiacba és a nagy recesszió csak olaj volt a tűzre.
Generációk közötti bizalmatlanság
Egy ügyfelem egyszer elmesélt egy történetet, amely tökéletes példája az Ambitionists élmény mikrokozmoszának. A Precisionists generációhoz tartozó ügyfelem egy nagy multinacionális vállalat ügyvezető alelnöke volt. A női vezetők következő generációját kiképző program keretében kiválasztották egy törekvő Ambitionist munkavállaló mentorálására a saját részlegén belül. A vállalati struktúra okán ritka jelenség volt, hogy az említett Ambitionist munkavállaló szintjén működő alkalmazott kapcsolatba kerüljön az ügyvezető alelnökkel. Mindazonáltal, mindkét fél kellemesen érezte magát a mentor-mentorált kapcsolatban; megvitatták Sheryl Sandberg ”Dobd be magad” (Lean In) című könyvét és együtt átgondolták, hogyan tudna az Ambitionist proaktív lépéseket tenni karrierje előmozdítása érdekében. Aztán egy nap ügyfelem továbbított emailt kapott a vállalat elnökétől. Az említett levélben az Ambitionist ügyfelem tudtán kívül ügyfelem nevét és kapcsolatát felhasználva kapcsolatba lépett a vállalat elnökével. Ügyfelem úgy érezte, elárulták, miközben mentoráltja semmi kivetnivalót nem talált a történtekben. Kinek volt igaza?
Ügyfelem szerint a fenti eset kívül esett „önmagunk bedobásának” kategóriáján. Generációjának tagjaihoz hasonlóan ő is „megküzdött mindenért” és lassan lépdelt felfelé karrierje szamárlétrájának fokain. Sőt, nő lévén úgy érezte, különösen nehéz volt elérnie jelenlegi pozícióját. Ezért, mivel véleménye szerint időt és energiát fektetett Ambitionist mentoráltjába, elárulva érezte magát és összezavarták a történtek. A fenti viselkedés értelmetlen volt számára. Az ő szemszögéből a fiatal hölgynek is meg kell mindenért küzdenie. Mi több, nincs joga saját előnyére felhasználni a vállalat elnökével általa kemény munkával felépített kapcsolatot. Az egyetlen dolog, amit nem értett az volt, hogyan gondolkodik egy Ambitionist.
Bob McKenzie jégkorong ikon egyszer így fogalmazott: „Az elmulasztott ütések 100%-a veszendőbe megy.” Az Ambitionists számára nincs rosszabb, mint lemaradni egy lehetőségről a miatt, mert nem vállaljuk a kockázatot. És ha az ember olyan emberek között nő fel, akik vállalják a kockázatot, átértékelődik a „kockázat” fogalma. Az ő szemszögéből lustaság lett volna nem kihasználni minden számára kínálkozó lehetőséget. Ő azt nem értette, hogy ettől mentora kihasználva érzi magát.
Végül a helyzet mindkét érintettje túllépett a fenti botláson, és helyreállt munkakapcsolatuk. Ez sokkal nehezebben ment volna, ha a mentor nem érti meg, hogy mentoráltja a fenti helyzetben egyszerűen generációja jellegzetes viselkedését produkálta. Azonban a teljes munkaerőpiacot tekintve a fenti viselkedés idővel nagyon kínossá vált. A sorozat következő cikke azzal foglalkozik, hogy az említett, generációk közötti súrlódás hogyan vezetett egyre kevesebb lehetőséghez és miként „szegte szárnyát” sok Ambitionist-nak.
Előző rész