Az Európai Központi Bank legfrissebb elemzése szerint az eurózóna növekedését ma már nem elsősorban a termelékenység, hanem az egyre hosszabb ideig dolgozó munkaerő tartja életben — és ez a modell közelebb lehet a határaihoz, mint azt a piacok jelenleg árazzák.
Az európai gazdaságot hosszú éveken keresztül ugyanazokkal a jelzőkkel írták le: stagnáló, elöregedő, strukturálisan lassuló rendszerként. Ehhez képest az eurózóna 2023 és 2026 között a vártnál jóval ellenállóbbnak bizonyult. Az energiaválság, a geopolitikai bizonytalanság és a gyenge ipari teljesítmény ellenére sikerült elkerülni a recessziót, miközben a foglalkoztatási adatok meglepően stabilak maradtak. Az Európai Központi Bank ezen a héten publikált munkaerőpiaci elemzése szerint ennek a rezilienciának az egyik legfontosabb oka nem a termelékenység javulása volt, hanem egyszerűen az, hogy többen dolgoztak — és hosszabb ideig maradtak aktívak a munkaerőpiacon. A jelentés becslése alapján az eurózóna közelmúltbeli növekedésének mintegy fele közvetlenül a foglalkoztatás bővüléséből származott, nem pedig abból, hogy a gazdaság hatékonyabban kezdett volna működni. Ez a különbség azonban sokkal fontosabb, mint elsőre látszik, mert míg a termelékenység növekedése elméletileg hosszú távon is fenntartható, addig a munkaerő bővülésének nagyon is konkrét demográfiai korlátai vannak.
Az ECB elemzése szerint a növekedés egyik legfontosabb forrását az idősebb munkavállalók jelentették. Európa-szerte fokozatosan emelkedtek a nyugdíjkorhatárok, miközben az infláció, a nyugdíjrendszerekkel kapcsolatos bizonytalanság és az általános megélhetési nyomás sokakat arra késztetett, hogy tovább maradjanak gazdaságilag aktívak. Ezzel párhuzamosan a migráció is jelentősen kibővítette a munkaerőpiacot. 2025-re a bevándorlók már az eurózóna teljes munkaerejének körülbelül 10%-át adták, szemben a néhány évvel korábbi 8%-kal. Az Ukrajnából és Latin-Amerikából érkező munkavállalók különösen fontos szerepet játszottak azokban az ágazatokban, amelyek a pandémia után súlyos munkaerőhiánnyal küzdöttek: logisztikában, egészségügyben, építőiparban és hospitality-szektorban. Rövid távon ez a dinamika stabilizálta az európai gazdaságot. Politikai értelemben is kényelmes megoldásnak bizonyult, mert lehetővé tette, hogy a növekedés gyengesége ne jelenjen meg azonnal strukturális válságként.
A probléma azonban az, hogy a foglalkoztatás bővülése sokkal könnyebben kifullad, mint a termelékenység növekedése. Egy gazdaság csak bizonyos pontig tud új embereket bevonni a munkaerőpiacra, mielőtt a demográfia matematikája elkezdi felülírni a rövid távú gazdasági ciklusokat. Európa továbbra is ugyanazzal a strukturális problémával néz szembe, amelyet évek óta próbál halogatni: alacsony születésszámokkal, öregedő társadalmakkal és csökkenő munkaképes korú populációval. Ez különösen Németországban és Olaszországban válik egyre kritikusabbá. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az eurózóna GDP-növekedése 2026 elején mindössze 0,1%-ra lassult negyedéves alapon, ami világosan mutatja, mennyire törékeny maradt a jelenlegi növekedési modell. Az európai gazdaság látszólag stabilabbnak tűnik, mint amilyen valójában, mert a munkaerőpiaci számok egyelőre elfedik a mélyebb produktivitási problémákat.
Ez egyre kellemetlenebb helyzetet teremt az európai döntéshozók számára. A legegyszerűbb növekedési mechanizmusokat Európa gyakorlatilag már felhasználta. A kontinens nem támaszkodhat korlátlan ideig arra, hogy az idősebb generációk egyre később mennek nyugdíjba, miközben a migráció próbálja ellensúlyozni a strukturális demográfiai visszaesést. A hangsúly ezért fokozatosan áthelyeződik arra a kérdésre, amelyet Európa évekig halogatott: hogyan lehet valódi termelékenységi növekedést létrehozni egy lassuló és öregedő gazdaságban. Nem véletlen, hogy az európai intézmények egyre agresszívebben kezdtek beszélni automatizációról, mesterséges intelligenciáról és ipari modernizációról. Az ECB jelentése explicit módon is utal arra, hogy az AI lehet az egyik kevés reális mechanizmus, amely képes lehet hosszabb távon fenntartani a növekedést akkor is, amikor a munkaerő-bővülés már eléri természetes korlátait.
A történet ugyanakkor nem kizárólag Európáról szól. A gazdaságok gyakran egészségesebbnek látszanak, mint amilyenek valójában, amikor a foglalkoztatási számok erősek maradnak. A felszín alatt azonban a termelékenységi gyengeség hosszú éveken keresztül csendben halmozódhat. Európa jelenlegi munkaerőpiaci rezilienciája időt vásárolt a döntéshozóknak. De nem oldotta meg azt a demográfiai problémát, amely végső soron az egész kontinens növekedési modelljének határait fogja meghatározni a következő évtizedben.