A 2008-as lakásválságot követően a nagy magántőke-befektetési társaságok és a fedezeti alapok olyan portfóliókat vásároltak, amelyek elárverezett lakásokat tartalmaztak, mivel jól jövedelmező lehetőséget láttak benne. A szövetségi kormány is segítette ezt a fajta növekedést a szövetségi támogatású jelzáloghitelek és az ingatlanok elárverezése révén. Ez a döntés azonban a hétköznapi családokat és a nonprofit segélyszervezeteket kizárta azok köréből, akik megvásárolhatják és visszaadhatják ezeket az otthonokat a rászoruló családoknak.
A nagyméretű fedezeti alapok befektetői az utóbbi években még jobban felgyorsították a felvásárlásokat. A 2021-es adatok azt mutatják, hogy a fedezeti alapok lakásvásárlásai nőttek a leggyorsabban az elmúlt 16 év alatt. Például 2021-ben a nagy fedezeti alapok befektetői Atlantában a lakások 42,8, míg Phoenixben 38,8 százalékát vásárolták meg. Hogy megfeleljenek a befektetői hozamelvárásoknak, a fedezeti alapok és más befektetők is próbálták maximalizálni a nyereséget azáltal, hogy jelentősen megemelték a bérleti díjakat, valamint az otthonok karbantartását és a javításokat minimalizálták, ami persze idővel nyilvánvalóan rontja a lakások minőségét.
Egy 2018-as tanulmány az atlantai elárverezett lakásokról megállapította, hogy a fedezeti alapok és a befektetők 68 százalékkal nagyobb valószínűséggel adtak be kilakoltatási kérelmet, mint a kisbérbeadók. A közelmúltban a House Financial Services Bizottság jelentése megállapította, hogy a „ragadozó” fedezeti alapok befektetői azokon a környékeken célozták meg a lakásokat, ahol a fekete lakosság száma jelentősen nagyobb, ezen belül is azokat az otthonokat, ahol egyedülálló anyák laknak. Ha az országos átlagot nézzük, akkor a megvásárolt háztartások 12,9%-ában élt 18 év alatti gyermeket vagy gyermekeket nevelő egyedülálló nő.
Politikai beavatkozás
Az amerikaiak lakhatási igényeinek kielégítése és a lakhatás rendszerszintű egyenlőtlenségeinek felszámolása érdekében a fedezeti alapok amerikai lakások feletti ellenőrzésének megszüntetéséről szóló törvény megtiltja a fedezeti alapok és a magánbefektetők számára, hogy nagyszámú lakást birtokoljanak. Ennek érdekében szövetségi adót vezettek be minden egyes olyan családi ház után, amelyet egyetlen vállalat és annak leányvállalatai birtokolnak 100 %-ban, és ami 20 000 dollár befizetésére kötelezi a cégeket minden ilyen jellegű ingatlan után. Azonban a törvényjavaslat több éves időintervallumot biztosít a nagy portfólióval rendelkező vállalatok számára, hogy a megfelelőség érdekében eladják az érintett ingatlanokat, és ösztönzőket is tartalmaz annak biztosítására, hogy az elidegenített lakások vásárlói olyan emberek legyenek, akik majd az adott otthonokban fognak élni. A befolyt bírságokat pedig a lakásvásárlóknak nyújtott előlegfizetési támogatásra fogják fordítani.
Nem tudjuk, hogy ez a jogszabály valaha is elfogadásra kerül e majd – bár egy ilyen program népszerű lenne, azonban a fedezeti alapoknak, mint tudjuk kiváló lobbistáik vannak –, de a törvényjavaslat létezése azt tükrözi, hogy egyre több ember aggódik az amerikai lakásválság miatt. Más országok is hoztak már hasonló jogszabályokat, amiknek a bevezetése után szinte csak pozitív tapasztalatról tudtak beszámolni. A tervezett intézkedés kritikusai a fedezeti alapok mellett azok, akik szerint a törvényjavaslat nem megy elég messzire. A 20 000 USD bírság csak egy „szúnyogcsípés” és még ha viszonylag sok esetben is fordulna elő, akkor sem valószínű, hogy gazdaságilag életképtelenné tenné az ilyen jellegű befektetésekkel foglalkozó cégeket.